Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.

Ülésnapok - 1887-109

180 109. országos ülés juiiins 1-én, pénteken. 1!>8S. nek. Volt idő, mikor e bajon akartak segíteni épen az erdélyi képviselők. Horváth Gyula képviselő ur megindította a mozgalmat, hogy egy bankot állítsanak az erdélyi részekben viszonyainkhoz való alkalmazás mellett, azt az 500,000 forintot is megtagadták. Erdélyben az úgynevezett solid takarékpénztárak a legnagyobb biztosíték mellett is 8°/o kamat, 17" kezelési költséggel, igy tehát 97c-al dolgoznak, ez felfogásom szerint nem oly kamatláb, mely megengedné, hogy azon pénz gazdasági investiókba fektettessék, de különösen nem egy oly gazdasági iparba, melynek jövője nincs biztosítva s azoknak esetleg annak idejében mtíködésök megszüntethető. A szeszipar azon természeténél fogva, hogy a gazdasággal oly szoros összefüggésben áll, nézetem szerint első és főfeltétele a decentralisatió. Ez, nézetem szerint, annyira világos, hogy nem szükséges bővebb megvilágosítása. Egyedül báró Rosner Ervin képviselő ur volt az, ki, nem képzelhetem, kinek inspiratiója folytán, megmérkőzött azon theoriának bizonyítgatásával, hogy a szesziparnak nagy városokban eentralisatiója a gazdaságra nézve is előnyös. Én ezen fejtegetéseknek megbirálásába nem bocsátkozom — bírálja meg őt saját pártja — mert meg vagyok róla győződve, hogy ha pártjának bírálatát ezen fejtegetésekre kikéri, ugy jár vele, mint hajdan Kemmeter asszonyság József császárral, kinek egy csomó költeményt nyújtott be, hogy azokat megbírálja, azon hátirattal kapta azokat vissza: „MeineLiebeKemmeter,machensie lieber Hemeter." A mi Wekerle államtitkár urnak azon nézetét illeti, hogy a szükségletnek a szarvasmarha piaczon csak a nagygyárak képesek megfelelni, engedjen meg a t. államtitkár ur, hogy ezt tagadjam. Én azon meggyőződést táplálom, hogy minden kereslet megleli a maga forrását s viszont minden árúczikk a viszonyokhoz képest piaezát s mihelyest látja a szesziparos, akár nagy, akár kis szesziparos, hogy milyen a kereslet, legyen meggyőződve az államtitkár ur, hogy mindazon czél elérése felé törekedve, a keresletet egészen a kívánalomhoz képestép ugy ki fogják elégíteni a kisebb, középnagyságú szeszgyárak is, mint a legnagyobbak ; de hisz ezt még az államtitkár ur nézetéből kiindulva, sem lehet félteni, mert bárhogyan fognak is contingentálni, mindenesetre maradnak oly tekintélyes szeszgyárak, melyek a keresletnek teljesen megfelelőleg fognak hizlalni. És most, igen t. ház, vissza kell térnem beszédem elejéhez, hol azt mondtam, hogy a pénzügyminister urnak gróf Dessewffy Aurél igen t. képviselőtársamnak adott válaszára, melyben a contingentálás eljárása körüli megállapodását az e tárgyban összehívott enquéte működésétől teszi függővé, később fogom észrevételeimet megtenni. Miután a pénzügyminister ur azt mondta, hogy a contingentálási arányok meghatározására nézve még nem jutott megállapodásra — engedje meg nekem, hogy e tekintetben észrevételeimet elmondj am. (Halljuk!) Az én nézetem szerint a contingentálás egyforma mem lehet. Vegyük fel a 40%-ot alapul, — én tehát nagyon károsnak és helytelennek találnám azt, hogy a kormány kimondja, hogy minden iparszeszgyárt az ettől eddig terjedett gyártási mennyiségéhez képest 40%-al leszállít; igazságtalan lenne pedig azért, mert a nagy iparos a 40% reductio után is nagy vagy legalább is jó közép iparos maradhat, a kis iparos pedig egészen tönkremegy. Ép ezért, nézetem szerint a kormánynak meg kellene határozni, hogy 100 hectoliter napontai termelésnél nagyobb gyárt nem engedélyez. Ez még mindig ory tekintélyes gyár, hogy mindenki örülhet, ki annak birtokában van, mert az nem kevesebb, mint 36,500 hectoliter évi termelés és egy oly nagy gyár, mely naponta 300 métermázsa gabonát dolgozik fel és 1,500— 1,800 ökröt tarthat a hizlalóban. A 100 hectoliteren alól gyártó szeszgyárak megint progressive kellene, hogy contingentáítassanak. 10 hectoliter alaptételenként, ugy, hogy azon szeszgyárak, melyek ma 10 hectolitert dolgoznak, ne contingentáltassanak, a 10 hectoliteren felüli gyártók pedig minden 10 hectoliternél magasan percentuatióval contingentáltassanak, ugy, hogy azon nagy gyáraktól elvett eontingens oszoljon szét a kisebb gyárakra. Hogy ezen progressiv contingentálás milyen arányban kellene, hogy nőjjön, azt a kormány a kezei közt levő okmányok alapján nagyon könnyen meghatározhatja, mert tessék azt tekintetbe venni, hogy mit vészit az 5 — 10 hectoliteres gyár, ha azt még contingentálják, az tisztán fennállhatóságát veszíti, mert lehetetlen neki a megmaradó kis mennyiséget haszonnal gyártani. Én azt hiszem, t. ház, hogy ez lenne legigazságosabb kulcs. Azt hallottam itt, hogy ez humoristicus, nevetséges dolog. (Közbeszólás a baloldalról: Ezt mondani nevetséges dolog!) Ellenkezőleg, azt csak mindenki beláthatja, hogyha egy kétszász mázsából termelő szeszgyár contingensét reducálom annyira, hogy csak felét termelheti egy két mázsással szemben, az egyik tönkremegy, mig a másik jól fenn fog állani. Az ily progressiv contingentálással, minthogy a kormánynak kezeiben vannak az illető gyárak termeléséről az adatok, nagyon könnyű volna megtalálni azon kulcsot, hogy milyen legyen a progressio alá bocsátandó contingentálás. (Igaz! ügy van! a baloldalon.) Hogy beszédemet bevégezzem, engedje meg a t. kormány elnök ur, hogy hozzá, mint pénzügyministerhez — úgyszólván — egy kéréssel for-