Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.

Ülésnapok - 1887-75

G4 75. orszígos üléa márezius 3-án,«Komb&t«n. 1888. ellenőrzés csak odáig terjed, mig a répát beviszik a gyárba. Ez körülbelül 3 hónapig, mondjuk, szt. Mihály napjától újesztendőig tart. Amdeaczukor;i dónál az egész esztendő alatt folytonos lesz az ellenőrzés és pedig szigorú intézkedések mellett. A törvényjavaslat ezeket felsorolja és miután a túloldalról többen őszintén bevallották, hogy nem olvasták ezen törvényjavaslatot, (Felkiáltások jobbról; Ki vallotta be!?) hát méltóztassanak megengedni, hogy ezeket röviden ismertessem. A törvényjavaslat meghatározza, hogy a czukorgyár hogy legyen építve, milyen kőfallal legyen kerítve, hogy az ablakon rostély legyen, hogy hány ablak legyen az épületen, hány bejárás legyen, mikor szabad bemenni, mikor és milyen utón szabad a czukrot elvinni, milyen órában szabad dolgozni. Ezeken kivül a fináncz állandó tartózkodással bira gyárban, hol lélekzeni és moczczanni sem lehet majd a fináncz engedélye nélkül. Ezek az intézkedések első sorban sok pénzbe kerülnek. Az indokolás nem is mondja meg, hogy mennyibe és a vita folyamában sem szerepelt ez. Én ugy tudom, t. ház, hogy kilónként egykrajczár és ha az egész monarchia két államának czukorfogyasztását 2 millió méter mázsár a teszszük, akkor ez maga 2 millió. De azon kivül igen kellemetlen hatást gyakorol ez a gyár-iparra is, mert ez szabad mozgásában gátoltatik, a mely szabad mozgás pedig a gyárak éltető szelleme. Ennek következtében az osztrák gyárosok ez ellen frontot is csináltak és ha e törvényjavaslatba mégis belenyugodtak, annak egy más oka van, a melyre majd később vissza fogok térni. Tény az. hogy e szigorú ellenőrzés és a gyáriparnak korlátozása volt egyik igen nagy oka annak, hogy Franeziaország elhagyta a terményadót és a répaadóra tért át. Németország is azt megtartotta. És az igen nagy súlylyal bir Azok a francziák és németek igen okos emberek és bizonyára azt, ha egy adót megtartanak, nem teszik hiába. Ha bizalommal volnék is a t. kormány iránt, még akkor sem tételezném fel róla, hogy a bölcsesség kövét: a tökéletes adórendszert kitalálta. A németek nem tették ezt könnyelműen és meggondolatlanul, hanem igen alapos és lelkiismeretes tanulmányozás után tették. Összehívtak egy enquéte-et és ezt nem azért hivták össze, hogy e kérdés megoldását elhalaszszák, mint a hogy ez máshol történik, hanem azért, hogy a kérdést alaposan tanulmányozzák. Megjegyzem, hogy én ez enquSte-nek munkálatait nem tudván megszerezni, nem olvastam, de nem is lettem volna reá képes, mert ugy tudom, hogy a két kötet legalább 2,500 íap. Láthatja tehát a t. ház, hogy milyen gründlichkeittal mentek neki a dolognak. De ismerem az enqu^te conclusióit, kimondották ugyanis, hogy a répaadót megtartják azért, mert az jó a kincstárra és jó a gyárosra is. És, t. ház, különösen fontos dolog, hogy ők megfeléltek arra az argumentumra is és elismerték, hogy a répaadónál az adózás nem áll egyenletes alapon a répának különféle ezukortartalma miatt. Azonban a czukorgyárosok compensatiót találnak azon években, midőn jobb minőségű répa termett. És ez a legfontosabb, mert stimulust képez arra, hogy mindenki mentül jobb minőségű répát termeszszen és tényleg e törvénynek hatása alatt egész Németország a legmostohább vidékeken is képes volt a czukoripart magasra fejleszteni. Ezek, t. ház, igen nagy súlylyal birnak, minden esetre nagyobb súlylyal, mint az például, mikor olvassuk a t. kormány indokolásában, hogy a terményadó azért jó, mert a kincstár hamarább jön az adó birtokába, mint a másik adónál az utánfizetések utján. Az előadó ur pedig azt mondja, hogy a terményadó a gyárosokra azért jó, mert ők csakis akkor fizetik az adót, midőn a termény átmegy a fogyasztásba, vagyis sokkal később. E két dolog nem igenquadrál egymással. Én különben, t. ház, nem akarok itt az általánozási rendszer mellett lándzsát törni. Magam is elismerem, hogy az rossz. De a répaadót más alakban is be lehet hozni. Hiszen Francziaországban legújabban az 1887-iki törvény szerint — itt van kezemben, idézhetem, ha kívánni méltóztatik — egész másra van az basirozva. Azonban azt is hozzáteszem, hogy én e kérdésben a magam részéről természetesen egészen indifferens vagyok. Én csak a házat attól az illusiótól akarom megóvni, hogy először is az adórendszer megváltoztatásától magától valami üdvöset nem várok. És különösen óvni akarom a t. házat attól az illusiótól, hogy mi Magyarországon valahogy ne gondoljuk, hogy azért, mert ez adórendszer behozatala által annak az egyenlőtlenségnek elejét veszszük, a mely a répa különféle ezukortartalma által előáll, hogy már most az osztrák iparral szemben versenyképesek vagyunk. Méltóztassanak csak venni egy ezukorgyárat, a mely például Debreczenben dolgozik és egj olyat, mely Kolinban vagy Lundenburgban dolgozik és méltóztassék tekintetbe venni azon termelési, forgalmi, hiteli, sőt még kormányviszonyok közötti különbséget is, mely a két ország között létezik és akkor meg fogják látni, hogy egyenlő törvény hatálya mellett a magyar ipar az osztrák iparral concurrálni képtelen. (Ugy van! ügy van! balfelől) És ezzel áttérek, t. ház, a kiviteli praemium kérdésére. Nevezzük a gyermeket a maga nevén. Ez a ezukoripar állami subventiója. És ha, t. ház, az imént hivatkoztam arra, hogy az osztrák gyárosok ez ellen a törvényjavaslat ellen frontot csináltak : ez a praemium megmagyarázza azt, hogy ők miért fogadták el. A t. kormány e kérdésnél