Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-137

187. országos ülés november 23-án, pénteken. 1888. ;89 szőnyegen fekszik, melyet törvényerőre akar emelni a többség, kétségbe vonom, hogy az, az egyes családoknak, a nagyközönségnek jól felfogott érdekében való lenne, sőt kimondom, hogy ez nagyon mélyen belevág a családi jogokba, az egyes város, község megélhetési keretébe. Ebből elszegényedés, nyomor fog következni, mely maga után vonja az állami mindenhatóságot és boldogtalanságot is. Ily szempontból véve fel beszédemet, noha jól tudom, hogy az én tiltakozó szavam el fog hangzani a pusztában kiáltozó szavaként; jól tudom, hogy a többség vasakaratán megtörik minden, de minden. Pedig méltóztassanak meggondolni, hogy sokszor egy szerény képviselőnek tanácsa a jövőben áldásos leendene, ha elfogadtatnék. De hiába. Akkor, t. ház, midőn a pártclubbokban állapítják meg a nemzet jövőjét, lételét, boldogságát vagy boldogtalanságát, akkor itt a képviselőház fórumán a beszédtartás oly munka, mint a minő az, midőn az ember borsót hány a falra. Mindazonáltal felszólalok, felszólalok pedig azon okból, mert én a tulajdonjog szentségét látom ezen törvényjavaslat által megtámadva s én kétségbe vonom ugy a hatalommal, mint bárkivel szemben, hogy a tulajdonjogot ily törvény által bárkitől elvonja; elvételére csak ugy ad hoc törvényt készítsen s ezen a jobb időkben egyeseknek vagy városoknak nyújtott regale-jogot elvegye. (Helyeslés a baloldalon.) Tagadhatatlanul meg van az államnak az a hatalma, liogy törvényes bíróság előtt ezen tulajdonjogot is kisajátítsa, ha már szüksége van arra, hogy egy csapat korcsmárosnak ezen jogot bérbe adja; de hogy ezt igy ad hoc készített törvénynyel megtehesse és az adófelügyelő belátásától tegye függővé a kártalanítás megállapítását: ezt én nem tudom felfogni, véges eszemmel nem vagyok képes magamnak megmagyarázni; mert ugy fogom fel a tulajdon jog iránti tiszta öntudatos és éretten megfontolt elhatározásokat, hogy a tulajdonjogot senkitől a : aját beleegyezése nélkül nem lehet elvenni. Ezen törvényjavaslat, t. ház, csak kezdete egy később bekövetkezendő hasonló eljárásnak ; mert a tulajdonjog később magasabb állami szempontból a földre is s meglehet, a házra is meg fog hozatni, meg fog támadtatni azért, mert a t. többség mindig az állami érdeket tartja szem előtt és nem törődik az egyesek, a családok jogával. Hogy az be ne következzék, t. ház, a tulajdonjog szentsége megmaradjon: már ezen egyetlen egy szempontból sem fogadhatom el ezen törvényjavaslatot. Igaz, sokan mondják: elévült jog, ezen jog már többé az egyenlőséggel össze nem fér. Mondja, a ki akarja, higyje a ki akarja, én más szempontból nézem ezt a dolgot. x\zok a királyok, a kik ezen jogokat egyeseknek, városoknak és községeknek, az illetőknek hazafiúi érdemeit tüntették ki, adományozták ezen jogokat — azok utódaitól elvenni nem lehet. Én az ezen törvényjavaslatban teremtendő adó-alapot a méltányossággal összeférhetlennek tartom. De nem is helyes; mert méltóztassék felvenni, a ki ki volt téve azon költségeknek, hogy a korcsmaházat biztosítani, az épületeit javíttatni kellett s tiszta jövedelméből ezt le kellett vonnia, mert azok, az isten tudja honnan ide vándorolt árendások megbuktak, a földesúrnak elvitték az árendáját, ő pedig kénytelen volt 10%-ot adóban fizetni. Hát ha valaki nem correctül vallotta be az adóját, azért engedjen meg e háznak egyik volt tagja, Pulszky Ferencz, a ki úgy tüntette fel a gentryt, mint a melyben kihaló félben van a tiszta jogérzet, talán még sem kárhoztatandó el föltét lenül. Már a mi a 48. év előtti viszonyokat és időket illeti, azon időkben volt egy nagy Magyarország; azon időben a szerb és oláh nemesség magyarnak vallotta magát, nem gondolt arra, hogy ő Szilágyi Oláciu vagy Szele Juánunak, Papfalvai Eiorariunak nevezze magát, hanem csak arra, hogy ő magyar s mind magyar nemes akart lenni. Azóta megváltoztak a viszonyok, az egyes nemzetiségek számaránya kezd túlsúlyra vergődni s midőn majd itt, majd ott felüti a nemzetiségi kérdés hydrafejét hazánk ellen, nagyon meg kell őriznünk a múlt hagyományait és a volt gentryt, nemességet és főnemességet, mert ezek egy ezer éven át tartották fenn ezt a hazát s én tartok tőle, hogy mig ők fenn tudták tartani Magyarországot minden viszonyok közt és ha tényleg nem is, de elvileg megőrizték az ország függetlenségét, alkotott törvényeik által, hogy mi, a kik ma máinem törődünk sem a tulajdonjoggal, sem a családi egyes joggal, nagy democratiánkkal és hirdetett jogegyenlőségünkkel odajutunk, hogy szegény hazánk nem lesz többé boldog, nem lesz többé független. Midőn tehát visszautasítom azon uraknak a gentry ellen mondott vádjait, a kik könnyelműen megfeledkeztek a gentry jótéteményeiről, mert nagyon jól tudom és érzem, hogy sok gentry ember velem együtt nem lenne ma ezen parlamentnek tagja, ha az 1848-iki gentry ki nem terjeszti a jogegyenlőséget mindnyájunkra, mindazokra, kik akkor talán a nemesség színvonalán kivül állottak. Kérem tehát azon képviselő urakat ismételve, hogy a gentryt ne jutalmazzák igy és ne mondják azt, hogy azoknak egyike vagy másika hamis adó-bevallást tett, mert mint már említem, néha önhibáján kivül is kevesebbet vallhatott, mint a mennyi adója tulaj donképen volt. Most, t. képviselőház, áttérek a városokra és nagyobb községekre, értem azon városokat, a melyek részint királyi adományok, részint a kegyúri jog fentartása szempontjából nyertek regale-