Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.
Ülésnapok - 1887-74
74. országos Més mérciioí 2-án, pénteken. 18S8. 4,7 visszatérítést, mely a 46. §-ban eontemplálva van, kezdjük azon mennyiségen túl, mely Magyarország belfogyásztásának fedezésére szükséges, mert az nem a mi hibánk, hogy ő fedezi a mi fogyasztásunkat; vagy pedig mondja ki, hogy az összes kiviteli praemiumot ő fogja fedezni, mivel a kivitelre egyenesen az osztrák gyáros kényszeríti a magyar gyárost, a mennyiben kiszorítja a saját piaczából. De még ez sem elegendő, t. ház és erre megint nem fogok kiterjeszkedni, mert mint említem, ez kapcsolatos a 46. szakasz részleteivel. A harmadik absurdum az, hogy nagyon ámítjuk magunkat, haazthiszszük.hogy mi a praemiumot tényleg csak a magyar gyárak által kivitt mennyiségután fogjuk fizetni. Nagyon könnyű bebizonyítani, hogy sokkal nagyobb mértékben fogunk részesülni a praemium terűében, mint a mennyit Magyarország exportál. Ily viszonyok közt, t. ház, felesleges mondanom, hogy sem én, sem t. elvbarátaim ezen törvényjavaslathoz nem járulhatunk. (Igás! ügy van! szélső balfelöl.) Még egy dolgot kell a praemiumok kapcsán felemlíteni. A t. előadó ur is érintette, hogy a két kormány azon czélból, hogy biztosítsa magát az iránt, hogy ezen kiviteli praemiumok, épen ugy, mint azelőtt az adóvisszatérítések, ne emészszék fel az adójövedelemnek túlságos nagy részét, megállapítottak egy maximalis összeget öt millióban. Ha a kiviteli praemiumok teljes összege az öt milliót felülhaladná, ezt a többletet az összes gyárak termelésük arányában tartoznak visszatéríteni. Itt kérni fogom a t. ministerelnök urat, mint pénzügyministert, hogy szíveskedjék megmagyarázni azt, milyen kedvező dolog történt nálunk a ozukoradó terén azon rövid idő alatt, hogy ő vette át a pénzügyi tárezát, miután tény, hogy az utolsó, majdnem egészen hasonló törvényjavaslatban, melyet t. elődje, Szapáry Gyula gróf nyújtott be a múlt tavaszszal, az adó nem 11 írt volt, hanem 10 írttal volt tervezve és a kiviteli praemium nem 2 frt 30 krban, hanem 1 frt 55 krban volt megálla pítva. Kérdem én tehát a t. ministerelnök urat, hogy Magyarország érdekében minő kedvező tünet, minő kedvező haladás történt, mely azon generosításra birta az új pénzügyminister urat, hogy megint bőkezűieg járjon el a túlsó gyárosokkal szemben, mert hiszen ők élvezik annak hasznát. Nagyon valószínű és el vagyok rá készülve, t. ház, hogy itt is ép ugy, mint a pénzügyi bizottságban, azt fogják nekem mondani; hogy ha beismered azt, hogy a jelenlegi törvényjavaslat, viszonyítva a most érvényben levőhöz, némi tekintetben javítást tartalmaz, miért nem fogadod azt el 1 Mert, ha el nem fogadod, illetőleg, ha el nem fügadj'a a többség, ennek következménye az leend, hogy megmarad a most érvényben levő, tehát a a rosszabb törvény. Ott nem akartam erre az ellenvetésre felelni, de itt felelek rá. (Halljuk! Halljuk!) Ez i\ megjegyzés, t. ház, nagyon jellemző a többségre nézve, mert mutatja, hogy annyira beleélte magát a folytonos engedésbe, hogy nem is gondol arra, hogy se az egyiket, se a másikat ne fogadja el, hanem a maga részéről terjeszszen elő törvényjavaslatot és azt fogadtassa el a másik féllel, mely Magyarország érdekeinek is megfelel. Ezt lehetetlennek tartja és ebben tökéletesen igaza is van. E nézetében én is osztozom, mert ha oly törvényjavaslat terveztetnék, mely Magyarországot nem károsítja és Austriának külön előnyöket nem nyújt, abba Austria semmi áron sem egyeznék bele, (Igás! Ugy van! a szélsöbaloldalon) mert méltóztassanak elhinni, odaát, nem olyan sentimentalisak az emberek, mint nálunk. Ott nem ragaszkodnak politikából a közös vámterülethez. A mely pillanatban Austria megszűnnék hasznot húzni Magyarországból, abban a perezben áttérnének hozzánk és mind függetlenségiek lennének és azt mondanák: éljen a personalunio. (Közbeszólások a szélső baloldalról: Már most is ugy beszélnek !) Minthogy pedig már felemlítettem az önálló vámterületet, érdekesnek tartok némelyeket azon munkából, melyet az említettem és a mely a „Nemzetgazdasági Szemle"-ben jelent meg, idézni, mert ez azt mutálja, hogy bárki foglalkozzék is komolyan ezen kérdéssel s bármennyire látszassék is az egészből, hogy annak irója a domináló párthoz tartozik : az el nem nyomhatja magában a tanulmányozás folyamán önként felmerülő azon érzelmet, mely szerint ezen a bajon csakis az önálló vámteriilet utján lehetne gyökeresen segíteni. (Halljuk! Halljuk !) Ugyanis miután a szerző nagy alapossággal végigment az Austriában dívott és dívó összes czukoradó-rendszereken és miután részletesen elősorolta a most érvényben levő törvények hátrányait, mielőtt az új törvényjavaslatban tervezett terményadó rendszerre átmenne, ezt mondja; „Ha függetlenül állapíthatnék meg fogyasztási adóinkat, hazai viszonyaink és államháztartásunk szükséglete szerint; ha azon összegeket, melyeket adózó polgárainktól e ezímen igénybe veszünk, egyszersmind saját államháztart ísunk számára biztosithatnók: akkor a czukoradó kétségen kivül már régóta állami bevéte1 leink egyik jelentékenyebb forrását képezné; sőt , minthogy hazai termelésünk saját fogyasztásunk I mennyiségét még nem éri el, azon nehézségek, I melyeket a kivitel és kiviteli jutalom okoznak, legnagyobb részt el lettek volna kerülhetők s igy a kincstár érdeke az ipar érdekével mindenesetre 1 könnyebben lett volna összeegyeztethető, mint más országokban." De aztán hozzáteszi a t, szerző, a ki minapában hihetőleg jelen volt a házban, midőn Wekerle államtitkár ur beszélt, mert majd-.
