Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.

Ülésnapok - 1887-110

110. országos ülés június 2-án, szombaton. 1888- 213 >en ilyes kifejezést „kizárólag vagy legnagyobb részben", mikor a törvény nem határozza meg, mi az a „legnagyobb részben", mert ekkor ennek meghatározása mindenesetre oly állami közegre bizatik, mely e törvénynyel utóvégre semmi összefüggésben nincs. Másik észrevételem az, hogy tisztán gazdasági szempontból is azt mondani, hogy kizárólag azon gazdaságból vegye a szükséges termeivényeket, a melyen a gazdaság áll, talán ez se volna egészen méltányos, mert vegyük tekintetbe, t. ház, hogy egy ilyen gazdasági szeszgyár nemcsak annak a gazdaságnak használ, melyen a gyár áll, hanem a körülötte fekvő kiskirtokosok s egyszóval a szomszéd gazdaságok is haszonban részesülhetnek az által, hogy az ő terményeiket helyben értékesíthetik. Azon kívül van még egy körülmény s ez az, hogy én azt a példát látom, hogy például a német szeszadó törvényben, a hol gazdasági szeszgyárakról van szó, ott ez nem fordul elő, hanem egyenesen csak azt mondja, hogy mezőgazdasági szeszgyár az, mely a szesztermelésnél nyert moslékot mint terményt, vagy a moslékon hizlalt marhától származó trágyát a mezőgazdaságnak szolgáltatja át. Azért bátor vagyok, t. ház, ezen módosítványt benyújtani, a melynek folytán még egy másik módosítvány is következnék, a mi ugyanezen szakasz c) pontjának 2-ik kikezdésében kifejtett határozmányra vonatkozik, mely ha ezen módosítás elfogadtatik, tökéletesen kimaradhat. Módosításom tehát abban áll, hogy ezen szakasz 2. pontjának a) bekezdése változatlanul megmaradna, csak a második sorban a „hogy" szó után következő szavak e szótól: „kizárólag" egészen „viszont" -ig bezárólag kimaradnának. Második módosításom pedig, mint már említem, az, hogy első módosításom elfogadása esetén a c) pont második kikezdése kihagyassék. Van szerencsém módosítvány aimat a t. háznak elfogadásra ajánlani. Elnök: Fel fognak olvastatni a módosítványok. Balogh Géza jegyző (olvassa a módosítványokat). Wekerle Sándor államtitkár: T. képviselőház! Már a részletes vita alkalmával volt szerencsém itt jelezni azt, hogy én azt a módosítást, a melyet Láng Lajos t. képviselőtársam a mai napon beterjesztett a mezőgazdasági gyárak érdekében, ha nem is föltétleuül szükségesnek, de érdekeik megóvása végett még elfogadhatónak tartom. Az is igaz, hogy azon kifejezéssel éltem — a mit Graál Jenő t. képviselő ur a szememre is lobbantott — hogy én ezt már a végső határnak tekintem. Csak egyet vagyok bátor megjegyezni, hogy én azután nem foglalkoztam azon ideával, hogy ezen határon túl mi van. 0 azt mondta, hogy azon túl örvény van, a mi egyértelmű szesztermelésünk megsemmisülésével és a saját részünkre fentartott contingentálás átutalásával Austriába. Én pedig azt vitatom, hogy ezen határon túl kezdődik az érdekek azon kölcsönös harcza, mely lehet, hogy azok javára dől el, de lehet az is, hogy más körülmények közt a mi javunkra fog eldőlni. Midőn tehát azt mondtam, hogy ezt a végső határnak tekintem, melyen túl, legalább bonificatio tekintetében, menni nem szeretnék, ez még nem azt jelenti, hogy ott már a romlás kezdődik. Ma, t. képviselőház, a világ végét sem képzelhetjük ugy, hogy ott mindennek vége s az ember csak a lábát lógathatja le. A mi a tulajdonképeni kérdést illeti, a bonificatio emelésének kérdése két szempontból jöhet elbírálás alá. Az első, hogy minő hatása lesz a mi mezőgazdasági gyáraink érdekeivel szemben; és én azt hiszem, hogy itt nem lesz differentia a mi felfogásunk között s a képviselő ur is concedálni fogja, hogy a mezőgazdasági gyárakkal szemben a bonificatio emelése a helyzetet rosszabbá nem teszi. Nem azt akarom vitatni, hogy vannak egyes mezőgazdasági gyárak, melyek talán rosszabb helyzetben vannak, mint Austriában az egyes gyárak, hanem a bonificatio előnye épen ugy esik a mi gyáraink javára, mint az austriai gyárak javára, sőt osztanom kell Horváth Gyula t. képviselő ur azon felfogását, hogy lehetnek körülmények, midőn a bonificatio nagyobb mértékben esik a mi gyáraink javára, mert a mennyiben a contingentált összegtől nagyobb az adóelengedés, nagyon természetes, hogy ha a mi gyáraink nagyobb contingenst fognak kapni, mint az austriai gyárak, akkor a mi gyáraink ez által nagyobb praemiumban részesülnek, mint az austriai gyárak. Egy másik kérdés az, hogy a bonificatio hatása mi lesz az ipargyárakkal szemben. És itt kénytelen vagyok elismerni, hogy a bonificatio túlságos emelése igenis alterálni képes a nagy ipargyárak versenyképességét, sőt mód nélküli emelése annyira megnehezítené a helyzetet, hogy az osztrák mezőgazdasági gyárak azon mennyiséget is a maguk részére tudnák megszerezni, a mi különben a mi ipargyárainknak van biztosítva. A kérdés csak az, hogy a bonificatio olymérvü felemelése, mint azt Láng Lajos t. barátom ajánlja, túllépi-e azon határt, a melyen belül a mi nagyipar-gyáraink érdeke megvédve marad? Es én azon nézetben vagyok, hogy ezen határon belül mindenesetre megvédve marad a mi nagy gyáraink érdeke. És ezt bátor leszek számításokkal bizonyítani. Én nem láttam olyan számítást, a mely a burgonyát és tengerit feldolgozó gyárak által feldolgozott anyag értékének különbözetét nagyobbra tette volna 8 forintnál. Ha azt mondjuk, hogy a galieziai anyag kerül 9 forintba, akkor a mi nagygyáraink anyaga, a tengeri legfelebb 17 forintra tehető. S itt megjegyzem, hogy a tengeri ára tekintetében nem a minimalis árakat vet-