Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.
Ülésnapok - 1887-108
15S ; J08. országos ülés májas 30-án, szerdán. 1888. is képes a kivitelre szükséges mennyiséget termelni. Ezen kivül a nagyiparnak számos előnye van, melyek elősorolásával nem akarom untatni a t. házat, hanem arra concludalok, hogy e nagy szesztermelési különbözetek kiegyenlítését a szeszadóztatási módozatok helyesbítése által és ez esetben a eontingentált szeszmennyiség feletti helyes intézkedés által mindenesetre egy niveaura kell állítani. Ez azon egyetlen panacea, mely által a gazdasági szesztermelésünkre nehezedő veszélyt el lehet hárítani. E eontingentált szeszmennyiség megosztásának mérvére vonatkozólag azonban nem nyilatkoztam volna, ha ezt itt előzetesen meg nem pendítik. Ennélfogva magam is azon nézetben vagyok — bár e tekintetben senki meg nem tudná határozni a biz tos mennyiséget és ezt még magamnak sem arrogálom — de szerintem az egész eontingentált menynyiséget első sorbíin a gazdasági szesztermelésnek kellene reserválni és csak azt, a mit ez nem vesz igénybe, kellene a nagyiparnak hagyni, a mely azután a kivitelre magasabb adótétel mellett főzhetne elég szeszt. És ez szerintem jogos és igazságos óhajtás, annál is inkább, mert 1879-ig — kivéve a 12 ipari gyárat — az egész szesztermelés a gazdasági szesztermelés birtokában volt, a mely éveken át tűrte ez üzlet kellemetlen küzdelmeit. Mit csinált akkor a tőke? A magasabb kamatláb mellett kényelmesebb üzlettel, a couponok szeldelésével foglalkozott és csak miután a kamatláb csökkenésével az üzletet kielégítőnek és tán megnyugtatónak sem találta, fordult a szesztermelési campagne felé, melyről a vis major hatalmánál fogva leszorította a szegény pénztelen gazdát. És itt kénytelen vagyok a báró Eosner Ervin t. képviselőtársam által tegnap hangoztatott nemzetgazdasági elvekkel szemben saját szerény nézetemet kifejezni, nem, mintha az ő magas, tudományos képzettségével akarnék versenyezni, mert erre gyengeségem érzete fel nem jogosít. Mindazonáltal legyen szabad megjegyeznem, hogy az a nemzetgazdasági tétel, mely szerint a közgazdasági érdek pajzsával védett gazdasági szeszipar ellenében magasabb nemzetgazdasági szem pont harezol a nagyipar mellett, szerintem csak akkor volna helyes, ha az állameszme fogalmának meghatározásában fiscalis szempontra helyezkednénk és nem a szó szoros értelmében nemzetgazdászati szempontra. Mert még a legcentralisáltabb államok is jól felfogott önérdekök szempontjából kénytelenek a közgazdasági érdekeket lehető legszélesebb terjedelemben támogatni, mert különben, ha csak fiscalis szempontból tekintik államháztartásukat, ennek önmegboszulása csak idő kérdése. Épen azért jogosnak, sőt igazságosnak tartom a eontingentált szesznek első sorban a gazdasági gyárak részére való fentartását azon nemzetgazdászati nagy elv követelményénél fogva is, hogy miután az adó végre is a föld hozadékára nehezedik, joga legyen a földmivesnek megszerezni mindazon eszközöket, melyek által a földet az adónak ezen sarkalatos változása alapján javítani képes legyen. Ezen megoldási mód, t. ház. szerény felfogásom szerint a legigazságosabb, legtermészetesebb és a netnzetgazdászati követelményeknek legmegfelelőbb, a mint azt Németország is inaugurálni nem habozott; azon kivül pedig megfelelne azon követelményünknek is, hogy ha már a magyar gazdasági szeszipart az osztrák állammal szemben megvédeni a kereskedelmi szerződés tartamára nem bírjuk, védjük azt meg legalább a belföldi verseny ellen. Ez lenne, t. ház, azon archimedesi pont, melyre a t. kormány helyezkedve elhárítaná a veszélyt a közgazdasági érdekli gazdasági szeszipartól és ennek közhasznú következménye az lenne, hogy a feltámadott 544 gazdasági szeszgyár alapján évenkint legalább 50,000 catastralis hoíd föld gyökeres javításban, legalább 10,000 család téli hasznos foglalkozásnak jótéteményében részesülne és a gyári hulladékok értékének a közérdek szempontjából való jobb felhasználása mellett évi legalább hárommillióim közérték támadna, a melynek legalább indirect haszna jutna az államkincstár javára s a nemzeti vagyon is annyival erősödnék. A kisebb főző üstöknek s első sorban az ingyen főző üstöknek a t. ház pénzügyi bizottsága által tervezett jövőre való beszüntetésére nézve nézetem az, hogy én azt nemcsak az igazságérzetében, de azért is helyeslem, mert felteszem a magyar állampolgárokról, hogy ezen terhes szeszadózási korszakban ajándékot, alamizsnát elfogadni, vagy ha ez megtagadtatik, ezt nehézményelni nem fogják. Annál is inkább helyeslem ezt, mert ha az eddigi adómagasság mellett, az 5 krajezáros adó mellett, az ingyen főző üstök tulajdonosai a szeszt oly olcsó árakon vehették meg a gazdasági gyáraknál, hogy oly áron az ingyen főzés mellett sem képesek azt a kis üstökkel előállítani, nagyon természetesnek tartom, hogy a szesz ilyetén rohamos és nagy mértékű felemelése folytán, Ők nagyon nyereséges üzletnek tartva ezt, azon 40,000 család száma, a mely eddigelé ezzel foglalkozott, felszaporodna 100,000-re, melyeknél aztán van az ellenőrzési több költség, mert a több csempészkedés folytán a közgazdasági és állampénzügyi károsodások kiszámíthatlanok lennének. A kis üstöknek megadóztatásához, a mennyiben azoknak közgazdasági értékűségét nem akarom s nem is lehet elvitatni, a mennyiben
