Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.
Ülésnapok - 1887-129
40 128. orsságoa ülés november 12-éii, hétfőn. 1888. Iás alapjául elfogadjam. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Helfy Ignácz: T. képviselőház! Én itt is, midőn e törvényjavaslatnál felszólalok, nem mondhatok egyebet, mint a mit a pénzügyi bizottságban mondottam akkor, midőn legelőször tárgyalás alá vétetett. Ugyanis mondottam, hogy a mint a törvényjavaslat fel van szerelve, elé van terjesztve, alig van valaki, akár ezen, akár a túloldalon, a ki képes legyen egész positiviíással praecis, határozott véleményt mondani a törvényjavaslat lényegére nézve. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ezt mondottam a pénzügyi bizottságban és azóta a helyzet alig változott s én azért tartottam kötelességemnek ezt itt is kijelenteni, hogy a t. túloldal egyes tagjai tudomással bírjanak arról, hogy ez alkalommal az általok kiküldött pénzügyi bizottság nem járhatott el ugy, a mint szokott rendesen, hogy részletesen vizsgálja, kutassa, mérlegelje az eléje terjesztett törvényjavaslatot, ugy, hogy teljesen nyugodt lelkiismeretességgel felelősséget vállalhasson az iránt, hogy azt a ház többségének elfogadásra ajánlja. Ezúttal az, a mit magok előtt látnak, oly tisztán, szűziesen került ide, mint a j milyen állapotban a pénzügyi bizottság elé került. Ezt azért mondom, hogy mindenki számot vessen saját lelkiismeretével s ne hárítson semmit a pénzügyi bizottságra, ne mondja, hogy hiszen a ház által kiküldött bizottság is ajánlja. Nem, de vessen számot saját magával, hogy ha képesnek érzi magát ezen előterjesztés alapján e törvényjavaslatot jóváhagyni, ám fogadja el; de senki másra ne hárítsa a felelősséget, mert az, a mit az előadó ur előterjesztett, csak saját magának a véleménye, mivel a pénzügyi bizottság discussióiból újabb argumentumokat nem meríthetett s maga is kénytelen bevallani, hogy ott minden insistálásom daczára sem nyertünk a kormány részéről bővebb felvilágosítást, mint a mennyi az előterjesztésben van. Azóta néhány nap telt el. Ráértem tehát a tárgy felett gondolkozni, a mely mindenesetre elég fontos, hogy ne csak minden törvényhozó, hanem minden igazi hazafi is komolyan gonkolkozzék felette. Kerestem elős&ör is az elméletben, hogy a létező pénzműveletek melyik fajtájához lehet azt sorolni, a mi itt tervezve van. De nem találtam semmit. Kerestem tehát a conversiók történetében valami hasonlót az itt ajánlott művelethez. Ott sem találtam semmit. Ez tehát új dolog a maga nemében. A tudomány ismeri különböző fajtáját az j adósságok átváltoztatásának. Lehet függő adóssá- i got eonsolidálni. Ez azonban nem az eset, mert j itt nem függő, hanem consolidált adósság átvál- I toztatásáról van szó. Vannak átváltoztatások, a '. melyek unificatio ezéljából történnek. Ma azonban } ez sem az eset, mert fentartatifc a jelenlegi állami \ adósságoknak 3 különböző valutája. Vannak más | müveletek, melyeknek az a czéljuk, hogy hypothecáris adósság átváltoztattassék tiszta rentévé az állam garantiája mellett. Ez sem történik itt, mert a mi hypotheeával ez idő szerint a convertálandó adósságok birnak, az a törvényjavaslat szerint ezentúlra is fentartatik. A eonversiót az egész világon ugy értelmezik, hogy a nagyobb kamat helyett az állam tényleg kisebbet fizessen; nem pedig ugy, hogy a névleges kamatláb, hanem a tényleges kamatfizetés legyen kevesebb. Ez képezi a fő, ha nem is az egyedüli, sokszor egyetlen, de mindig legfőbb czélját minden conversiónak. (Helyeslés a baloldalon.) Mindjárt kezdettől fogva, ha a múlt század conversionális történetét tanulmányozzuk, azt látjuk, hogy már Walpole alatt, tehát azon minister alatt, a kit, ugy látszik, a ministereinök ur a maga mintaképéül szándokozik elfogadni, legalább arra nézve, hogy ép oly huzamosan akar a ministeri székben maradni, a conversióknak világos czéljuk a kamatreductio volt, a mit el is értek annyira, hogy az angol budget, a mely összesen 7 millió font sterling körül forgott, melyből körülbelül 27» millió esett államadósságok kamataira, ennek jó harmadát megkímélte tisztán conversiók által. Nem fogom egyenkint felsorolni a conversiókat, hanem elkezdem a jelen században mindjárt a legelsőnél, az 1822-ikinél, Angliában, a mely országnak helyzete pedig akkor igen hasonlírott bizonyos tekintetben pénzügyileg és közgazdaságilag hazánkéhoz, mert ne felejtsük el azt, hogy ez a napóleoni háború után volt, midőn Anglia kénytelen volt megrázkódtatni pénzügy ei t a zért, hogy az egész világot segélyre hivja fel Napóleon ellen és akkor nagyon nevezetes conversio foganatosíttatott Í52 millióval és az összes tőkeszaporítás 7 millióval történt, a kamatmegtakarítás pedig körülbelül l 1 /* millió fontsterling volt. Ha ezeknek bármelyikéhez akarjuk hasonlítani az itt tervezett eonversiót, melynél az új czímleteket véve tekintetbe, körülbelül V* milliárdról van szó, vagy még annál nagyobb összegről is, kellene, hogy a kormány legalább is azon helyzetben legyen, hogy azt mondja nekünk, hogy évenkint minimalis összegben 4—5 millió forint lesz a tiszta kamatmegtakarítás. (Wekerle Sándor államtitkár nevet.) Ha a t. kormány ezen helyzetben van, ám mondja meg; de ugy látom, hogy ezt nevetségesnek találja maga az államtitkár ur is, mert nevet rajta. Én igazán esudálkozom a nevetésen, mert (Halljuk! Halljuk! jőbbfelöl) lehetetlenség, hogy különösen az államtitkár ur is, ki a pénzügyi irodalmat nagy figyelemmel kiséri, ne kisérte volna figyelemmel a legújabb conversiókat és akkor tudni fogja, hogy léteznek olyan conversiók is, melyeknél az új kölcsöntőke egy fillérrel sem szaporittatik a régihez képest. Ott van az 1883-iki franczia conversio, mely egyetlenegy centimé tőkeszaporítás nélkül 35 millió frauknyi
