Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.
Ülésnapok - 1887-117
274 11 7 * országos ülés jnnins 12-én } kedden. 1888. közgazdasági jelentőségére nem volt mindig kellő tekintette], alig találunk időt, melyben a monarchia szomszédjai, keleti versenytársai vagy ellenfelei ezt a példát követték volna. Ellenkezőleg, valahányszor az európai hatalmak képviselői a keleti ügyek felett tanácskoznak, a párisi conferentiától a berlini congressusig, a Duna kérdése mindannyiszor mintegy magától előtérbe tolul. A régi hatalmak, mint Anglia vagy Oroszország, soha sem felejtik ki a Dunát politikai számításaikból, az újonnan alakuló keleti államok pedig, mint Románia, azonnal és minden erejükből törekszenek, hogy befolyásukat a Dunán biztosítsák. Az egész újabb politikai és diplomatiai történeten végig tekintve, látjuk, hogy nem találkozik senki, ki lehetőnek tartaná, hogy valamely állam a kelet ügyeiben érdekelve legyen a nélkül, hogy a Duna kérdését is kiváló figyelmében ne részesítse. (Helyeslés jobbfelöl-) Azokkal szemben tehát, kik ma felvetik azt a kérdést, miért szabályozzuk a Vaskaput épen most, elegendő talán ráutalni mindarra, mi a Dunát illetőleg Európa részéről már is történt. Legközelebb esünk az Al-Dunához és mégis utolsóknak érünk oda, hogy kereskedelmi érdekeinket a nyugat-európai versenynyel szemben érvényesítsük. (Igazi Ügy van! jobbfelöl.) Es ha vannak, mint az előttem szólott is, kik még a mostani időpontot is korainak tekintik, azoknak azt mondom, tekintsék azt a feszült érdeklődést, melylyel Románia monarchiánknak minden lépését a Dunán kiséri; figyeljék meg Oroszországnak szakadatlan törekvéseit, hogy a Dunát, a mennyire csak lehet, az európai és különösen az osztrákmagyar befolyás alól kivonja; olvassák el például a Kisenewben székelő orosz kormányzónak 1882-ben kelt jelentését az orosz dunai városok: Reni. Ismaila és Kiliának fejlesztése tárgyában és figyeljenek végre azokra az orosz törekvésekre, melyek a nyilvánosságnak szánt iratokban említésre ugyan nem találnak, de a melyekről a nemzetközi dunai bizottság mondhatni naponként szerez magának meggyőződést. Kiket pedig mindezek még meg nem győztek, tekintsenek azokra a hosszú, eomplicált és nem mindig kellemes tárgyalásokra, melyek a Dunát illetőleg az utolsó évtized alatt köztünk és némely keleti szomszédunk közt folytak és bizonyára nem fogják kicsinyleni azt a mandátumot, melyet a monarchia a berlini congressustól nyert és melynek keresztülvitelére Magyarország lesz hivatva. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Ha más positiv indok nem utalná ez országot a Dunára, már ezek a küzdelmek is eléggé intenének bennünket, hogy ott, a hol az európai szerződések Austria-Magyarországnak positiót biztosítottak, erről semmi körülmények közt le ne mondjunk. Igen rövidlátó politika vo'na tehát az, mely a magyar államot elvonni akarná ennek a feladatnak teljesítésétől, mely feladatnak kezdeményezéseért már 1835-ben a pozsonyi országgyűlés is köszönetet mondott Széchenyinek. Azonban mekkora a különbség azon szerep között, mely az Al-Dunán a monarchia képviselőjének akkor jutott és a mai helyzet között! Mikor Széchenyi, mint királyi biztos, először indul az Al Dunára, mint ő mondja, olyan hajón, a melyhez hasonlót csak az eszkimók szoktak gyártani, a monarchia csaknem idegen az egész keleten. Joggal panaszolja Széchenyi, hogy a Vaskapu sziklái könnyebben hozhatók mozgásba, mint az embereknek indolentiája és hogy a természeti akadályok legyőzése kevesebb gondot okoz, mint a politikai akadályok elhárítása. Orsovában akkor török pasa székel, a mai Romániában orosz tábornok parancsol, az Alsó-Duna politikailag orosz befolyás alatt áll, kereskedelmi tekintetben a törökök uralkodnak mindenütt. Maga Metternich herczeg, Európának akkori leghatalmasabb államférfia, ki az Al-Duna fontosságát teljes mértékben méltányolta, resignatióval mondja Széchenyinek, hogy az Al-Duna a törököké, kiket zaklatni, vagy kiknek akarata ellenére ott még a legüdvosebb dologhoz is fogni nem volna helyes politika. A törökök pedig a Vaskaput birodalmuk kulcsának mondják, melyet nem hajlandók bárkinek is kiszolgáltatni.Széchenyi egyre védekezik, mert, úgymond, a saját kormánya azt kívánná tőle, hogy a sziklákat incognito robbantsa fel, mikor ugy is mindenütt a keleten bizalmatlansággal és idegenkedéssel fogadják. Csak egy hatalom van, mely tüntetőleg barátságos indulatot mutat Széchenyi tervei iránt. Ez Oroszország, melynek képviselői azon vannak, hogy ez úton is Austria czélzatait a törökök szemében gyanúsakká tegyék. Ilyen volta magyar kormánybiztos helyzete a Vaskapu szabályozásának első stádiumában. Ma pedig a magyar állam, mint Európa megbízottja jelenik meg az Al-Dunán. Senki sem vitatja el tőle a jogot, hogy élére álljon a szabályozási munkálatoknak, senki sem vitatja el a monarchiának és Magyarországnak azt a jogát, hogy a későbbi díjszedés által az al-dunai forgalomra szabályzóiag hasson (Ugy van! jobbfelöl) és elfoglalja azt az állást, mely őt jobban, mint bárkit és inkább, mint bárhol, a Dunán, jogosan megilleti. (Helyeslés jobbfelöl.) De kérdezik, vájjon érdekünkben volt-e ezt a missiót elvállalni ? Én ugy hiszem, ez nem is képezheti kétely tárgyát többé. Az Al-Duna szabályozását európai szempontok követelik és ezért, még ha szándékunkban lett volna is ezeknek ellenszegülni, azt ezentúl már aligha tehettük volna többé. Szabályozták volna az Al-Dunát nélkülünk, a mi meglehet, annyit jelent, hogy ellenünk. Mert valamint politikailag, ugy közgaz-
