Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.
Ülésnapok - 1887-130
70 180. ínr&aítg** ttlé* novembtr 18-ám, kedden. 1888. Helfy Ignácz: Én csak egy-két megjegyzést óhajtok tenni azokra nézve, a miket a minis terelnök és államtitkár urak tegnapi felszólalásomra vonatkozólag mondottak. De mielőtt ezt tenném, lehetetlen, hogy az igen t. előadó urnak gyöngéd szemrehányást ne tegyek azon igazságtalanságért, a melyet az imént Hoitsy t. barátom iránt tanusított. Meg akarván czáfolni tegnapi számításait, mit tett? Elmondotta azt, hogy egy törlesztéséé kölcsönné], ha összeszámítjuk az annuitást kamatokkal együtt, hogy ez hány száz meg száz millióra megy. Azt mondja, hogy idézhet erre példát is, föl is emiitette Spitzer munkájának azon lapját, melyből leolvashatjuk, hogy a 700,000 forint, melyet elérünk a kamatnál, hogy az 70 év múlva mennyi lesz. Az bizonyos, hogy ez igy van, ezt mindenki tudja, de ezzel még nem czáfolta meg Hoitsyt, mert Hoitsy nem azt tette, hogy , r csak az egyik műveletnek annuitását adta elő. 0 összehasonlította a két állapotot, tudniillik a jelenlegi állapotnak eredményét, ha a conversio nem jön létre és másodszor, ha a conversio létrejön. És e kettőnek különbözetét mutatta ki. Ezzel tehát nem ezáfoltatott meg Hoitsy, kinek a törvényjavaslat részleteinél alkalma lesz állításait — és ebben bizonyos vagyok — számokkal igazolni a t. előadó úrral szemben. Egy másik megjegyzés, melyet tennem kell, arra vonatkozik, a mit a ministerelnök ur ép ugy, mint az államtitkár, sőt csodálkozásomra az előadó ur is felemlítettek, idegenkedést mutatna a külföldi példák idézése ellen. Ez valóban meglepett ebben a teremben, a melyben különösen a túloldalról a legtősgyökeresebb magyar dolgoknál, hol igazán nemzeti szokások, nemzeti traditiók, történelem, a népszellem dönt, hivatkoznak folyton Würtembergre, Badenre, de nemcsak hivatkoznak, hanem átültetik a mi törvénykönyvünkbe az idegen szellemet, kiirtva a magyar törvények igazi szellemét. És önök tiltakoznak az ellen, hogy én hivatkozzam külföldi példákra, az elképzeli)etőleg leginternationalisabb kérdésben, a pénzműveletek kérdésében ? Hiszen ez nem nemzeti kérdés sehol a világon ; nincs az a pénzművelet a világon, melyet csak egyetlen egy országban csinálnak, legfeljebb a mód különböző. Ha van dolog, melyből helyesen, czélszerűen, hasznosan lehet és kell idézni külföldi példákat, ugy ezen a téren lehet. Ezt akartam általánosságban megjegyezni. Én örömmel vettem volna tudomásul államtitkár urnak iménti — beismerem, jeles — beszédének azon részét, hol czáfolta az ellenzék balsejtelmeit, hogy a tényleges kamatmegtakarítás oly csekély lesz; mert méltóztassanak elhinni, hogy nem valami nagy lelki gyönyörrel fejeztem itt ki azon aggodalmaimat, ha a t. államtitkár ur aggodalmaink másik részét is érintette volna, legalább egy szóval. Gyanús előttem, hogy egy szóval sem igyekezett csökkenteni azon sejtelmünket, hogy a tőkeszaporítás igen tetemes lesz; már pedig a kamatlábnak becsét csak akkor birom megítélni, ha tudom, hogy ezen arányban mennyivel emelkedik a toké. A t. államtitkár ur jókedvében akként állított engem oda, mintha olyan könnyen dobálóznám a milliókkal. Egy mosolyára elengedtem egy milliót, monda s ha még egyszer mosolyogna, talán elengednék még egy milliót. (Derültség) Én ugyan igen örülnék, ha a t. államtitkár ur birna azon varázserővel, hogy mosolyával tüntesse el a milliókat, ámbár akkor is kérném, hogy ne rám, hanem a deficitre méltóztassék varázserejét alkalmazni — de hát komolyan szólva, a vitának ilyen modorával nem szabad élni. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) A t. államtitkár ur nagyon jól tudja, milyen incidensből mondottam én azt. Hivatkoztam ugyanis Francziaország 1883-iki példájára, mikor egy krajczárnyi tőkeszaporítás nélkül eonvertált s hogy azon conversióból tényleges haszna 35 millió frank évi kamat-megtakarítás lett. Ezzel szemben mondottam, hogy akkor nem oly rémséges dolog, ha egy ellenzéki ember egy félmilliárdnál 4 millió megtakarítást követel. De ezzel összehasonlítva is, én be fogom érni azzal, ha teljesedve fogom látni azt, mit az államtitkár ur ma mondott, hogy meg fogjuk közelíteni a 27' milliót; mert én ezt olvastam ki a számításából, különösen a beszédje végén, midőn azt mondotta igen titokszerüen, hogy látni fogjuk, hogy elértük azt, a mi a pénzügyi viszonyok közt egyáltalában elérhető s megközelítettük a szélső határt s miután a szélső határt körülbelül VsVo-ra szokás megjelölni, ebből azt kell következtetnem, hogy a tényleges kamatmegtakarítás nem lesz kevesebb 2Vs milliónál vagy nem lesz messze ettől. Ha így lesz, utólag is gratulálni fogok hozzá. A t. ministerelnök ur tegnapi felszólalását egy szellemes mondással fejezte be, azzal tudniillik, hogy a kormánypártnak sokkal könnyebb lesz okokat találni ezen törvényjavaslat megszavazására, mint a mennyi fáradságomba nekem került okokat keresni annak megragadására. Méltóztassék elhinni, hogy nekem nem missióm az oppositióra okokat keresni. Mellőzve azt, hogy a jelen törvényjavaslat mennyire önmagától kínál okokat, nem szorultam rá más tekintetből sem, hogy az oppositióra okokat keressek. A ministerelnök ur nagyon jól tudja, hogy az én oppositióm alapját a közjogi alap képezi s én szivemből örvendenék, ha azt mondhatnám a kormánynak, hogy: „oppositiód vagyok a közjogi téren, de elismerem., hogy" pénzügyileg jól kormányzód hazámat." És épen ezért, mert erre sem én, sem elvbarátaim nem szoktunk rá, mert a mi
