Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-157

198 157, országos ülés január 10-én, csütörtökön. 1889. zet minden rétegének és osztályának érdekeit mélyen érintő törvényjavaslat tárgyalása előtt állunk, oly törvényjavaslat tárgyalása előtt, a mely az állampolgárok által a haza iránt teljesített adók legsúlyosbikának, a véradónak emelését czélozza; s hogy ha e helyről feladatomnál fogva ajánlom ezen javaslatot elfogadásra, kötelességem egyúttal, hogy ezt tőlem telhetőleg indokoljam is. És ha ennek folytán nem lehetek oly rövid, mint rendesen lenni szoktam és lenni szeretnék, akkor kérem a t. házat, hogy azért engem becses türelmével megajándékozni méltóztassék, mert azt hiszem, hogy e tárgy fontossága ezt méltán megköveteli. Mielőtt azon okuk fejtegetésébe és azon körülmények előadásába bocsátkoznám, melyek ezen törvényjavaslattal kapcsolatosan felhozattak, engedje meg a t. ház, hogy

7 egy futó pillantást vessek Európa általános helyzetére és constatáljam azt a lázas tevékenységet, mely minden országban nyilvánul és abban culminál, hogy minden ország igyekszik véderejét fejleszteni és oly fokra emelni, hogy háború esetén nem százezrekre, de milliókra tehesse haderejét; azt a tevékenységet, mely oda irányul, hogy a sokat hangoztatott és fennen hirdetett béke fentartható legyen és mégis háború esetén minden állam megtarthassa hatalmi állását és mint győzelmes állhasson ki. Ha ily szempontból mérlegelem monarchiánk véderejét, ha ily szempontból összehasonlítom azt különösen Németország véd erejével, a mely országgal szövetségben élünk, akkor lehetetlen, hogy azt ne constatáljam, hogy igazuk volt azon osztrák politikusoknak, a kik nem rég a véderőj avaslat tárgyalásánál hivatkozva Németországgal való szövetségünkre, azt üdvösnek, fontosnak jelezték, de egyúttal figyelembe veendőnek és követendőnek tartották azt is, hogy monarchiánk szintén fokozza és fejlessze véderejét épen ugy, mint Németország teszi, a mely ország — a mint nem rég olvastam — képes közel 3 millió harezost a hareztérre állítani. Erre monarchiánk kötelezve van azért, hogy méltó szövetséges társa legyen Németországnak. T. ház! En ugyan elismerem, hogy a jelen század a cultura és a haladás százada, de ha ezt elismerem is, nem tagadható el, hogy e század egyik jellegét, a cultura és a haladás mellett a fegyverkezés képezi. Azon lázas sietséggel párosult törekvés, hogy minden állam igyekszik fegyveres erejét nagyobbítani és fejleszteni, ez a cultura és haladás mellett határozott bélyegét rá fogja ütni ezen század mostani tizedére. Ezen tényekkel szemben mi sem természetesebb, mint hogy fölmerül az a kérdés, vájjon szükséges-e ezen felfegyverkezés és vájjon mire fog ez vezetni? Bevallom, t. ház, hogy bennem is föltámadtak ezen kérdések és én az első kérdésre határozott és megnyugtató választ adtam magamnak, a midőn azt feleltem, hogy a mostani politikai helyzet kényszerűségénél fogva szükséges, hogy a véderő monarchiánkban is fejlesztessék. még pedig nemcsak a harczászat megváltoztatása folytán, — a melynél fogva többé nem egyesek vitézsége dönt el ütközeteket, hanem a tömeges összműködés — de azért is, hogy hazánk jól felfogott érdekében már idejekorán megtétessék mindaz, a mi szükséges arra, hogy válságos időkben hazánk épsége és biztonsága megvédessék. A második kérdésre, hogy mire vezet ezen felfegyverkezés? a válasz mindenesetre sokkal nehezebb, mert habár nem tartozom azon pessimisták közé, a kik azt mondják, hogy a felfegyverkezés utoljára a tönk szélére juttatja az országot, mert bízom a jelenlegi kormányban, (Derültség a szélső balfelől) és bizom a jövendő kormányokban, (Élénk derültség a szélső balfelöl) hogy ezen veszélyt az országtól el fogják hárítani-, de mégis, valamint egy húrt csak bizonyos határig lehet feszíteni, ugy a felfegyverkezést csak bizonyos határig lehet fokozni. (Zajos közbekiáltások a szélső balfelől: Hol van a határ f) Ha ezen határ el fog éretni, akkor be fog állani vagy az, hogy az általánosan kivánt lefegyverkezés be fog következni, vagy pedig ezen lefegyverzés továbbra az utópiák országában marad. Erre nézve tehát a válasz nagyon nehéz s azt hiszem, hogy azt határozottan nem is adhatja meg senki. Az általános fel fegyverkezés a népek egymás iránti féltékenységből ered. Minden állam igyekszik hatalmi súlyát és állását fentartani és azértakarva nem akarva, kénytelen a többi államokkal a felfegyverkezésbeu lépést tartani. Ez, t. ház, a helyzet és ezzel szemben azt hiszem, hogy az 1868. évi XL. és XLI. törvényczikkel életbe léptetett és szervezett hadsereg többé nem felel meg azon reménynek, melyet a nemzet hozzá fűzött, midőn azt megalkotta és azért volt szükséges a jelen törvényjavaslatot a törvényhozás elé terjeszteni. Az 1879. évi Ll. törvényczikk a haderő és az újonezok létszámát további 10 évre megállapította, de arra kötelezte a kormányt, hogy az 1888. év letelte előtt az újonczlétszám változatlan meghagyására vagy megváltoztatására ítjból tegyen előterjesztést a törvényhozás elé és miután a hadügyi kormány érezte, hogy védrendszerünk mai szervezete mellett a monarchia és hazánk védelmét és biztonságát nem garantir ózhatja, hosszú és beható tárgyalások után ezért látott napvilágot a a jelen törvényjavaslat. A jelen törvényjavaslat megbirálásänál ép ugy, mint minden törvényjavaslaténál, mindenekelőtt két szempont az irányadó, tudniillik az egyesek érdeke és másodszor az államnak érdeke. Ténv