Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-141

í lál. or.-z'>gos ülés november 2,S-,1n, szerdán. 1S88. 297 lom, hogy ezúttal nem tisztelhetem a ház jelenlevő tagjai közt — ékes szavakkal emlékezvén meg az 1848-iki törvényhozásnak a történelemben páratlan azon tényéről, mikkel a jobbágyságot eltörülte s a misera plebs contribuenst is fölvévén az alkotmány sánczai közé, reá is kiterjesztette a szabad állam szabad polgárának minden j ogát — beismeri, hoffy a szabiid tulajdonért folytatott eszmeharcz már a 30-as években vette kezdetét s diesérőleg emlékezik a magyar nép józan felfogásáról és becsületességéről, melylyel községek és egyes jobbágyok igen súlyos föltételek alatt vásárolták meg a föld szabadságát, de készek voltak a legnagyobb erőfeszítésre is, csakhogy édes tulajdonuk gyanánt üdvözölhessék azt a földet, melyet munkájuk verítékével áztattak ^s termékenyítettek s megváltották magukat még mielőtt a 48-iki törvényhozás egy hatalmas lépéssel imperative örökre eltörülte volna az összes úrbéri tartozásokat s az ország vállára terelte volna a földesurak kártalanítását. Ez hatalmas tény volt; de — teszi hozzá — annyi bizonyos, hogy a törvényhozás ez intézkedésében, mely az úrbéri birtokot épen azoknak adományozá ingyen, a kik 1 848-ig magukat megváltani elmulasztották, hogy e különben nagylelkű intézkedésben az igazságtalanságnak, sőt büntetésnek eg;y neme rejlik azok irányában, kik a tulajdon becsét leginkább felfogva és méltányolva, szorgalmuk által az 1848-iki vívmányokat megelőzték. Erezte azt az 1848-iki törvényhozás, hogy — nem mondja — a hanyagságot, de a mulasztást jutalmazni egyfelől, a szorgalmat sújtani másfelől, nem volna az igazságnak megfelelő s ezért alkotta a 9. §-t, melyben az utóbbiak kártalanítására tesz positiv, noha szabatosan nem körvonalozott ígéretet. A föladat tehát — monda beszéde folyamán — most az, hogy az igéret beváltassék. A nemzet legyen fukar az Ígéretek terén: de a hol az Ígéretek beváltásáról van szó, fukarkodni annyi lenne, mint megtakarítván a nemzet filléreit, elvesztegetni egy sokkal nagyobb kincset: a nemzet hitelét. Döntő volt — igy végzé — a kormányra az, bogy elismerést, jutalmat, elégtételt szerezzünk és adjunk azon szorgalomnak, melylyel épen a nép java a földet saját munkája árán fölszabadítani sietett. Ez érdem pedig nem illet senki mást, mint azokat, kik az örökváltsági szerződést kötötték. Be kell bizonyítanunk, hogy e nemzet, mihelyt a lehetetlenség korlátai lehullottak előtte, első teendőjének tartotta adott szavát beváltani, mert kell, hogy a ki e nemzet szavában bízik, tudja, hogy minden csalódás ellen biztosítva van. De fölmerült az a kérdés, melyik vétessék annak az időpontnak, melytől számítva az ily KÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. VI. KÖTET. örökváltsági szerződés alapján kártérítési igénynyel föllépni lehet ? mert az csakugyan bizonyos volt, hogy az igényeknek századokra visszamenő légióit föltámasztani a 48-ki törvényhozásnak czélja nem lehetett? A kormány abban a nézetben volt, hogy az 1840: VII. t.-cz. kihirdetése vétessék ilyenül, mint a mely törvény az ily örökre megváltást törvénykönyvünkbe czikkelyezte be. Ez ellen többek részéről történt felszólalás, még azokról a padokról is, melyek a kormányt máskülönben támogatták. Bánó József indítványt terjesztett be, hogy az 1840 előtt kötött ily örökváltsági esetek kártalanítására kiterjedő törvényt is terjeszszen be a kormány. Ivánka Imre módosítást adott be azon szakaszhoz, mely szerint az ártéri kárpótlás ügye végleg befejeztetvén, az országos" földtehermentesítési alap ellen többé semmi követelésnek helye ne legyen s a törvény ez intézkedése alól kiveendőknek javasolta az oly községeket, melyek a megváltás által a volt földesurak jogaiba léptek s melyek ugyanabban a kárpótlásban legyenek részesítendők, a mely az eladó földesúrnak járna. Tanárky Gedeon, mint már a 48-ki törvényhozásnak is tagja, emlékeztette azon az országgyűlésen is résztvett társait, hogy ez a kérdés már 48-ban is több napi élénk vitát idézett elő s az 1848-ki törvényhozás nem az 1840-ki határidőt fogadta el, hanem 1833. január 1. napját, a mit annak beigazolására hoz föl, hogy voltak már 1840. előtt is formaszerinti érvényes vált-' ságok. Hogy Deák Ferencz maga mily véleményben volt az 1840. előtti ily szerződésekre nézve, következtetni lehet abból, hogy ő még a jászkún kerületek követelésére nézve is azt monda, hogy nem úrbéri, nem is azzal rokon természetű, nem is örökváltság, de oly kötelezettség, melyet még 17 í 5-ben vállaltak el a rendek, ő azt, mint törvényben gyökerezőt pártolja, de nem ide, hanem külön törvénybe kívánná iktattatni. Nyáry Pál, a ki pedig a magyar közélet egyik legkitűnőbb ismerője számba ment, más véleményben volt s igy szólt: „Azt kérdem én t. barátomtól — talán Halász Boldizsártól — tud-e nekem felmutatni egyetlen egy úrbéri örökváltsági szerződést 1840. előttről. Ilyen nem létezik." Aztán megmagyarázta, hogy mi létezik. Adás-vevési szerződés, úgymond, melyet ugy kötöttek egyes községek, hogy kijátszották a földtulajdontól a jobbágyot eltiltó embertelen törvényt, néhány köztük lakó nemes ember nevére kötvén meg a szerződéseket. De ezek nem voltak úrbéri örökváltsági szerződések. Ugy látszik, t. ház, hogy a Nyáry Pál fölszólalása hozta döntésre a dolgot, mert tény, hogy állítása e tárgyalás egész folyamán ellenmondásra nem talált s a képviselőház minden valószínűség szerint abban a hiszemben fogadta el a kormány törvényjavaslatát az 1840 ki határidővel s az 38