Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-136

136. országos ülés november 22-én, csütörtökön 18S8. 175 különösen oly törvényjavaslatokat, a melyek a közélet annyi ágára terjednek ki. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mi itt például azzal a kérdéssel foglalkozunk, hogy mennyiben igazságos s mennyiben nem e megváltás a községekre nézve. Nem elementáris, nem a legprimitívebb igény-e az, hogy a t. kormány elébünk terjeszsze legalább azon adatokat, hogy hány regálé-jogosult község van Magyarországon, vagyis hány község van, melyben a xegálejog tényleg gyakoroltatik és ezek közül melyek azok, melyek azt, mint közvetlen királyi jogosítványt, s melyek azok, a melyek a földesúrtól megszerzett jog alapján gyakorolják, mert hiszen nem lehet tagadni, hogy megítélés szempontjából ez igen fontos. Kérdem, lehet-e komolyan, alaposan hozzászólni e kérdéshez a nélkül, hogy csak fogalma is legyen a törvényhozásnak arról, hogy miként aránylanak a regale-jövedelmek az egyes községekben az összes jövedelemhez, különösen a rendezett tanácsú városokra nézve, melyekről mi semmi adattal sem birunk? Áz pedig lehetetlen, hogy a kormány ne legyen ennek tudatában. Ott van például a boradó. Nem alapkérdés-e az, vájjon az ország beosztása szerint a legkülönbözőbb vidékeken minő ez idő szerint a bor átlagos értéke? Mert hiszen tudjuk, már most vannak oly vidékek, melyekben az adó ez idő szerint úgy viszonylik, mint 10 : 100 hoz és olyanok, hol úgy viszonylik, mint 60 és 70 : 100-hoz. Ennek megítélésére még is adattal kell birni. Elősorolhatnám az adatoknak tiz—tizenöt más oly nemét, melyeket meg kellett volna követelni mindjárt az első perczben, de sőt melyeknek megkövetelését a t. kormánynak nem kellett volna bevárni, hanem kötelessége lett volna azokat beterjeszteni. És én e tekintetben őszintén sajnálom, hogy Polónyi t. barátom halasztási indítványa e szempontból legalább el nem fogadtatott. Nem véletlenség az, a mi történt, de úgy veszem észre, hogy ez már rendessé vált a kormánynál, a melynek azután különösen a mi államtitkár urunk nagy hasznát veszi, mert rendesen mikor a vita jól előre haladott és mi már sokat csépeltünk, feláll ő,aki birtokában van mindezen adatoknak és ékesszólásával — melylyel, elismerem, bir — brilliroztatja a maga szakavatottságát az által, hogy visszatartotta azon adatokat, melyekkel ő a parlamentnek tartozik. (Igaz! TJgy van! u szélső baloldalon.) Én, t. ház, erre rendkívül nagy súlyt helyezek két okból. Először, mert az a parlamenínek egyik sarkalatos joga, hogy valahányszor egy törvényjavaslatot tárgyal, tegye őt a kormány birtokába mindazon adatoknak, melyekkel ő maga bir. (Helyeslés a szélső balon.) De fontossággal bir ez, a mint a tapasztalás mutatja, a vita érdekében is. Hiszen alapos vita nem is lehet máskép. Csak ily fölszereletlen törvényjavaslat alkalmával történhetik az, a mi például megtörtént tegnap, hogy az utolsó szónok véletlenül megfeledkezett megemlékezni a regale-törvényj avaslatról, holott beszélt mindenről e világon. (Derültség a szélső balon.) Áttérve magára a tárgyra, én mindenekelőtt óvást teszek azon magyarázat ellen, melyet a t. túloldalon több szónok, ugy a legutolsó is, Mohay t. képviselőtársam a mi határozati javaslatunkra ráerőszakolni igyekezett. Röviden reasummálva ezen magyarázatokat — mert egyesekkel polemizálni van szándékom — ezek körülbelül oda mennek ki, hogy a szélsőbal nagyon kényelmesen rendezte be magának az ügyet: kívánja, hogy mindenki bőségesen kárpótoltassék ; kívánja, hogy a községek és a városok tartsák meg a maguk regáléját az összes jövedelemmel, hogy a kincstár ne idegenítsen el egy talpalatnyit sem a maga jogából, hanem azután arról, hogy honnan vétessék a pénz a megváltásra, a t. urak hallgatnak. Engedelmet kérek, komoly emberre sem, de még kevésbé szabad egy politikai pártra ily absurdumot fogni. (Helyeslés a szélső balról.) Világosan magyarázták szándékunkat, kivánatinkat t. barátaim, különösen Unger és Polónyi. De hiszen ott van maga a határozati javaslat szövege, ez világosan szól. Kívánjuk röviden a regale eltörlését; elfogadjuk az italmérési adót alapul arra, hogy abból fedezzük a megváltást, de a mit nem akarunk, az az államosítás. Ez ellen a leghatározottabban tiltakozunk. Es ha az államosítást nem akarjuk, akkor megmarad vagy a szabad italmérés, vagy az, hogy a regale a községek által kezeltessék. Ez aztán semmi befolyást sem gyakorol magára az államjövedelmére. Ehhez senki sem nyúl. Mindenki belátja, hogy ezen jövedelmet szaporítani kell s mi örülni fogunk, ha szaporíthatjuk azon mértéken túl is, a mennyi magára a megváltásra szükséges. Engedje meg a t. ház, hogy miután én kezdettől fogva, már az enquétetárgyalásaitól kezdve ezen álláspontra helyezkedtem, hogy erre kissé bővebben kiterjeszkedjem. (Halljuk! Halljuk!) Hónapokon át ráértem e felől gondolkozni s megvallom, sem azok után, a melyeket ott az enquéteben, sem azok után, a miket a ministerelnök úrtól a jelen vita folyamában hallottam, még csak sejteni sem tudom, hogy komolyan mi birta, mi kényszerítette a kormányt s a dolog természetét véve alapul, mi vitte a kormányt arra, hogy ezen adót államosítsa ? Két czél van előttünk: megváltani a regálét mindenkitől és megteremteni az arra való alapot. Itt van maga a regale-objectum. Ezt mindenki elismeri ; de hát nem éri-e el ezt teljesen —- szerintem, a mint mindjárt be fogom bizonyítani, sokkal tel-