Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.

Ülésnapok - 1887-106

U2 106, országos filés május 28-án, hétfőn. 1888. főzde-categoriákat fölénybe hozták a mieinkkel szemben. A vámközösségnél fogva csak a contingentálás képes ezen bajokon segíteni, csak az képes gazdasági gyárainkat függetleníteni és azért én szivesebben láttam volna, ha azon kedvezmények, melyek a gazdasági gyáraknak nyújtatnak, a eontigentálás keretén belül mozognak, a bonificálás pedig, a mint ezt az eredeti javaslat czélba vette, csak aequivalens maradt volna a gazdasági és nagy ipari gyáraknak egyenletes megadóztatása tekintetében. A javaslatba hozott magasabb bonificatio azonban bármily előnyös legyen is a gazdasági szeszgyárakra, már is előtérbe tolja azon kérdést, vájjon nem lesznek-e képesek a gácsországi szeszfőzdék a nagyobb adótétel mellett termelt szeszt még mindig haszon mellett Magyarországba bevinni, miáltal a törvényjavaslat két legfontosabb czéizata, tudniillik a kincstári jövedelem emelése és a magyar szeszipar érdekének megóvása, koczkáztatva volna. Bármennyire térjenek is el azon számítások, mely az Austriában burgonyából termelt szesz előllításának árára nézve tétettek, kétségtelen az, hogy Austriában körülbelül 100 millió hectoliter burgonya termeltetik évenkint, nálunk alig 30 millió és hogy ezen burgonyának ára majdnem 50%-al kisebb, mint a mienk és néhány százalékkal kcinényítő-dúsabb a miénknél. Nem lehetetlen tehát, hogy ilyen bonificatio mellett még a nagyobb adótétellel megadóztatott szeszt is, egybevetve a contingentált mennyiségnél elérendő nagyobb nyereséggel, előnyösen be fogják hozhatni Magyarországba. Szükséges lesz ennélfogva, ha már ezen nagyobb bonificatiót elfogadjuk, hogy ezen bonificatio a contingentált mennyiségre szorítkozzék, a. nem contingentált mennyiségnél pedig az eredeti tervezetben javasolt bonificatio változatlanul fönmaradjon vagy pedig a második adótétel felemeltessék, a mi azonban a fogyasztó közönség érdekeit koczkáztatná. A mi a contingentáläst illeti, abban a szeszipar emelésének legfontosabb emeltyűjét látom. Miután a contingentálás iránt külön törvényjavaslat fog előterjesztetni, lesz ugyan alkalom még ezen kérdéshez hozzászólani; mégis tekintettel azon ellenharczra, mely épen ezen kérdésre vonatkozólag a gazdasági és ipari szeszfőzdék közt keletkezett és melyet befejezettnek még mai napig sem lehet mondani, talán nem lesz fölösleges ezen kérdést már itt röviden érinteni. Szerény nézetem szerint ezen kérdés helyes megoldásától függ jó részben mezőgazdasági viszonyainknak jövendőbeli alakulása. A külföldi verseny által előidézett árhanyatlása a gabonának szükségkép belterjesebb gazdálkodásra utal bennünket és mert Magyarország legtermékenyebb vidékei a takarmány termesztésére kevésbé alkalmatosak, csakis a gazdasági szeszgyárak szaporítása által lehetünk képesek a talajnak azon erőt visszaadni, a melyet az exportált búza által tőle elvontunk; csakis a gazdasági szeszgyárak által leszünk képesek a marha-állományt, mely Magyarországon ma kisebb, mint évtizedekkel ezelőtt volt, szaporítani és a szükséges takarmányt előállítani. Ezen pont felé gravitál nemzetgazdasági életünk és ezen pontot legvitálisabb érdekeink koczkáztatása nélkül a fenforgó kérdésnél szem elől nem téveszthetjük. Szívesen elismerem, hogy a nagy szeszipari gyárak nálunk fontos missiót teljesítettek és még huzamosb ideig teljesíteni hivatva vannak, ük emelték a szeszipart egy időben olyan niveaura, a mely Európában ritkította párját, ők látták el 7

/io-ed részben szeszfogyasztásunkat és közvetve ők is szolgáltak gazdasági érdekeinknek és teljes meggyőződésem az, hogy a gazdasági szeszfőzdéknek bármily erős támogatása mellett is a nagy gyáraknak fönnállása és virágzása még évtizedeken át nélkülözhetlen szükségességet fog képezni. Mind amellett mármost is azon eszmével kell megbarátkoznunk, hogy előbb-utóbb azon időnek kell bekövetkeznie, melyben a gazdasági szeszgyárak a nagy ipari gyárakat felváltani hivatva lesznek. Addig ám használják ki a, contingentálás keretén belül a nagy gyárak mindazon előnyöket, melyek őket erejöknél és állásuknál fogva megilletik, kamatoztassák bőségesen gyáraikba befektetett sok millióra rugó tőkéiket, de ezen előnyök kérlelhetlen határukat kell, hogy találják mindenütt ott, a hol a mezőgazdaság érdekeit sérteni alkalmasak. Ha a gazdasági érdekek szempontjából veszszük e két szeszfőző categoriát bírálat alá, a következő eredményre jutunk: A contingentált 872,542 hectoliter szeszt vagy 86 nagy gyár naponkint 28 hectolitert kitevő termesztménynyel, vagy 520 gazdasági szeszgyár naponként 7 hectoliter termesztménynyel volna képes előállítani. Nézzük már most első sorban, hány embert és mily díjazással foglalkoztathatna ezen két szeszfozde-categoria. Egy hét hectoliteres gazdasági szeszfőzde 14 egyént alkalmaz összesen 3,900 forint évi díjazással, 520 főzde összesen 7,280 egyént 2.028,000 forint fizetéssel, ellenben egy 28 hectolitert termesztő gyár 20 egyént 8,700 forint évi fizetéssel, összesen tehát 86 gyár 1,720 egyént 696,600 forintnyi fizetéssel, vagyis a gazdasági szeszfőzdék 5,560 al több egyénnek nyújtana biztos életexistentiát, mint a nagy szeszgyárak és ezen számítás még előnyösebbé válik, ha tekintetbe veszszük, hogy a gazdasági szeszgyáraknál a maximális napi termesztményt, ellenben a nagy szeszgyáraknál majdnem a minimalist vettük számításunk alapjául. Ez nem