Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-136

168 136. országos ülés november 22-én, csütörtökön. 1888. megfosztja magát azon nélkülözhétlen eszközöktől, a melyek a közbajok sanálására múlhatatlanul szükségesek. Mert csak azon közbajok sanálhatók, a melyek egyszersmind felfedezhetők. Humboldt azt mondja, hogy ha mindazon bajok számát összeszedhetnők, melyeket a rendőri törvények okoznak, bizonyosan nagyobbnak találnák azok számát mint azokét, a melyeket ineggátolniok sikerült. Azon felül, t. ház, a törvényjavaslat, az által, hogy az állam érdekeinek legutolsó fórumban való eldöntésére saját közvetlen közegét állítja legfelsőbb birául, azon elementáris jogelvnek sérelmével jár, a mely a bírónak legfőbb és leg­pregnánsabb kellékeit a bírói függetlenségben találja. Minthogy tehát ezen törvényjavaslat sze­rény nézetem szerint nem felel meg a jognak, nem az igazságnak — hogy ne mondjam — nem a korszellem követelményeinek, de nem felel meg adott helyzetünkben a közszükség előidézte ezél­szerííségnek sem és a mellett tág kaput nyit a kormányhatalom eláradására azon aggálytól vezéreltetve, hogy ezen alkotmányos magyar kor­mánynak valaha a jogállamból rendőrállauimá az országot visszafejleszteni alkalma ne legyen, nem fogadom el e törvényjavaslatot a részletes tár­gyalás alapjául, hanem csatlakozom elvtársam és barátom Unger Alajos által benyújtott határozati javaslathoz. (Élénk helyeslés szélső balfelől.) Josipovich Géza jegyző: Török Zoltán ! Török Zoltán: T. képviselőház! (Halljuk!) Azok után, a mik az immár hosszúra nyúlt vita után elmondattak, melyekkel saját álláspontomat is teljesen beigazolva látom, a t. ház iránt való tiszteletem különben is ismétlésektől tartózkodni parancsolván, kellő rövidséggel leszek bátor egyéni felfogásomat a törvényjavaslattal szemben jelezni. A törvényjavaslatot, t. ház, általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyes­lés jőbhfelöl.) Teszem ezt azon nyilatkozatok után, melyeket a kormány részéről az egyes sérelme­seknek talált részek javítása tekintetében már hal­lottam és azon reményben, hogy a kormány ott, hol az állam érdeke ezt sürgősen nem kívánja, külö­nösen a városok érdeke tekintetében teendő módosí­tásokkal szemben merev álláspontot elfoglalni nem fog. Tagadhatatlan tény az, hogy az egyes állampolgár, a ki ma regale-birtokos, egyfelől a lO°/o a miniszteri javaslatban kezelési költségnek nevezett — most már czím nélkül álló — levonás következtében, másfelől pedig az állampapírok kibocsátása által keletkezett különbözet folytán a regáléban rejlő vagyonának egy tetemes részét, melyet én 25— 30%-ra becsülök, elfogja vesz­teni; de valamikép elődeink egykoron a haza érde­kében nem riadtak vissza az áldozattól; valamikép 1848-ban a nemesség az urbériség megszünteté­sét kimondta s megelégedett a kárpótlásnak oly nemével, a mely meg nem adva az ellenértéket, végeredményében oda vitt, hogy a földbirtokos 5—8-ad részben maga-magának fizette meg a kárpótlást: azonképen megkivánomén azoktóka kik a nemességnek úgyszólván jogutódai ma — értem ezalatt a földbirtokos osztályt — hogy ott, hol az állam érdekében hozandó áldozatokról van szó, azoktól vissza ne riadjanak. (Helyeslés jőbbfelól.) De, t. ház, habár én mint egyes állampolgár a magam részéről nagyobb áldozatra is kész vol­nék, ha ezt a haza, a közjog érdeke követelné, nem tartom igazságosnak és helyesnek azt, ha ilymérvű áldozatot egyes községek és különösen a városok részéről követelnek. Nem akarom én, t. ház, itt hosszadalmasan fejtegetni azon culturalis missiót, melyet a városok teljesíteni hivatottak, nem akarom felhozni azon okokat, melyek különö­sen a nemzeti egység létesítése szempontjából követelik a városok erősítését, izmosítását, nem akarom elősorolni azon nagy munkát, melye tekin­tetben különösen a városokra vár, nem akarom ismételni azon argumentumokat, melyek a regálé­nak a városok által való ki nem használását tár­gyazzák és melyek nézetem szerint teljesen indo­koltak, mert alapjukat abban lelik, hogy senki önnön megadóztatását nem szereti, egy kétségtelen tényt hozok csak föl és ez az, hogy míg egyesek­nél a regaie — nagyon kevés kivétellel — már az utolsó időben is csökkenő félben van és az új szeszadötörvény folytán a jövedelem a községek­ben és kisebb helyeken valószínűleg szerfelett vissza fog esni, addig kétségtelen tény, hogy a városoknak ez egyetlen jövedelme, a mely foko­zottabb igények kielégítésére a jövőben fokozható a nélkül, hogy a polgárok ezáltal túlterheltetnének. Én, t. ház, ezek folytán egyéni felfogásomat és kérésemet a következőkben formulázom. (Hall­juk ! Halljuk !) Óhajtanám, hogy ugy a törvényhatósági jog­gal felruházott, mint rendezett tanácsú városok­nak megadatnék azon 30%-nyi jövedelemtöbb­let, mely most a törvényhatósági városok javára van fentartva. Nem mennék oly messzire, mint gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam ment, hogy az utolsó év zárszámadása vétessék a megváltási alap cinorusájául, hanem igen óhajtandó volna, hogy a városokra itt is kivétel tétessék és nem az 1882-től számított 5, hanem 6 év átlaga képezze a megváltási összeg alapját. Ez az t, ház, a mit én mint minimumot a városok érdekében teljesítendő­nek tartok, a városok részéről elegendő nagy lesz az áldozat, semmi esetben sem kisebb az egyesek veszteségénél, mert meggyőződésein I szerint a regaie a városokban fokozatosan jövőben is emel­kedni, kisebb községekben mindig apadni fog. Magának a javaslatnak részletes critisálásától tartózkodnom kell, tartózkodnom parancsol ettől

Next

/
Thumbnails
Contents