Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-130

130, országos ülés HO?emll>er 18-án, kedden. 1888. 65 óvni, akkor rövidebb időszakot kilátásba nem helyezhetünk. ( Ugy van! jóbhfelöl.) Ezek után engedje meg a t. ház nekem is, hogy én szintén megcsináljam a bilance-ot és levonjam abból folyó következtetéseimet. (Halljuk! Halljuk!) Ismétlem azt, hogy a kamatmegtakarítások terén elmegyünk azon határig, a meddig józan és reális számítások szerint a pénzpiacz mai viszo­nyai közt elmenni lehet és hogy csak kis mérték választ el bennünket attól a határtól, a mely ked vezőbb pénzpiaczi viszonyok közt elérhető lenne. Ismétlem azt is, hogy az utókornak megterhelte­tése nemcsak nagyobb nem lesz, de sokkal köny­nyebbé tétetik ezen conversionalis művelet által, mint lenne akkor, ha az keresztül nem vitetnék. És azért én abban a legjobb meggyőződésben ajánlom elfogadásra a jelen törvényjavaslatot, hogy ez a kormány pénzügyi programmjának, ugy az összeg nagyságát tekintve talán egyik legkiadóbb, mint horderejét tekintve, a terhek könnyítése szempont­jából is egyik legelőnyösebb részét képezi. (Elérik helyeslés jobbfelől.) Elnök: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Szólásra már senki sincs följegyezve; ha tehát senki sem kivan szólani, a vitát bezárom. Szava­zás előtt szó illeti az előadó urat, valamint lloránszky Nándor és Helfy Ignácz képviselő urakat, mint a határozati javaslatok beadóit. (Fel­kiáltások: Öt percmyi szünetet kérünk!) Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnöki Méltóztassanak helyeiket elfoglalni, az ülést folytatjuk. Az előadó arat rleti a szó. Hegedüs Sándor, a pénzügyi bizottság előadója: T.ház! (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, hogy azon érdekes és tüzetes fejtegetés után, melyeta t. ház az imént hallott, nekem kevés mon­dani valóm marad. S ezért, a nélkül, hogy bőveb­ben kiterjeszkedni kívánnék azokra, miket a t. államtitkár ur czáfolata tárgyául tett, de azon pontokat, melyek mégis a vita sarkpontjait képez­ték, teljes mértékben nem kerülhetvén ki, egy pár szóval kénytelen vagyok indokolni egyéni meg­győződésemet. Engedje meg tehát a t. ház, hogy épen a főpontokra nem terjeszkedheíem ki oly mér­tékben, mint különben tettem volna, de nem akar­nék ismétlésekbe bocsátkozni. Az egész vita igen helyesen a körül forgott, hogy a tervezett conversio pénzügyünk és hitelünk szempontjából megfelel-e feladatának és természe­ténél fogva elfogadható-e? A mi magának annak caracterét illeti, természetes, hogy erre gyakorlati szempontból nagy súlyt fektetni nem lehet, mert a főszempont az, használ-e a művelet az állani pénz­ügyének vagy sem? De azt már hangsúlyozom, hogy még a legszigorúbb theoretieus felfogás sze- | KÉPVH NAPLÓ. 1887 — 92. V. KÖTET, rint is bátran el lehet fogadni conversionak. Mert a conversiót ne méltóztassék a tisztán jelentkező és most államháztartásunkat terhelő kamatterhek csökkentése szempontjából venni. Eendes viszo­nyok közt, rendes államháztartással bíró államok­nál a feladat csak ez. De mint bevezető beszédem­ben bátor voltam hangsúlyozni, itt nemcsak erről van szó, hanem egyúttal az államháztartás oly részének megszüntetéséről, mely a deficit forrása. És azt hiszem, ez úgyszólván anticipálja a conver­siót, mert nemcsak a létező kamatterhet változ­tatja át — és igénytelen fefogásom szerint ez a dolog lényege — de egyúttal bedugja azt a forrást, melyből a jövőben a törlesztés czímén keletkezhet­tek volna fijabb kamatterhek. Minthogy pedig e forrás addig mindig fedezve volt oly kibocsátással, melyek állandó és járadék­terhet képeztek s melyek évről-évre ugy tőkében, mint kamatban folyton emelkedtek és mindig nagyobbodó nehézséget képeztek az államháztartás egyensúlya helyreállításában: igen természetes, hogy itt is conversiót viszünk keresztül, nemcsak a most létező adósság tekintetében, de a tekintet­henis,hogyinegszüntetjükatörlesztési quota czímén a járadékok tovább folytatását és már ez által is igen jelentékeny kamatmegtakarítást biztosítunk. Mert tényleg a dolog csakugyan ugy van, hogy a conversiót alkalmassá és e különben nem minden tekintetben kedvező perezben elfogadhatóvá, szük­ségessé, hasznossá nem annyira a kamatmeg­takarítás és általában annak külső eredménye képezi, mint inkább annak jövőre való kihatása, abban a tekintetben,hogy megakadályozza a további állandó teherszaporítást és kamatteher növeke­dését oly czímén, mely magával a törlesztéssel szoros kapcsolatban áll. És igy igen természetes, hogy a törlesztési quota kitolására okvetlenül szük­ség van, ha az eredményt el akarjuk érni. De e miatt ezt prolongatiónak nevezni és nem conver­sionak, azt hiszem, helytelen. Még pedig helytelen azért, mert prolongafio alatt azt értjük, ha valaki nem képes adósságait megfizetni és legalább a régi feltételek, de legtöbbször sokkal súlyosabb fel­tételek alatt meghosszítja azokat. Itt azonban nem erről van szó, hanem arról, hogy a törlesztési adós­ság törlesztési ideje sokkal kedvezőbb feltételek alatt meghosszíttatik. És ez nemcsak a jelen nemzedéknek képez tehermegkönnyebbítést és nemcsak azt a nagy ezélt mozdítja elő, hogy az államháztartás rende­zése legalább ebben a részben biztosíttatik, de egyúttal a jövő nemzedéknek is. Mert a 13 millió­nyi megtakarítás, illetőleg teherkönnyebbítés, a mely ennek minimalis eredménye alapján biztosítva van, ez nemcsak nekünk szól, az hosszasabb ideig; igaz ugyan, hogy nem a törlesztés egész idejére teljes összegben, de igen hosszú ideig, azt lehet mondani a jövő nemzedékbe benyúlóig, igenjelen­9

Next

/
Thumbnails
Contents