Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-157

157. országos ülés január 10 én, csütörtökön. 1889. gJ3 szükségesnek mutatkozik azért, hogy a véderő intézménye testületén belől, folyton-folyton minél jobban megszilárdulván, ezen fokozódó belső szilárdság alapján is mindinkább nyújtson kezességet az iránt, hogy véd erőnk minden körülmények közt azon tántoríthatlan szirt, melynek zátonyain megtörik monarchiánk népeinek érdekei ellen netalán duzzadozó hullámok tajtékja; továbbá, hogy különben is hatalmas véderőnk ezen belső szilárdságkövetkeztében még inkább becses és keresett legyen a monarchiánkkal való szövetség, mely szövetség, a midőn monarchiánk hozzá csatlakozik, csakis a béke biztosítását czélzó szövetség lehet, valamint monarchiánk csatlakozása először a nagy Németországhoz, most pedig, tagja lévén a középeurópai hármas szövetségnek, ezen szövetség áldásos hatását láttuk és látjuk folyton. De hogy, t. ház, csakugyan minél jobban biztosíttassák az ily szövetség áldásos hatása, hogy teljes mérvben érvényesülhessen a „si vis pacem, pára bellum" megczáfolhatatlan igaz volta, hogy egyszóval minden netaláni zavar és háború iránti törekvés, bárhonnan is származzék az, előre is meggyőződést szerezhessen biztos eredménytelenségéről : elkerülhetetlenül szükséges, hogy a szövetségesek mindegyike már magában véve is erős, a közös czél előmozdítása tekintetében igyekezzék oda hatni, miszerint véderejének szervezése az idők követelményeinek mindenkor teljesen megfelelve, haladjon lépésről-lépésre és túl ne szárnyaltassa magát. És ezen törekvés, azt hiszem, mindenütt tényleg érvényre is jut. Mi, magunk részéről a véderő mennyiségére, számára, annak harczképességére nézve, megtettük a magunkét, de minthogy „a ki nem halad, az visszamarad", nekünk is, ezúttal azonban más irányban haladnunk kell.; haladásunkat pedig abban kell keresnünk, hogy ezúttal, véderőnk nem annyira extensiv, mint inkább intensiv fejlesztéséről gondoskodunk és ez által véderőnk harczképességét fokozván, egyrészt önálló védelmi képességünket, másrészt a béke méltóságteljes módon való fentarthatásra irányuló szövetségünk minél keresettebb voltát előmozdítjuk. (Helyeslés jobbfelöl.) Meggyőződésem az, hogy e t. házban, pártkülönbség nélkül nincs senki, a ki ezen törekvésünk helyességét el nem ismerné; mert a ki az európai politikai helyzet mozzanatait csak némileg figyelemmel kiséri, az előtt kétségtelenül tudva van azon körülmény, hogy mennyire haladtak és haladnak folyton a külföldi államok — nagyja és apraja — véderejük tökéletesbítésében; annak figyelmét továbbá ki nem kerülhette azon körülmény, hogy bár örvendetesen constatálható jelen perczben nyugodtabb áramlat, fájdalom, sokkal több gyúanyag halmozódott fel Európában, mintsem a veszély rögtöni feltámadhatäsától nem kellene tartanunk és hogy ennélfogva a béke fentarthatása iránti minden törekvésünk daczára, résen állva, minden eshetőséggel szemben, szárazon kell tartanunk puskaporunkat. (Egy hang balfeUl: Ha van! Derültség.) Igenis van! (Derültség jobbfelöl.) Méltóztattak megzavarni. Kérdés köztünk tehát csak az lehet, mily úton-módon éressék el az e részbeni közös czél és vájjon helyes-e azon mód, melyet a kormány törvényjavaslat alakjában a törvényhozásnak bemutatott. Ezen törvényjavaslat szerkesztése alkalmával szemmel kellett tartanunk nemcsak a tisztán katonai, de a közjogi, alkotmányjogi és pénzügyi tekinteteket is; (Halljuk!) nemkülönben kellő súlyt kellett fektetnünk arra is, hogy a magasabb államérdek eléressék teljes mérvben, az állampolgárok magánérdekeinek minél kisebb mérvű megszavazása mellett. És ezen szempontok mind szorosan figyelembe is vétettek. Az ügy természeténél fogva, követeltetnek ugyan e törvényjavaslatban bizonyos mérvű áldozatok és elismerem, hogy ezek némi tekintetben súlyosak is; tekintve azonban a nagy, a magasztos czélt — hazánknak, tűzhelyeinknek, érdekeinknek hathatós megvédelmezhetését — azon áldozatokkal szemben, melyeket a nemzet már is hazafias készséggel hozott, ezek elviselhetetlen súlyosaknak nem nevezhetők, a mint ez némely részről hangoztatott; másrészt — ha már Bolgár t. képviselő ur is elismerte, bizonyára én is joggal mondhatom — igen sok czélszerű módosítás javasoltatik, melyek e törvényjavaslathoz csatolt indokolásomban tüzetesen okadatoltatnak. Ha azt mondom, hogy az ezen törvényjavaslatban a nemzettől saját érdekében követelt áldozatok általában bár némi irányban súlyosnak, de egészben véve túlsúlyosaknak nem nevezhetők, teszem azt azért, mert az e téren hozott áldozatok, ha azok mindjárt valóban súlyosabbak és még nagyobbak is lennének — meghozzák gyümölcseiket busásan, a béke fentarthatásának előmozdítása által, a mint azt az imént jeleztem. Részletekre ez alkalommal nem terjeszkedem ki, hiszen a tárgyalás folyama alatt lesz bő alkalmam azokra nézve a netalán megkívánt felvilágosításokkal szolgálni. De mégis reflectálni kívánok Bolgár t. képviselő ur néhány kijelentésére. Nem akarok arról szólni, hogy a bizottsági jelentés szellemes-e, nem-e, sem ama vádjáról, melylyel a hatóságokat illette. Csak arról akarok szólani, (Halljuk !) hogy az ellenzék általánosságban — azóta legalább, hogy nekem szerencsém van a t. házban megjelenhetni — ily természetű javaslatok tárgyalása