Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-157

1&7. orsüágos ülés január 10-én, csütörtökön. 1889. gjjg ad; követeljük tehát az igazság, az emberi lélek egyenlősége nevében, hogy legalább a honvédelem igáját egyformán viseljük. Nem szeretnék egyoldalúnak látszani; nem tulajdoníthatok a kérdés megítélésében emez álláspontnak döntő nyomatékot. Elismerem, hogy igaza van Horváth Gyula t. képviselőtársamnak, midőn vezérezikkében azt mondja, hogy a politikai érdek, melynek mérlegében a nemzeti czélszerűségnek van legtöbb súlya, kedvezményt és támogatást követel nálunk az intelligentia számára. Kis nemzet vagyunk a szláv és német népek mérhetlen áradata közepett. Fenmaradásunk biztosítékát nem annyira fajunk létszámában, annak physieai nyers erejében, mint inkább a culturalis felsőbbség nemesebb basisán kell keresnünk. Ám az in teliigentiát, melynek e magasztos küzdelemben a zászlóvivés szerepe jut, én is lehetőleg protegálni kívánom, Kénytelen vagyok azonban eonstatálni azt is, hogy ama széles körökben hangulatot keltett vezérczikk, mely az ifjúságnak, igazabban az egyéves önkéntesi status quo fentartásának érdekében Íratott, érvei nagy részét egy alapos tévedésből következteti, a melynek helyreigazításával, amazok is hatásukat veszítik. Nem felel meg a tényleges viszonyoknak, hogy hazánk az intelligens elemnek hiányát érzi leginkább, hogy társadalmunknak arra volna legnagyobb szüksége. Mert valóságban ezen állítás, vagy inkább feltevésnek épen ellenkezőjére látunk ájra meg újra igen szomorú jelenségeket. Kezelő hivatalnoki állásokért tuczatszámra pályáznak okleveles ügyvédek, a kir. táblához csak nemrég pályázott hivatalszolgának két jogvégzett egyén, engem magamat kért egy hat gymnasiumi osztályt kitűnően absolvált fiatal ember, hogy ajánljam őt a kerepesi temetőbe sírásói állásra, A mi engem aggódásba ejt, az nem a hiány intelligens elemekben, hanem annak ellenkezője: a túltömö'ttség, a proletarismus s a mi ezzel karöltve jár: a demoralisatio és elégedetlenség. Mire való tehát az ifjúságnak amúgy is tömeges tolulását a tudoniái^os pályák felé a katonai szolgálat terén is egy minden viszontszolgáltatás nélküli kedvezménynyel elősegíteni? Mire való lenne ez akkor, midőn a viszontszolgáltatás is olyan könnyű, mikor arra, mint említem, véderőnk hadképessége végett nagy szükségünk van, mikor az mindössze abból áll, hogy a tartalékos tiszti vizsga letevése, melynek minden egészséges ambitiójú ifjú szemében különben is a komoly vágyakozás tárgyának kell lennie, hogy ez a vizsga kötelezővé tétessék. (Helyeslés a jobboldalon.) A szakasz szövegezésével, bár annak tartalmával teljesen egyetértek, én sem vagyok megelégedve. Jobban szerettem volna, ha abban ne a vizsgakényszer, a mi ellenszenves dolog, hanem a vizsga jutalmazása nyerjen kifejezést. És ez igen egyszerűen eszközölhető lett volna aképen, hogy az önkéntesi szolgálat két évig tart, de mivel a nemzetnek tartalékos tisztekre nagy szüksége van, azoknak, kik a vizsgát leteszik, jutalmazásul és hálául a második évi szolgálat elengedtetik. A tiszti vizsga nyelvének nagy elvi fontosságú kérdéséről s vele kapcsolatban arról is, hogy az mennyiben képezze törvényhozási és mennyiben kormányzati teendő tárgyát, a részletes vitánál fogok kimerítően nyilatkozni. De mit szóljak mindezek után ama kérvényekhez, a melyek a tanuló ifjúság részéről tömegesen intéztettek az országgyűléshez? (Halljuk!) Megvallom, kedvetlenül láttam, hogy a közvélemény orgánumai közt egy sem akadt eddig, mely folyamodókkal megértette volna, hogy midőn egy óriási katonai hatalom határaink felé szervezi harczvonalát, felénk építi stratégiai útjait, közelünkben halmozza fel élelmezési készletét és arra kényszerít bennünket, hogy védelmi készülődéseinkben az erőfeszítés eddig soha nem várt mértékéig elmenjünk, hogy akkor aztán a kötelező tiszti vizsga ellen gyűlésezni, hangulatot csinálni és kérvényezni nem jól áll. (ügy van! ügy van! a jobboldalon.) Ha volna szavam, olyan, a melyet hazám fiatalsága meghallgat vagy megért, következőleg fordulnék annak tagjaihoz: (Halljuk!) Van kiképzett és jól felszerelt hadseregünk másfél milliónyi létszámban, a melyért mint szövetségest keresnek és irigyelnek, mint ellenséget félnek bennünket, a mely igaz, hogy nem kizárólagos sajátunk, igaz, hogy védi a monarchia másik államának is minden egyes részét, de mégis leginkább véd minket, mert a dynastia dicsősége és sorsa a mi nemzeti uralmunk és fenmaradásunkkal legjobban összenőtt. (Helyeslés és tetszés a jobboldalon.) És a mi e hadseregnek törhetlen vitézségét talán egyedül bénítá egykoron: a nemzet és felkent királya közötti bizalmatlanságnak utolsó árnya is régen elenyészett. Higyjétek el, hogy sem tinektek, sem hazánk ügyének nem jó barátai mindazok, kik e hadseregtiszti karát a ti és a közönség szemében jogosulatlan vádakkal népszerűtlenné tenni szeretnék! Sorakozzatok lehető nagy számban, élethivatásként a katonai pályára! Valameddig a politikai kényszerűség, mely még a mohácsi vészszel szakadt ránk, ugy hozza magával, hogy a hadsereg egységére — mert abban is erő rejlik — szükség van: nemcsak a ti egyéni érdeketek, hogy amaz előkelő és jól fizetett állásokat ne mások foglalják el, de a nemzeti érdek, a hazafiság is egyenlően dictálják, hogy e hadsereg magyar részében titeket lásson szemünk a csapatok élén, veletek számoljon a történelem, h a majd annak hadi tényeit megörökíti! 28*