Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.
Ülésnapok - 1887-139
254 13íi. erszác-os ülés uorumber 26 Aii, hétfőn 1888. eursus erejéig a magánosok kezébe jutó kötve nyék értékét biztosítsa, (ügy van! a jobboldalon.) Ezen felhozott indokok alapján kérem at. házat, hogy ugy Polonyi, mint Holló képviselő uraknak beadott módosítványait mellőzni méltóztassék. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Szentiványi Kálmán: T. ház! Mindenekelőtt meg kell köszönnöm a t. államtitkár úrnak, hogy felszólalásomhoz erőt adott, a mennyiben azt méltóztatott mondani, hogy a magánjogosítványok respeetálandók. Az én óhajtásom sem egyéb s ezért azt szerettem volna, hogy ha legalább e tekintetben a törvényjavaslat egy oly elvi álláspontra helyezkedett volna, a melyet szigorú kö vetkezetességgel megtartott volna. Ámde a törvényjavaslatnak már 1. í;-ában ezen fontos jogelvvel szemben álló intézkedéseket látok, mert a törvényjavaslat szavai azt mondják: „azok, kik eddig italmérési jogot gyakoroltak, tarthatnak kártérítésre igényt". Ebből tehát az következik, hogy azoknak, kik ezen jogot, habár tulajdonilag birták is, de tényleg nem gyakorolták vagy nem gyakorolják, jogai egyszerűen confiseáltatnak. Minthogy úgy a 2 l-es bizottságban, mint itt a házban az általános tárgyalás alkalmával ezen nyilt sérelemnek kifejezést voltam bátor adni s ezen sérelem orvoslását kívántam : csak következetes akarok maradni magamhoz és nyilatkozataimhoz, midőn most a részleteknél ezen nézetem szerint fontos kérdést felvetem. Ezen intézkedése a törvényjavaslatnak egy nagy contingensét a magyar birtokos osztálynak zárja ki kétségtelenül meg lévő jogaiból. Jól tudom, t. ház, hogy épen most, a regaletörvényjavaslat tárgyalása alkalmával odiosus dolog az egyes birtokosokról szólni, mert ha jól vagyok értesülve, némely professor-irók fáradságot vettek maguknak a sajtó terén támadni meg a nézetök szerint ezen házban többséggel rendelkező birtokos osztályt, hogy bizonyos celasiók miatt amnestiroztattá magát. Odiosus e kérdés felhozása, t. ház, azért, mert az a meggyőződés, hogy a birtokos osztálynak untig elég adatott. Az én óhajtásom az, t. ház, hogy mindenekelőtt tisztáztassék e tekintetben a fogalom 5 mert én azt hiszem, hogy midőn a 21-es bizottság az eredeti törvényjavaslatot e tekintetben megváltoztatta, nem amnestirozott senkit sem s törekvése kizárólag azon határig terjedt, hogy az államhatalom túl ne terjeszkedhessek, senkit súlyosabban ne büntethessen, mint a büntetésnek azon mérvével, a melyre őt eddig alkotott törvényeink feljogosítják. Szó sincs tehát arról, hogy hibák elnézettek, vagy amnestiroztatva lettek volna. Nem akarom, t. ház, azon kérdést szellőztetni, hogy az eltitkolások ezen jövedelmi ágnál minő alkalomból és minő indokokból keletkeztek. Jól tudom, hogy oly államban élünk, melynek törI vényhozása elismerte azt, hogy létezik polgári ! becsület; de azt is tudom, hogy adattak ki korj mányrendeletek a pénzügyi közegekhez, melyekI ben azok utasítvák, hogy a törvényben említett polgári becsületnek ne adjanak hitelt. Es én egyike vagyok azoknak, kik ezen indokból és ezen körülménynél fogva soha sem tettek bevallást s a kik ráhagyják, hogy a hivatal rójja ki adójukat s azon mértékben, a melyben megrovattak, minden felszólalás nélkül viselik a közterheket; tehát érdekelt nem is vagyok. Igen sajátságosnak tűnik fel nekem az, hogy az olyan t. urak által látom a birtokos osztályt e kérdés miatt pellengérre állítva, a kik — s itt zárjel közt megjegyzem, hogy engem is mindig a jogegyenlőség s az egyenlő teherviselés elvei vezérelnek — pl. Budapesten 2--3000 frt évi jövedelemmel rendelkeznek és ha a t. uraknak adókönyvecskéit méltóztatnak megnézni, ugy fogják találni, hogy alig fizetnek 30 — 50 írtnál több adót, mig a hasonló tiszta jövedelemmel rendelkező falusi birtokos, hozzászámítva a törvényhatósági és községi adókat, legkevesebb 300 frt évi adóval van megterhelve. Kénytelen az ember mosolyogni, a midőn e t. urak, hivatkozva az egyenlő teherviselés magasztos elvére, ily csekély megrovás mellett időt és alkalmat találnak arra, hogy arra a szegény birtokos osztályra, melyről valóban áll a költőnek szava, hogy: ág is húzza a szegényt, ily gúnyverset szórjanak. T. ház! (Halljuk!) Hiszen egyikünknek emlékezetéből sem törlődött még el az, a mi még nem is olyan régen ezelőtt történt. Szükséges emlékeznünk rá, bocsánatot kérek, ha ezt ismétlem, (Halljuk! Halljuk!) hogy midőn a szabadság, testvériség és egyenlőség magasztos eszméi nevében követelte a haza egykor a fenniaradására szükséges erők egyesítését, a birtokos osztály, mely e helyen keresztény alkotmányos államot alkotott, azt évszázadok során át nehéz küzdelmek mellett nemcsak megtartotta, hanem ősi jellegét és nyelvét minden körülmények között megőrizte, sőt Európa nyugati civilisatiójának védő bástyája volt, lemondott főúri jogairól, magához emelte a nagyszámú népcsaládot, a melynek kenyeret-adó munka volt a feladata az alatt, mig a birtokos nemességnek a védelem fegyverzetében kellett állania. A birtokos osztály kiadta kezéből, tehát elveszítette biztos kenyerét, az egyedüli munkaerőt és ingatlan vagyonának tekintélyes részét s mit nyert ezért cserében? Egy ránk kényszerített romboló forradalmat, állami megváltásnak súlyos terheit és egy mérsékelt kárpótlásnak perek hoszszada 1 másságával nyújtott reményét, melyet a kényszerítő szükség elkótyavetyélt. Ez eredmény, t. ház, számokban ugy fejezhető ki, hogy előbb 23, ma 32 l /s 0 /°-kal adózik maga a birtokos azon 100 frtért, mely 100 frt helyébe annak idejében
