Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.
Ülésnapok - 1887-134
134. araT.ázot ülés november 20-áji, kedden. 18S8. 115 hető bevételeket oly seepticus szemüvegen átnézte j volna. Nem máskép áll ez a sörfogyasztásra vonatkozólag sem : itt is biztos forrásokból tudom, hogy sörfőzdéink egy idő óta sokkal kisebb mennyiséget termelnek, mint ezelőtt; biztos tudomásom van arról, hogy egy nagy sörfőzdénk 40,000, a másik 30,000 hectoliterrel kevesebb sört állít elő, mint azelőtt. Ezen sörfőzdék majdnem kizárólag a belföldi szükséglet számára dolgoznak és ezen termelés apadása egyenesen a kevesbedett belföldi kereslet, illetve a tetemes fogyasztási csökkenésnek róható fel. A mi végre a borfogyasztást illeti, a bizottsági jelentésben is ki van emelve, hogy azt sok helyen egészen tiz forintig terjedő italmérési adó terheli. A borfogyasztásban tehát nincsen kizárva a fogyasztási emelkedés, de csak akkor fog bekövetkezni, ha a bor kimérésre azon kisebb, illetve három forintot kitevő adótétel fog nehezedni, melyet épen a bizottsági javaslat contemplál. De van még egy másik körülmény is, mely az italmérési regale fejlődése iránti kételyeimet csak növelni képes. Ugyanis a szeszadó-törvényjavaslat előterjesztése alkalmából több száz regalebérlő, kik legnagyobbrészt városok, testületek és alapítványok regalebérlői voltak, kérvénynyel léptek a t. ház elé, melyben óhajuk netovábbja az volt, hogy vagy halasztassék el a szeszadótörvény életbeléptetése addig, mig az italmérési regale meg fog váltatni, vagy pedig, ha ez nem lehetséges, mondja ki a törvényhozás, hogy a regalebérleti szerződések a szeszadótörvény életbeléptetésének időpontjában egyszerűen felbontatnak. Már pedig, t. ház, ha több száz kereskedő, a kinek mindenesetre legnagyobb részénél folyton a regale kihasznosítása képezte foglalkozását és keresményét, ha nem kivan ezen szerződés időelőtti felbontásáért sem tényleges kár, sem szűnő haszon czímén semmiféle kárpótlást, akkor nem is lehet ezen regale oly fejlődésképes, mint minőnek azt a regaletulajdonos városok felmutatni akarják. És csak benső meggyőződésemnek adok kifejezést és e tekintetben Polónyi képviselő úrral egyetértek akkor, midőn azt állítom, hogy ha van érdek, mely a törvényjavaslatok által nehéz sérelmet szenved, akkor az bizonyára első sorban a regalebérlők érdeke, kik szerződéseiket akkor kötötték, a mikor a szeszes italokat alig számbavehető adók terhelték és a változott viszonyok mellett kénytelenek az egészen más feltételek közt kötött szerződést továbbra is fentartani, sőt midőn a törvényjavaslat az eredeti tervtől eltérve, a megváltást egy évre kitolta és ez által a fogyasztási csökkenés legeriticusabb átmeneti időnek ódiumát reá hárította a regalebérlőkre, ezzel őket rendkívüli anyagi megkárosítással sújtja. És azért remélem é» hiszem, hogy a kormány bölcsesége és igazságszeretete meg fogja találni azon módot, mely által a regalebérlők ily nagy megkárosítástól megóvassanak. De a regalebérlőknek ezen helyzetéből Polónyi képviselő ur elmulasztotta a eonsequentlát levonni, mert az megzavarta volna azon eszmekört, melyben előadása mozgott, a következtetés pedig az, hogy miután a bérlő helyzete megfordított viszonyban áll a bérbeadó helyzetével, vagyis minél terhesebb a bérleti szerződés a bérlüre nézve, annyival kedvezőbb a bérbeaJóra nézve, ennélfogva nem lehet annyira sérelmes az oly megváltási mód, mely a beállott és beállandó fogyasztási csökkenést számításba nem veszi, hanem az azelőtd érték szerint kivan kárpótlást nyxíjtani. Megengedem, hogy vannak városok, melyek az általam jelzett körülmények daczára is az italmérésből az eddiginél nagyobb jövedelmet várhatnak. Én is tudom és senki sem vonhatja kétségbe, hogy a városok a nemzet culturalis életében fontos missióí voltak és vannak hivatva teljesítem és hogy mindig a nemzeti haladás előharezosai között foglaltak helyet és igaz az is, hogy épen az italmérési jog kihasznosításában találták fel a városok azon anyagi támaszok egyikét, mely őket ezen nemes törekvésökben elősegíti; de mellőzve azt, hogy a nyerendő kárpótlási összeg az eddig varicálandó összeg helyét fogja pótolni és hogy tehát a városok a kárpótlási összeg jövedelmeit továbbra is ugyancsak culturalis czélokra fordíthatják, ettől eltekintve, a magyar városok, melyek eddigelé sem követtek centrifugális irányt, nem zárkózhatnak el az elől sem, hogy vannak magasabb állami érdekek, melyeknek a localis érdekeket alá kell rendelni, ily érdekek pedig nemcsak az állam pénzügyi kibontakozása, mely az összes nemzeti erők megfeszítését követeli, hanem az is, hogy épen az italmérési jog terén szükséges, miszerint az állam magának messzemenő ingerentiát biztosítson. Ma már alig van Európában állam, mely itt a voluntarismusnak véget nem vetett, illetve a szeszes italok kimérését és kicsinybeni eladását beható gondozásának tárgyává nem tette volna. Nem beszélve Francziaországról, hol a rendkívüli szigoní 1873. törvény sajátképen denvonstratio akart lenni a „demoraliser pour regner" elvnek hódoló caesarisnms ellen, elég utalni Angolországra, hol 1862. és 1874-ben hozattak ide vonatkozó törvények, Svédországra, hol 1877-ben, Norvégországra, hol 1845—1863-ig hatszor szabályozták törvényhozásilag az italmérést és hivatkozom végre Austriára is, hol 1881-ben lettek e téren repressiv és prohibitiv í rendszabályok honosítva. És ha nálunk épen a kárpótlási alap előteremtése okából a pénzügyi ' tekintetek dominálnak is, nem lehet felednünk, 15*
