Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.
Ülésnapok - 1887-74
54 74. orsíágos iilós míirczras 2-án, pénteken. 1888. tosságát mindenki tudja, a ki látja az életben, hogy egyenlő qualitású, sőt jobb iparczikk ékkel is nagy nehézségekbe ütközik a boldogulás, szemben egy már megállapodott firmának régi kitűnő reputatiójával. (Helyeslés balfelől.) A t. ministerelnök ur az imént Helfy t. barátomnak felelve, szokott módon elferdíté (Derültség balfelől) annak azon indokolását, melyben arra hivat kozott, hova hanyatlott nálunk a czukoripar azon 18—20 év alatt, mióta a monarchia másik felével a jelenlegi rendszer fennáll. A t. ministerelnök ur bizonyára megolvasta a pénzügyi bizottság megokolását, melyből láthatná, hogy a termelés mérve csakugyan nagyobb ugyan, de láthatná azt is, hogy az arány köztünk és a monarchia másik fele között még sokkal kisebb. (Élénk helyeslés balfelől.) 1868-ban ez arány 16% volt, ma 4-82%. Ha tehát a ministerelnök ur komolyan akar vitatkozni, acceptálja a tényeket ugy, a mint vannak. (Élénk tetszés balfelöl.) Természetes, hogy volt mennyiségi fejlődés nálunk is, de sokkal nagyobb fejlődés volt a monarchia másik felében, mely ma már úgyszólván a monarchia egész czukortermését concentrálja. Acceptálja tehát e tényt és ne igyekezzék e komoly téren a vitát nem hozzá illő térre vinni. Azonban, t. ház, feltűnik e törvényjavaslatnál mindenki előtt, hogy itt a fogyasztók érdekével senki sem gondol. Ezt látjuk — fájdalom — a monarchia másik felében is. Itt hogy többet ne mondjak, osztozkodik az osztrák gyáros, az osztrák kincstár, a magyar kincstár, de azzal, hogy az milyen hatással van az adózókra, mint megterheltetés, absolute nem gondol senki, egyszerűen, t, ház, azért, mert a ministerelnök ur, mint gavallér férfiú politikai positiójánäl fogva kénytelen volt az osztrák érdekeket respectálni és miután a magyar adófizető birja, meg kell hozni nekik ezen áldozatot. Ez, t. ház, egy oly abnormis jelenség, melyre rámutatni szükségesnek tartottam. E téren meg kell emlékeznem most már a a preamium-kérdésről, mely praemium kérdését a t. előadó uris és elméletileg mindenki elítéli, azonban a gyakorlatban mégis alkalmazni kívánja. Ha azonban az ember .1 gyakorlati szempontokat nézi, akkor sajátságos jelenség mutatkozik ezen a téren is. Mutatkozik az, hogy tudniillik a 2 frt 30 kros preamiummaí az osztrák czukor-termés megtud s vagy legalább hisz és remél, hogy meg fog élni, szemben a 6 frtot meghaladó franczia preamiummaí, mutatkozik továbbá, hogy a czukoripar a 3 forint 20 kros bonificatió alatt hanyatlott legjobban. Mit mutat ez? Mutatja azt, hogy ha ezen versenynek hatása van is, a mit tagadni egyáltalában nem lehet, de hogy ez az életképességnek és a létnek alapját képezze, azt, t. ház, alig lehetséges elhinni. (Helyeslés balfelől.) Sőt, t. ház, ha ezután épenséggcl a magyar czukor ipartermés érdekeire gondolunk és figyelembe veszszük azon körülményt, hogy nálunk az' állapot, különösen Németországgal szembe állítva, hol tudniillik ez a szállítási terhek és költségekkel indokoltatik még súlyosabb, mert a vilagpiacztól távolabb vagyunk, akkor ettől a magyar czukor védelme épen nem képzelhető, mert hiszen ennek szállítási terhe bármely refactiákkal a világpiaczra mindenesetre súlyosabb lesz, másodszor pedig az 5% szállítási adótétel is oly nagy különbözetet képez, mely a versenyképességet tetemesen csökkenti. (Igen! Ugy van! balfelől.) A praemium semmi egyéb, t. ház, mint eredménye azon egészségtelen és reactionarius kereskedelmi politikának, a mely inauguráltatok és mely gyümölcseit ezen a téren is megtermi. És végtére is ho%'á fog ez vezetni ? Ha praemiumot adunk a czukornak, fogunk adni valószinííleg a szesznek is, azután jön a liszt, a gabona, abor és egyáltalában a többi kereskedelmi és ipari ágazatoknak, mert, hogy egyik a másikkal szemben, kivált ha mindeneknek életképességéről van szó, törvényhozásiíag inferioritásba nem jöhet, az bizonyos, az ilyen eljárás pedig lehet kaszt, lehet osztályérdek, de semmi esetre sem egészséges állapot és legkevésbé szabadelvű szempont, árát pedig mindig az adózók fizetik. (Helyeslés balfelöl.) Egyébiránt a praemiumra nézve meg kell még jegyeznem t. ház, azt is, hogy most nyilt és fis praemiumon kivül, lesz lappangó praemium is, mert azt nem fogja kétségbe vonni senki, hogy a belfogyasztás 1 frt 75 krral, mint az indokolás is mondja, meg fog drágulni s kinek másnak, minta czukorgyárosnak javára? Már most, ha a monarchia két felének fogyasztását méltóztatik venni, melyet átlag 1.800,000 métermázsára teszek — mindkettőjét együtt — s azon összeget, mely a drágulásból kijön s mintegy 3 millió néhány százezer forintot tesz, elosztani méltóztatik a monarchia két felének exportjával, azt fogják látni, hogy a nyilt és lappangó praemiumok végösszege együttvéve nagyobb lesz, mint az eddigi lappangó praemium. Ez is mindenesetre oly abnormitas, melyet jó lett volna megemlíteni az indokolásban és ez által a dolgot nagyobb világításba helyezni. (Helyeslés balfelöl.) Egyébiránt, t. ház, én a magam részéről kénytelen vagyok jelezni azon körülményt, miszerint én a, fogyasztási adó tekintetében radicalis állásponton állok. Én nem kívánom és nem kívánhatom azt, hogy oly intézmények létesíttessenek akár nálunk, akár a monarchia másik felében, hogy Magyarország szemben a monarchia másik államával fogyasztási adójövedelem tekintetében előnyben részesittessék ; de viszont magam sem vagyok hajlandó e tekintetben az országnak ma már nagyon igényelt és szükségelt érdekeiből egy hajszáinyit is engedni. (Helyeslés a baloldalon.)