Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-133

183. országos ülés november 19-én, hétfőn. 1888. 107 tőre, fogyasztóra, vendéglősre egyaránt káros; s végül mert ez idétlen jog az államot is akadályozza az italmérő helyiségek méltányos megadóztatásában is. De ép e kiáltó okok miatt az ügyet sem elejteni nem szabad, sem halasztani károsodás és károsítás nélkül nem lehet. A kárpótlás nehézségei sem a kormányt, sem a törvényhozást nem riaszthatják vissza ama föladat teljesítésétől, melyet az idő és közérdek róttak rá. A homlokegyenest ellenkező kivánatok sokfélesége sem kedve fi enííbet bennünket, noha látjuk, hogy az egyik kérvény attól fél, a mit a másik kivan. Egy község például óhajtja, hogy mivel a jogot készpénzen vette meg a kincstártól, most úgyis kapja azt vissza. De ha ezt elfogadnók, rögtön fölriadna nem egy város, mely az italmérés jogát épen igy szerezte meg, de mivel bő hasznát látja, meg volna rontva, ha a vételárt kapná vissza kárpótlásul készpénzben;, akár aranyban. A hány külön érdek van, annyi kárpótlási módot lehetetlen megállapítani s egy törvénybe foglalni. Jól mondta t. előadónk, hogy ha mindenkit a maga kívánsága szerint elégítenénk ki, akkor lenne csak egy nagy elégedetlen : az állam. Ily természetű műveleteknél azt sem lehet kikerülni, hogy itt-ott károsodás ne essék. Az örökös tartományok az eltörült, propinationális jogokért csak méltányos kárpótlást adtak, a német birodalom némely államai pedig a megszüutetett kényszerjogokért csak mérsékelt kárpótlást. A mire nekünk törekedni kell: az az igazságos méltányosság. Az igazságügy kívánja, hogy a ki kárt szenved, telhető legméltányosabb kártérítést kapjon; a közérdek pedig azt követeli, hogy a művelet ne szaporítsa, sőt lehetőleg csökkentse az állam terhét. A törvén yjavaslatok gyakorlati értéke mindenesetre attól függ, mint tudjuk kiegyeztetni a sok és sokféle magánjogi érdeket az egy, de mindenkire nézve fontos közérdekkel. Nem vonakodom kijelenteni ama nézetemet, hogy az állami érdekeknek teljesebben megfelelőbbek voltak a törvényjavaslatok abban a formában, melyben a ház elé kerültek. Teljességgel nem kívánom kétségbe vonni a tett változtatások méltányos voltát, legkevésbé a levonandó kezelési költségek leszállítását. Sőt hajlandó vagyok elismerni, hogy a méltányosság szempontja meszszebbre is kiterjedhetne, például a regále-bérletek vállalkozóira, kiknek az új törvények miatt szenvedt és szenvedendő kárát ép egy bizottsági módosítás súlyosbítá. De az tény, hogy a javasolt változtatások már is sok millióval növelték a megváltás terhét s a jogtulajdonosok egyik csoportjának nyújtott engedmények, más csoportokban aggodalmakat és hasonló kívánat okát szültek, mert az államért közösen hozni áldozatot, ahhoz nem hiányzik sehol a hazafias kézség, de ha az egyik fél azt hiszi, okkal vagy nem, hogy a másik miatt húz rövidet, az már zúgolódást ébreszt. Hogy vájjon a megváltási művelet most javasolt módja évek során át fog-e s mennyi nyereséggel járni: arról ez idő szerint csak ugygondolámra lehet beszélni. Biztos nyereség csak akkor lett volna mindjárt, ha a kormány más módhoz: az italmérés szabadságához nyúl. De teljes elismerésünket érdemli meg, hogy ettől egy nagy ethikai ok visszatartá. Tőszomszédságukban, Austriában fordult elő az intő példa, hol a propinacionáíis jogok eltörlése után nagyfokú italmérésí szabadság lépett életbe s a mindenfelé elburjánzott zugkorcsmák hirteleniben oly buja terjesztőivé váltak a népet elsatnyító iszákosságnak, hogy a törvényhozás csakhamar kénytelen volt erkölcsi fékezéshez folyamodni. Az előttünk fekvő páros törvényjavaslat általában helyes, czélszerü elveken alapszik s csak arra kell vigyázni, hogy midőn ily sokféle jogi alapú, gyakorlatú és értékű, egymástól nagyjában és részleteikben eltérd érdekű jogok kárpótlását együtt és egyszerre kell eszközölni: az egyenkint üdvös elvek összeütközésbe ne jussanak egymással a gyakorlati alkalmazásban. Attól nem tartok, a mit Polónyi Géza t. képviselőtársam állít, hogy a javaslattal nem lesz megelégedve senki. A hol a beneficium dominale évrőlévre értéktelenült, a hol tehát a jognak nincs valami kecsegtető jövője: ott a megváltás javasolt módját örömmel fogadják, tehát a legtöbb faluban és nem egy kis városban is. Ott a továbbhalasztás szülne elégületlenséget. Attól lehet inkább tartani, hogy a munkás polgárság lakhelyein : a nagyobb városokban, hol az italmérési jog haszna és jövendőbeli perspectivája nagyban nőtt, nem enyésztethető el könnyen az az aggodalom, hogy a megváltás javasolt módja csorbát üthet a haladás és jólét érdekén. De a mennyiben ez az aggodalom alapos, maga a pénzügyi kormány is számot vet vele s lesz módja most is, valamint a megváltás utáni időben gondoskodni arról, hogy a városok hanyatlását megakadályozza. Mert nem itt, de bárhol a föld kerekségén ki képzel olyan kormányt, mely az általa kormányzott ország városain ne akarjon segíteni, ha bajba esnék? Végül ismétlem, hogy ily természetű országos műveleteknél lehetetlen minden külön érdeket kielégíteni s minden legkisebb károsodást kikerülni; de lehet igenis a méltányos kárpótlás tárgyias intézésével elérni a közelégültséget. Az pedig bizonyos, hogy a megoldás elhalasztásával a valónál rendesen sötétebben látó aggodalmak, valamint a tényleges bajok és nehézségek nem kevesbednének, hanem nagy mértékben szaporodnának. Ezeknél fogva a két törvényjavaslatot a rész14*