Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-145

145. országos ülés deczeinlíer 8-án, hétfőn. 1888. keskeny vágánya vasútnak Szeraj evőig való folytatásáról szóló 244. számú törvényjavaslat tárgyában ki fognak nyomatni, a ház tagjai közt szét fognak osztatni és ha a t* ház beleegyezni méltóztatik, (Helyeslés) az osztályok mellőzésével fognak annak idejében napirendre tűzetni. $agy István jegyző! Hegedüs Sándor, a pénzügyi bizottság előadója! Hegedüs Sándor, a pénzügyi bizottság előadója: T. ház! (Halljuk!) Van szerencsém tisztelettel benyújtani a pénzügyi bizottság általános és részletes jelentését az 1889. évi állami költségvetésről. Kérem a t. házat, méltóztassék e jelentések kinyomatását, szétosztását s annak idején az osztályok mellőzésévé] napirendre tűzését elhatározni. Elnök: A pénzügyi bizottság jelentése az 1889. évi állami költségvetésről ki fog nyomatni, szét fog osztatni és ha a t. ház méltóztatik beleegyezni, az osztályok mellőzésével annak idején napirendre fog tűzetni. Ezen napirendre ttízés iránt leszek majd bátor a t. háznak külön előterjesztést tenni. Több jelentés nem lévén, következik az állami italmérési jövedékről szóló törvényczikk folytán adandó kártalanításról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása, még pedig a 11. §. folytatólagos tárgyalása. Madarász József jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. ház ! (Halljuk!) Őszintén megvallom, ímgy — a mint talán méltóztatnak is észrevenni — individuális okoknál fogva a tárgyalás alatt levő szakasznál egyáltalán nem volt szándékomban felszólalni. Ha mégis felszólalok, azt kötelességemmé teszi azon körülmény, hogy a legutóbbi ülésben részint az igazságügyniinisteri székből, részint a pénzügyi államtitkár úrtól oly tanokat hallottam hirdetni, melyek nemcsak rideg tagadását képezik az igazságosság eszméjének, hanem oly fokú és értelmű megtagadásai azok egy történelmi múlt összes hagyományainak, melyekkel szemben a hallgatás valósággal bűn lenne. Látjuk azt, hogy a t. többségnek még csak a min apában is nagy lelki bátorságot tanúsított s az erkölcspolitikai zászlót lengetett bajnokai mily szépen kivonják magukat a kérdés vitatása alól; látjuk azt, hogy a kormánypártnak ismert s köztiszteletet aratott jogászai félrevonulnak a küzdelemből s előállnak a méltányosság s ezélszerűség hirdetői s követelik a jogállam subordinatióját a zseb javára. Semmi kétség nem lehet, hogy e törvényjavaslat ezen szakasza is, melynél a finánczczá lett igazságügyministert a meggyőződés kényszerzubbonyában láttuk megjelenni, el fog fogadtatni. S ha ezt tudva, más részt látom azon nemes lelkesedést, mely ezen padokon [az ellenzék padjaira mutat) az igazság és ajogeszme védelmében kitör, előre is jelezhetem, hogy soha magamat büszkébbnek nem éreztem, mint a jelen pillanatban, midőn tudom, hogy önök bennünket e kérdésben le fognak szavazni. Már most méltóztassanak nekem megengedni, hogy rátérjek azokra, a mik a jogállam eszméjét mindig keblében hordó igazságügyminister úrban a scepsist fölülemelkedni engedték, a mik lehetővé tették azt, hogy a t. igazságügyminister ur bizalmatlanságot szavazva saját bírósági rendszerének, bizalmatlanságot szavazva a törvénybe és iffazságosságba vetett hitnek, jónak látta itt a parlamentben hirdetni azt, hogy ott, a hol a legvitálisabb és minden elemi igazságon is felül álló magánjogi kérdéseknek mintegy elemei válnak elbírálás tárgyává, hogy ott a t. igazságügyminister ur nem is a pénzügyi bíróságot, hanem a harmadik fórumban magát a pénzUgyministert acceptálja birónak. Hallom felemlíteni, t. ház —és ezt különösen az államtitkár ur hirdette — hogy hiszen ez nem is az első eset; hivatkozott a halászati és a vízjogi törvényre és ő maga mindjárt hozzátette, hogy ezekben a jogvédelem a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utaítatik. Könnyű lenne, t. ház, a distinetiót megtalálnom, hogy a jog védelme és annak megítélése közt talán mégis lehetne határvonalat vonni, t. államtitkár ur. (Helyeslés a ssáso baloldalon.) De én nem teszem ezen distinetiót. ellenkezőleg azon álláspontra helyezkedem, melyet széltében-hosszában hangsúlyozni hallok és a melyet maga az államtitkár és az igazságügyminister urak is felhoztak, hogy tudniillik ez nem az első eset. Teljesen igaz és épen ez az, a mi fokozza bennem azon aggodalmakat és a kötelességérzetet, mert látom, hogy itt nem sporadicus esettel, hanem fájdalom, valóságos rendszerrel állunk szemben, (Helyeslés a szélső baloldalon) mely immár ki akarja törülni Magyarországot a jogállamok sorából és felállít egy eszmét, egy elvont fogalmat: az államot, melynek nevében jogot és vagyont akar confiskálni egy ember számára, kit pénzügyministernek nevez. (Ügy van! a szélső haloldalon.) Látjuk ezt nemcsak azon példákból, a melyekre a t. államtitkár ur hivatkozott, de látjuk például a nyugdíjtörvényben, a hol azon kérdés megítélése, hogy vájjon a nyugdíjnak van-e helye, már is elvonatott a bíróságok köréből és a ministertanács tétetett végső fórummá egyszerűen azért, hogy ezen kormányzati rendszer, mely immár a korcsmárosokat is szegődött kortesekké teszi, üstökénél tartsa azt a tisztviselőt mindenkor, merthivataloskodásának, életének legutolsó fázisában a ministerium és nem egy független biró határoz a felett, vájjon annyi becsületesen eltöltött munkaév után megilleti-e őt a nyugdíj vagy sem. Ez egy újabb lánczszem ezen rendszerben. Látjuk, hogy a legmohóbb vágygyal ragadják meg az alkalmat arra, hogy a méltányosság révén gyakorolhassanak