Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.

Ülésnapok - 1887-106

100. orszAgos ülés m.1jns28.án, hétfőn. 1888. 107 verseny lehetőségét is Austria javára, oly irányban, hogy még az olcsóbb adótétel mellett Magyarország számára eontingentált mennyiséget is nem a magyar termelő, hanem a gácsországi fogja előállítani; (ügy van! a szélső baloldalon) mert miután a nyers anyag természetében és a munkaviszonyok tekintetében a két ország közt már ez idő szerint is nagy a különbség, a gácsországi termelő sokkal olcsóbban lesz képes kiállítani a szeszt, mint mi; és ha abba a helyzetbe hozzuk a gácsországi termelőket, hogy még külön kedvezményekkel bátorittatnak: akkor az a tiz forintnyi különbség, mely a 35 és 45 frt közt létezik, nem fog akadályul szolgálni arra, hogy a maguk termelését oly fokig terjeszszék ki, hogy a mi piaczainkat is eláraszthassák a 45 forintos szeszszel, mert hozzátéve a bonificatiót azon összeghez, a melyet ők a nyers anyagnál és munkánál úgyis megkímélnek, az bőségesen kiegyenlíti a két tétel közti különbözetet. Ez, t. ház, oly világos, hogy ebben józan észszel kételkedni nem lehet. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Már akkor kétséges volt előttem a dolog, mikor legelőször olvastam el a törvényjavaslatot, a mint az a két kormány közt megállapittatott. Méltóztatnak tudni, hogy a pénzügyi bizottság tárgyalásai folyamán a helyzet e tekintetben tetemesen rosszabbodott; (Ugy van! a szélső baloldalon) mert a pénzügyi bizottság az 1,2 és 3 forintos bonificatióról felment annak kétszeresére, tudniillik 2, 3 és 4 forintra, Egyébiránt, t. ház, a túlsó félnek rendes tacticája, hogy először megállapodik a két kormány egy bizonyos dologban, azután jön az ottani albizottság és kezd licitálni az ottani kormánynyal, ez pedig kezd nyomást gyakorolni a mi kormányunkra, a mely ugy látszik, olyan anyagból van gyúrva, hogy igen könnyen lehet reá hatást gyakorolni, mert minduntalan enged. Minthogy pedig azt tapasztalják odaát, hogy a mi kormányunk az első concessiót megtette, nyomban összejön az ottani albizottság és újból alkuszik, újból licitál és líjból törekszik az ottani kormányra, ez pedig újonnan a mi kormányunkra igyekszik pressiót gyakorolni és a mi kormányunk újból enged: ennek következménye az, a miről a mai lapokból is értesültem, hogy kormányunk belenyugszik, vagy legalább kész belenyugodni abba, hogy nem duplájára, hanem háromszorosára emeltessék a boniücatio. Ez pedig kétségtelenül fokozza a veszélyt, a melyben vagyunk e törvényjavaslat alapján a tekintetben, hogy tudniillik még a belfogyasztásra szánt mennyiség is nem a hazai, hanem az osztrák ipar által fog elláttatni. (Ugy van! szélső balfelöl.) Hiszen, t. képviselőház, az épen a szomorú dolog — valóban tragicumnak lehetne azt nevezni — hogy mi ily helyzetben vagyunk annál a szerencsétlen vámterületi közösségnél fogva, hogy olyan dolgokat, a miket mi magunk helyeseknek tartunk, a miket óhajtanunk kellene, kerülnünk kell azért, mert veszély származik belőle a tálról. Hiszen, ha meggondoljuk, hogy mi mezőgazdasági ország vagyunk: a szeszadó kérdésében nálunk első sorban arra kellene törekednünk, hogy mezőgazdasági szesztermelési iparunkat ne csak ne gátoljuk, hanem mentől nagyobb mérvben fejleszszűk; mert jól tudjuk,hogy vannak országunknak oly részei, a melyek talajának termőképességét egyedül csakis a szeszgyártás által lehet némileg fokozni; mert jól tudjuk, hogy szemben azon válsággal, melylyel a tengeren túl a verseny következtében a gabnaneműeknek értékesítése terén mezőgazdaságunk küzd, a mezőgazdasági foglalatosságnak más két ágára : a marhatenyésztésre és a hizlalásra vagyunk utalva, mely csak ugy válhatik igazán jövedelmezővé, ha az kapcsolatba hozatik a szesztermeléssel. Mindez tehát épen arra mutat nálunk, hogy minél nagyobb kedvezményben részesítjük a mezőgazdasági szeszíozést, annál nagyobb versenyt idézünk elő, ugy, hogy mi magunk kénytelenek vagyunk az ellen tiltakozni; mert hiába, világos, hogy miután az osztrák mezőgazdasági szeszfőzdék sokkal számosabbakés hatalmasabbak, mint a mieink: a kedvezmények megadásával abba a helyzetbe hozzuk azokat, hogy nemcsak mezőgazdasági szesztermelésünket, hanem nagy ipari gyárainkat is tönkre tegyék, ugy, mint ez a múltban is történt. Ez a fátum —• mint mondom — a | mi viszonyainkban és azt hiszem, hogy ez az egy példa már magában is elegendő arra, hogy meggyőzze a t. többséget, hogy ha egyáltalában akar-, nak anyagi jövőt biztosítani ennek az országnak jövőre még csak gondolni sem szabad arra, hogy még a fogyasztási adóra nézve is megkössék a vámközösséget. (Igás! ügy van! a szélső baloldalon.) Említem, hogy ezzel igen szoros összeköttetésben van a mikénti megosztás kérdése; mert ha már azon nehézségek mellett, melyeket a mezőgazdasági szeszfőzdék részéről imént jeleztem, most még a megosztásnál is a kormány nem jár el bizonyos bőkezűséggel, akkor bátran lehet mondani, hogy azzal végképen tönkre lesznek téve és egymásután elenyésznek, a helyett, hogy szaporodnának. És erről a törvényjavaslatban szó sincsen. Hiszen magának a bonificatio kérdésének megítélése egészen attól függ, hogy miképen osztatik meg a eontingentált összeg, vagyis mennyi jut a mezőgazdasági szeszfőzdék számára. Ha arról vagyok hivatva ítéletet mondani, hogy helyesnek találom-e az 1 — 2—3 forintot, tudnom kell azt, hogy mennyi az a mennyiség, a mely a mezőgazdasági szeszgyáraknak rendelkezésére fog állani. De erről egy szót sem ' tudunk. Teáht egyfelől az, a mi benn van, más14*