Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-137

204 187. országos ülés november 23-án. pénteken 1888 nem ismerhető követelményeket formál: a különböző jogalanyok irányában a kárpótlás minőig igazságos egyenletességgel nyujtassék. Mert igazságtalan volna és azokba a nagy elvekbe ütköznék, a melyek újjáalakulásunknak hagyományai és szigorúan fentartandók, ha mi a kárpótlás keresztülvitelét oly módon akarnók eszközölni, hogy azt a jogosítottak egyik köre irányában egészen más mérvben nyújtanék, mint a jogosítottak másik elemével szemben. (Helyeslés.) A másik szempont abban áll, hogy az állam szerezzen is valóban egy új jövedelmi forrást. Mert én ezen törvényjavaslatot el nem fogadnám, ha az egész reform czélja és alap oka abban volna kimerítve, hogy egy úgynevezett feudális jog — magam is annak tartom — megszüntettessék és gazdasági és rendőri szempontok akadálytalanabbul érvényesíttethessenek az italmérési gazdasági foglalkozásnál. E czélokat könnyebben és az állam sokkal kisebb megterheltetésével elérhetnők. Ez az új adó, a mely behozatik, ne csak arra legyen rendelve, hogy a kárpótlás költségeit az államnak fedezze, hanem — legalább én részemről másként nem fogom fel és meg se szavaznám a megváltásnak ezt a módját, ha ezt nem tudnám — hogy az állam számára egy fejlődő és fejleszthető jövedelemforrást képezzen. (Helyeslés a jobboldalon.) Ennélfogva, uraim, a törvényjavaslat két része bizonyos eorrelatióban van egymással. A kárpótlás mérve és — már akár bőven akarunk adni, akár^szűken — a fedezésre szolgáló adó mértéke. És ezért nem kell azt hinni, hogy lehet a törvényjavaslat egy részét, mely a kártalanítás ról szól, alterálni, a nélkül, hogy a fedezésről szóló megfelelő rész is megfelelő módon, arányla gosan ne változtassák. A harmadik szempont, a mely, azt hiszem, hogy a t. ház komoly helyeslésére fog találni, abban áll, hogy itt az országra egyetemes alakban, új teher rovatik, mert ez nem a régi regále-jog egy új alakban az állam birtokában, hanem valósággal egy új adó. Legyen ez új adó felosztva az egyenlő teherviselés elveinek megfelelőieg. Sajnálom, hogy e szempontok nincsenek eléggé kiemelve a törvényjavaslat indokolásában. Egyike-másika benfoglaltatik félreismerhetetlenül a szövegben, de én óhajtottam volna, hogy ezen törvényjavaslatot az egész ország, nemcsak ezen ház minden tagja, valódi világításban és valódi rendeltetésében ismerje. De hiányzik magából a törvényjavaslatból a harmadik szempont érvényesítése, az, hogy ez az új adó és a teherviselés t

egyenlősége nagy elveinek legalább abban a mércékben feleljen meg, a melyben ezt adóinknak ' elenlegi tökéletlen rendszere mellett keresztülvinni lehet. Itt egy pillanatra a ház figyelmét egy körülményre hivom fel. Ez italmérési jogot — nagy vonásokban akarok beszélni — ma kétféle jogalanynál látjuk; látjuk olyanoknál, a kik magánjogi személyek, kik nyilvános functiót ezen jövedelem segélyével ma már nem teljesítenek. De találjuk ezen italmérési jogot olyanoknál is, kik közjogi, önkormányzati testületek és a kiknél ezen italmérési jognak haszonvétele a közjövedelem jellegével bir, melynek közczélokra való rendeltetése volt mindig és van ma is. Ezt a különbséget tartsuk szem előtt, nem azért, uraim, mintha én a mai helyzettel és a mai felfogással — ha lényegében eltér is az enyémtől — számolni nem akarnék. Én számolok; számolok különösen azzal, hogy nekem egy megállapodott, a közvélemény meggyőződésébe elemenkint már átszivárgott javaslattal szemben kell állást foglalnom. De felemlítem ezt a különbséget azért, hogy arra következtetést vonhassak, hogy a kárpótlás mérvében kiáltó különbségeket statuálni minden kételyen felül igazságtalan. Régi időkben a jelleme ezen jogosultságoknak legalább egy pontban igen hasonlatos volt. A jura regalia minora, ismeretes haszonvételi jog mások fogyasztásából hasznot húzni, nem adatott az állam által sem egyeseknek, sem testületeknek viszteher nélkül. Á viszterhet képezte az, hogy az, a ki megnyerte ezen királyi kisebb haszonvételeket, azon a területen rendőrséget, bíráskodást és más közigazgatási teendőknek egy bizonyos terhét is magára vette ; és mikor pro bono publico et commodo, a mint egyik t. barátom itt idézte, a királyi városoknak adományozta e haszonvételi jogokat az állam, tette ezt nem azért, hogy a királyi városok lakosai dúslakodjanak, hanem azon viszteher fejében, hogy saját területükön a törvényeket végrehajtani, a közigazgatási, rendőri, bíráskodási teendőket, szóval az állami feladatoknak helyileg korlátolt részét önköltségükön végezni tartozzanak. Az idők folyamában azok a kötelezettségek és terhek, a melyek a magányos alanyoknál voltak összekapcsolva ezzel a joggal, elenyésztek, az állam azokat magához vette, saját költségén és saját organismusával végzi; a haszonvétel azonban megmaradt; megmaradt a viszonylagos kötelezettségek és terhek nélkül. Csoda-e, ha e haszonvétel az idők folyamán közjogi jellegét is elvesztette és ma már ugy szerepel, mint a magánvagyonnak a többitől semmiben sem különböző alkatrésze ? De a törvényhatósági kötelékeknél a terhek a jog hasznával összeforrva megmaradtak. Bárminő változásokat hoztak létre az idők, fejlett és átváltozott alakban, tetemesen megnövekedett mérvben végzik ma is. És ma az tényleg nem képez egyebet, mint