Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-130

180. országol ülés november 18-án, kedden. 1888. 07 is 1889-re, Ez ál], azonban a művelet eredménye az államra nézve annál kedvezőbb, mert mindezen szükséglet fedezete után a kamat s illetőleg a törlesztési quota megtakarításában a pénzügyi eredmény a kikötött összegben biztosítva van. Ezt tehát nem azért említettem, mintha ignorálnám, hogy az eredmény igy még kedvezőbb, mert nemcsak a status quo-t kell venni, hanem az 1889. és 1890. évek fejlődését és illetőleg szükségletét is. A mi már most az adóssággal járó terhet illeti, nézetem szerint a kamatot oly magasra számítottaHoránszky t.fképviselőtársam, hogy azt ily czítnen el nem fogadhatom De álláspontomhoz híven, ennek reduetiójába azért nem bocsájtkozom, mert határozott számokat nem tudnék velők szembe állítani. De már az a számítás, melyet Hoitsy t. képviselőtársam felállított, olyan és annyira kihívja a bírálatot, hogy noha kivül esik azon kereten, melyben mozogni szándékoztam, kénytelen vagyok pár perezre erre is felhívni a figyelmet. (Halljuk!) T. képviselőtársam egyfelől önkényesen vesz fel árfolyamokat az illető papírok értékesítése tekintetében, (Egy hang a szélső baloldalon: Nem tudhatja az árfolyamot!) Tudom, nem is kívánom, de épen mert nem tudja, önkényes a föltevés, melyre most sok okból ki nem terjeszkedhetem. Nem is ez alapon akarom czáfolni, hanem azon alapon, mely a dolog természetében és a tényleges adatokban rejlik. Mert mit csinált, hogy a terhet kiszámítsa, mely az új művelet által az államra háramlik ? Összeadta az annuitásokat és azt állítja, hogy egyik feltevése szerint körülbelül 931 millióval, másik feltevése szerint 846 millióval többet fogunk fizetni ezen conversio következtében az illető törlesztési idő alatt, mint az esetben, ha a conversiót nem csinálnók meg. Ehhez az kellene, hogy a számítás helyes legyen, hogy általában semmiféle könnyebbülés itt elő ne forduljon. De ezt maga sem állítja. A tévedés abban ál], hogy elfeledi, hogy terhes adósságból fizetjük a törlesztést, a mely ellenteher folyton nő és másfelől a képviselő ur az annuitások'összeadása által gondolja a terhet kiszámíthatni. Ha a képviselő ur ezen az alapon akar számítani, nincs a világnak az a törlesztéses kölcsöne, legyen az akár jelzálogos, akár községi, akár állami kölcsön, melynek annuitását ha összeadja, legalább l7*-szer nagyobb összeg ki ne kerüljön azon adósság után, a mely törlesztendő, mint a hogyan ő kiszámítja. Ha az ember az évi kiadásokat igy összeadja, természetes, hogy óriási összegek jönnek ki. így az összehasonlítás is hibás. De hogy mily szörnyű messzire megy az ily számítás, annak bizonyítására csak annyit mondok, hogy ha azon 700 ezer irtot, mely a 13 millió frt kamatját képezi, 70 évre félreteszszük, természetesen Spitzer 197-ik lapján ott van, hogy 4327* millió terhet teremt. így számítani lehetetlenség. Ez nagyon emlékeztet azon számításra, midőn valaki 1 fillért hagyott Krisztus születése alkalmával azon rendeltetéssel, hogy mikor egy millióra nő fel, a szegények közt osztassák fel. A másik vád, a mire ki kell egész röviden terjeszkednem, az, hogy az új czímletek, tudniillik a vasúti kötvények, a vasutak lekötése kiterjesztetik. Azt még senkitől sem hallottam kifogásolni, hogy a mi eddig vasutlekötések által biztosítva volt, ne maradjon meg, mert a hitelművelet szempontjából egy papirt eddigi biztosítékától megfosztani, természetéből kivetkőztetni, annak hitele és cursusa szempontjából mindig igen veszélyes dolog. Most tehát a vád arra szorítkozik, hogy az 54, illetőleg 34 milliós kölcsönnek együttlevő, öszszeseu 60 milliót tevő részére miért nem terjesztetik ki? Itt egy alternatíva előtt állt a kormány, ha ki nem terjesztetik ezekre is, ugy veszélyezteti | egyfelől azt, hogy ugyanazon cursuson legyenek érvényesíthetők mint ezek, másodszor teremt egy új czímletet. És csak azért, hogy az eljárás ezekre is ki ne terjesztessék, azt hiszem, sem gya[ korlati, sem pénzügyi szempontból előnyös nem i lehet. Méltóztassanak talán azt mondani, hogy I ennek nincsen olyan szép színe, azt megengedem, ' de ha a czímletek kedvező árfolyam szerint való { egyesítésének előnyeit csak az állam fogja élvezni, I az tagadhatatlan és ezen szempontból a törvényjavaslat ezen intézkedését egész igazoltnak látom. Gyakran történt ezen vita alatt hivatkozás arra, hogy a különböző külföldi államok miként viszik keresztül az amortisatiókat. Nem akarok azon hibába esni, hogyha t. házat sok példa előhozásával untassam; de mintán gróf Apponyi Albert t. képviselő ur rosszaira még azt is, hogy rente helyett törlesztéses adóssággal bizonyos időhöz kötött fizetésre kötelezzük magunkat, a mit én a hitelműveleteknél eddig még először hallottam bírálati szempontból felemlíttetni, mert az én tudomásom szerint ez sokkal tökéletesebb és előrehaladottabb hitelforma, mint a járadék; miután — mondom — ő rosszalta : bátor vagyok csak azt említni fel, hogy Anglia a legutóbbi 10 év alatt járadékadós?ígát apasztotta 74 millió font sterlinggel, törlesztéses adósságát szaporította 39,300.000 font sterlinggel, sőt szaporította még függő adósságát is 9 millió font sterlinggel, mert — igen természetes dolog — olyan kedvezi) pénzügyi helyzete van, hogy adósságainak törlesztését sokkal rohamosabban és biztosabban eszközölheti a hitelműveleteknek ezen formája által, mint a járadékok által. Másfelől az a kifogás, a mit a képviselő urak méltóztatnak mondani, hogy a conversio ezen törvényjavaslatok szerint az újonnan kibocsátott czímletekre nézve 10 év alatt nem lehetséges, szintén egyfelől pénzügyeink szempontjából téves a*