Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.
Ülésnapok - 1887-137
MK. oraságos ilés november áS-áa, pénteken. 1888. QJQ9 szón szabadelvű irány, melyet a törvényjavaslat ezen czélzata követ, ejt engem gondolkozóba. Mert én részemről minden lépést, mely egy fennálló kiváltságnak eltörlését, vagy egy még létező előjognak megszüntetését ezélozza, helyeslek. (EelyesUsjóbbfeUl.) Az iránt, t. ház, tehát tisztában vagyok magammal, hogy az egyesek regale-jogát, melyet a társadalom egy osztálya privilégiumként gyakorolt, meg kell szüntetni. És hogy ez a megszüntetés máskép, mint megváltás, mint kártalanítás utján nem történhetik, az is kétségtelen. Ennél fogva, t. ház, a törvényjavaslat azon intézkedéseivel, melyek az egyéni regalejog megszüntetését czélózzák, tökéletesen egyetértek. De nem oly könnyen tudok egyetérteni és belenyugodni t. ház, a törvényjavaslatnak azon részébe, mely az egyéni regale-jognak megváltását öaszeköttetésbe hozza a városok és községek regalejogának megváltásával, államivá tételével, illetőleg állami italmérési jövedékké való átalakításával. Megengedem, t. ház, hogy a városok regalejoga ugyanazon történelmi- és jogalapon nyugszik, mint az egyeseknek földesúri tulajdonjogon bírt regalejoga, de azért mégsem lehet azt mondani, hogy ez a kettő egy és ugyanaz. Mertmig a|földesur a maga regalejogát saját egyéni czéljaira használja, azt birtokától külön is választhatja, külön el is adhatja, miből sok helyen az a visszás helyzet keletkezett, hogy egyes faluk regalejoga olyan egyének^kezébe került, kik az illető faluban semmi birtokkal nem birnak — addig a városok és községek regalejoga közszükségletek fedezésére szolgál, inkább egy autonomieus jog természetével bir. És ebben,! ház, nem lehet felhozni ugyanazon szabadelvű indokokat, a melyeket az egyéni regalejog megszüntetése mellett hangoztatni lehet. Ez tökéletesen beleillik a modern viszonyok keretébe a nélkül, hogy a középkori feudális állapotokra emlékeztetne. Azonfelül, t. ház, számba kell venni azt is, hogy a városok italmérési joga egyenes arányban áll és emelkedik a városok nagyságával és fejlődésével. A mily mértékben szaporodik egy városnak lakossága és nő ezzel együtt közszükséglete, ugyanazon mértékben emelkedik italmérési jogának jövedelme is. Ha a városoktól e természetes fejlődési képességgel biró jövedelmet elveszszük és lefoglaljuk az állam javára és kártalanítjuk őketnem is az utolsó évi eredmény, hanem a megelőző évek eredménye szerint: a akkor t.ház, annak a kormánynak, mely ezt javasolja és annak a pártnak, mely ezt sauctionálja, igen nyomós, igen fontos okkal kell birniok. Igénytelen nézetem szerint ez a fontos ok nem lehet más, mint a pénzügyi szempont. Mást, mint a pénzügyi szempontot nem ismerek és nem fogadhatok el érvül egy oly rendszabálynak törvénybe KÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. VL KÖTET. iktatásánál, melynek hatása alatt a városok, a eulturának, kereskedelemnek és iparnak e góczpontjai okvetlenül veszíteni fognak ugy jelenjüket, de különösen jövőjüket tekintve. Kétfélekép lehet, t. ház, ezt a pénzügyi szempontot definiálni. (Halljuk!) Először — és ez a közelebb fekvő ok — attól lehetne tartani, hogy az állam nem lenne képes a megváltás műveletét keresztül vinni saját károsodása nélkül, ha csakis az egyéni regale-jognak megváltására szorítkoznék. Az állam pedig nincs abban a helyzetben, hogy koczkáztathassa azt, hogy erre a műveletre esetleg ráfizessen. Részben tehát ebből az okból kellett a városok és községek regalejogának megváltását is belevonni a műveletbe, melynek jövedelme biztosabb és emelkedőbb, mint a falusi regalejog jövedelme, ugy hogy ezzel lehessen majd ezt a hiányt fedezni, mely az utóbbinál esetleg mutatkozhatnék. A második pénzügyi szempont inkább a jövőre vonatkozik. Azt mondják ugyanis: az italmérési jogot azért kell az egész országban egyöntetűvé, tehát államivá tenni, mert ennek kellő kihasználása a legalkalmasb eszköz arra, hogy a pénzügyi egyensúly megkezdett helyreállítását necsak befejezze, hanem az eredményét állandósítsa és biztosítsa is. Senki sem helyesli inkább, mint én, ha az emberek azon szokásai, mely éknek kielégítése nem képez feltétlenül életszükségletet és melyet ha szenvedélylyé fajul, a legtöbb romlást idézi elő testileg és erkölcsileg, felhasználtatik arra, hogy az állam jövedelmei ebből fedeztessenek és igy legalább részben megtérüljön azon kiszámítbatlan kár, melyet a szeszes italok túlságos fogyasztása az emberanyagban előidéz. A fönt említett kettős pénzügyi szempont az, mely előtt meg kell hajolnia minden más érdeknek, el kell némulnia a városok vészkiáltásainak. Bármennyire is barátja vagyok a városoknak, mint a magyar cultura székhelyeinek, bármenynyire nehezemre esik megtagadni hajlamaimat és elfogadni oly javaslatot, melyet a városok magukra nézve károsnak találnak; mégis el kell ismernem, hogy e kérdés eldöntésénél egy magasabb szempontnak, az állami pénzügyi szempontnak kell döntenie. Meghozom tehát ezen újabb és remélhetőleg utolsó áldozatot a pénzügyi rendezkedés érdekében. De kénytelen vagyok kívánni azt, hogy a törvényjavaslat intézkedései mindenkire nézve egyformán legyenek szigorúak; mert, t. ház, a nagy és súlyos teherviselésnél sokkal elkeserítőbb az egyenlőtlen teherviselés. Először is indokolatlannak tartom a törvényjavaslat intézkedésének azon részét, a mely a megváltás alapjának felvételénél különbséget tesz a törvényhatósági joggal felruházott városok és más városok és községek között. T. ház! Városok között azon feladatokat 2?