Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.
Ülésnapok - 1887-132
80 182. országos ülés november 17-én, szombaton. 1888. hogy a kártalanítás alapját az 1882 — 86. években tényleg gyakorolt jog és tényleg fizetett adó, vagy legalább az ez időszakon belül egy éven át fizetett adó képezze. És ezen alaptól a bizottság eltérhetni nem vélt, attól tartva, hogy ha ezen alaptól eltér, akkor a kincstár megkárosítását elkerülni s a tömeges alaptalan igényekkel szemben a kincstár érdekeit hatályosan megvédeni lehetséges alig lesz. A miben eltért a bizottság az eredeti törvényjavaslattól, az egyfelől az átlagos jövedelemből való levonásnak czíme és másfelől ezen százalékos levonásnak mennyisége. A törvényjavaslat kezelési költség czímén 15 százalékot rendel levonatni, de a bizottság ezen ezímet nem találta szerencsésnek és pedig azért nem, mert a levonási százalék alatt nemcsak a szorosan vett kezelési költségeket vélte értendőknek, hanem egyebektől eltekintve, azt a szolgáltatást is, melyet az állam a regaíe-tulajdonosokkal szemben akkor teljesít, midőn ezen jövedelmet capitalizálja. A mi már most a 15%-ot illeti: tagadhatatlan, hogy az analóg törvényekben e czímen V«, vagyis 16'66% vonatik le. De a bizottság eoncret számításokat téve és figyelembe véve azt, hogy azon törvények hozatala óta a kamatláb-viszonyok is változtak és azon szempontból indulva ki, hogy a szerzett jogokkal szemben inkább megy a méltányosság határán valamivel túl, mintsem azon innen marad, a kormány hozzájárulásával a 157 u-ot a kezelési költség czímének kihagyásával, 10%-ra leszállítandónak találta, a minek eredménye az, hogy most már az adó alá vont jövedelemnek nem 17-szerese, hanem 18-szorosa képezi a kártalanítás összegét. Azon kérdésre, hogy mi történjék, ha valaki kevesebb jövedelmet vallott adó alá, mint a menynyit a kérdéses években tényleg élvezett, eltérés van a bizottság határozata és a kormány javaslata közt. Az eredeti javaslat ugyanis azt az álláspontot foglalta el, hogy az, a ki jövedelmét önmaga valótlanul vallotta be, vagy a ki erre önmaga felszólittatván, vallomást nem adott, az az eltitkolt jövedelem után kártalanítást ne élvezhessen, ha pedig valaki nem önmaga tette a valótlan vallomást, vagy vallomás tételére önmaga nem szólittatott fel, akkor az az eltitkolt adó négyszeresét fizesse bUntetésképen. Sajnos, t. ház — ez a tárgyalásokból kitűnt, — hogy Magyarországon nemcsak egyesek, hanem városok is sok esetben valótlan bevallást tettek. (Mozgás a stélső baloldalon. Halljuk! Halljuk') Elvontan tekintve a dolgot és a fórum internum előtt lehetne ugyan ugy argumentálni, hogy a ki az állammal szemben jövedelmét adó alá be nem vallotta, a ki az állammal szemben jövedelmet nem mutatott ki, az azon jövedelem után az államtól kártalanítást ne is követelhessen. De a bizottság, bármennyire helytelenítette is az államkincstár megrövidítését, mégis azon szempontból kellett hogy kiinduljon, hogy törvényes rendelkezéseket és különösen olyanokat, melyek természetükben büntetés jellegével birnak, visszaható erővel felruházni sem a magyar jogfelfogás elvei szerint, sem általános jogelvek szerint nem lehet. Következetes a maga ridegségében tulajdonképen azaz eljárás lett volna, hogy tisztán az adóalap vétessék és hogy az eltérés az adóalaptól sem a városokkal, sem pedig egyesekkel szemben ne engedtessék meg. De a bizottság erre az álláspontra nem helyezkedett egyfelől már azért sem, mert a megbízottak általi egyéni bejelentésnél az illető teljesen bona fides-ben lehetett; de másfelől azért sem, mert az ilyen rendelkezés a városokra nézve nagy károsodást jelentett volna ; a városok közönségét, a városok községi háztartását pedig egyes közegeik hibájáért és mulasztásáért büntetni nem lett volna helyén. A bizottság ezen szempontokból indulva ki, elhatározta, hogy azok, a kik önmaguk tettek valótlan bevallást, azon jövedelem után, melyet az állammal szemben eltitkoltak, az akkor érvényes törvények szerint a legnagyobb büntetést fizessék és ezen legnagyobb büntetés az eltitkolt adó nyolczszorosát képezi. A bizottság hozzátette — a mi tulaj donképen nem is volt az eredeti törvényjavaslatban — hogy ugy a nyolczszoros, mint a négyszeres büntetés fizetése esetén az illető által, a ki jövedelmét valótlanul vallotta be, a fizetni elmulasztott törvényhatósági és községi pótlékok egyszerese is fizetendő legyen. Nem csekély büntetés az, t. ház, a mit a bizottság arra kimért, a ki Önmaga tett az államkincstárral szemben valótlan bevallást; mert ha számítani nemcsak a tőkekamatadót méltóztatnak, hanem annak járulékait is; ha méltóztatnak hozzávenni az általános jövedelmi pótadót s ezek nyolczszorosát öt évre, továbbá a törvényhatósági és községi adó egyszeresét öt évre : akkor a számítás azt fogja mutatni, hogy az illető azon jövedelem után, melyet a kérdéses öt éven áí be nem vallott, ha önmaga tette a valótlan bevallást, a különben kapni fogott váltságösszegnek több, mint 30%-át, tehát majdnem egy harmadrészét, ha pedig a vallomást más tette, megbízott vagy közegről van szó, akkor a be nem vallott jövedelemre eső váltságösszegnek több, mint 15%-át veszti el. A bizottság nem tart attól, hogy ezen rendelkezés feltételéből eredőleg az államra nagyobb teher fog hárulni, nem tart egyfelől azért, mert a legtöbb esetben, vagy legalább is a legnagyobb értéket az adózók nem maguk vallották be, de j másfelől azért sem, mert ezen törvény szerint a legfőbb intézkedés joga a pénzügyminister kezébe