Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.

Ülésnapok - 1887-74

44 74. országos filé- niáicziBS 'ián, pénteken. 18S8. hogy úgyszólván, aczukoripar azonjusquaesituma tiszteletben tartassák abban az arányban, melyet eddig élvezett, az méltányosnak tűnt fel. Természetes, hogy a mely perczben e mennyiséget a kivitel meghaladja, akkor a praemium tétele változni fog, azaz az 5 millió forintnyi összeg nagyobb mennyiség között oszolván meg, a 2 forint 30 krajezáros tétel megfelelő arányban leszáll, a mi két irányban üdvös : először mitigálja a mesterséges speculatiót, másodszor megóvja a monarchia két államának pénzügyi érdekeit. Azt Íriszem tehát, t. ház, hogy az a hármas szempont, a melyből e törvényjavaslatot meg kell Ítélni, megfelel — daczára annak, hogy nem tagadom, e törvényjavaslat némi mesterséges combinatiókon nyugszik — először a közgazdasági, másodszor a pénzügyi és harmadszor a nemzetközi forgalom érdekének és az a sajátságos, sőt természetes, hogy mind a három érdek egymással összefügg. Ha a közgazdasági érdeket szem előtt nem tartjuk és a gyáripart akarjuk aránytalan nehézségekkel és megterhelésekkel megrontani, igen természetesen a pénzügyi eredmény nem volna, biztosítva és viszont, hogy ha a közgazdasági érdekeket kielégíti az adórendszer, egyúttal a pénzügyi érdekeket is ki fogja elégíteni. De hogy e pénzügyi érdekek ki legyenek elégítve, arra kell vigyázni, hogy a nemzetközi forgalomban a ezukoripar versenyképessége fentartassék, hogy vissza ne hasson a beltermelésre és ennek következtében a nemzetközi forgalomban való tekintetből is meg kellett tenni a szükséges intézkedést. Minthogy igénytelen nézetem szerint a lehető és adott viszonyok között e hármas szempontnak e törvényjavaslat megfelel, azt általánosságban a részletes tárgyalás alapjául a pénzügyi bizottság szövegezése szerint elfogadásra ajánlom. (Élénk helyeslés jobbfdől.) Balogh Géza jegyző: Helfy Ignácz! Helfy Ignácz: T. ház! (Halljak!) Annak a magyar historicusnak, a ki egyszer hivatva lesz hazánk újabbkori gazdasági történetét megírni — mely feladatot bizonyára senki sem fog irigyleni tőle, mert nagyon siralmas egy történet lesz — annak nem kell egyebet tennie, mint egymás mellé rakni a czukoradóról szóló törvényeinket; mert semmi sem bizonyíthatja jobban azt a hihetetlen, megfoghatatlan és nemzeti szempontból megbocsáthatlan könnyelműséget, a melylyel az administratio és maga a törvényhozás e téren eljárt, mint épen ezen ezukoradótörvényhozás. És nem én mondom ezt, hanem a számok és tények constatálják anynyira, hogy nem hiszem, hogy lehessen ember e földön, még ha osztrák gyáros is, a ki képes legyen kétségbevonni előadandó állításaimnak valódiságát, megczáfolhatatlan igazságát. Az igen t. előadó ur bevezetőleg röviden érintette a jelenleg fennálló adórendszer hátrányait és a tőle megszokott ügyességgel nagyon jól csoportosította azon hátrányokat, a melyek szerinte az új törvény folytán el fognak enyészni és ugyanily ügyességgel kerülte a létező rendszernek azon hátrányait, a melyek okvetlenül meg fognak maradni az új törvényjavaslat szerint is, ha az törvényerőre emeltetik. Es csudálatos, hogyha bár csak röviden is jelezte e hátrányokat, alegeslegfontosabbakat kifelejtette; apró hátrányokat említett fel, pedig kötelessége lett volna előadói szerepénél fogva is legalább el nem hallgatni azokaí a szomorú eredményeket, melyeket az eddigi törvényhozás az adótéren előidézett; kötelessége lett volna constatálni legalább azt a tényt, hogy a mi ezukoriparunkat ezekkel a törvényekkel teljesen tönkretettük, hogy 52-ről, de mondjuk az utóbbi esztendőkben 26 gyárról leolvadt a mi ezukoriparunk 11 gyárra, míg ugyanazon idő alatt a monarchia másik felében 503 gyárra emelkedett a ezukoripar. Nem lett volna szabad a t. előadó urnak elhallgatnia azt a hátrányt, — minthogy pedig nagyon sokat foglalkozott a kivitellel — hogy mig a túlsó állam egy esztendőben például az 1885 — 6-iki campagne-ban 6.200,000 métermázsa ezukrot vitt ki a külforgalomba : addig Magyarország nyers és finomított ezukorban, kivitelének legfényesebb évében is 140,000 métermázsát vitt ki, az utolsó előtti campagne-ban pedig 86 métermázsát, beleértve a nyersczukor-kivitelt is. De mindezeknél van még egy szomorúbb eredmény is, melyet a t. előadó urnak nem lett volna szabad elhallgatnia és ez az, hogy mennyit fedeznek a magyarországi gyárak azon ezukorszükségletből, melyet a mi belpiaezuniC fogyaszt el. Fel kellett volna említenie a, t. előadó urnak, hogy azon körülbelül 600,000 métermázsa ezukornak, melyet Magyarország fogyaszt el, alig egy harmadát fedezi a mi ezukoriparunk, a többit mind osztrák gyárak szállítják, vagyis a mi más szóval annyit jelent, hogy összes fogyasztott ezukrunk k t harmadáért járó adót az osztrák kincstárnak fizetjük. Ezek, ugy hiszem, kétségbe vonhatlan tények, melyeket a t. előadó urnak legalább felemlíteni kellett volna. Hogy azon hátránynyal, melyeknél fogva a magyar fogyasztó az adóját az osztrák kincstárnak fizeti, más sokkal csekélyebb hátrányok is járnak, azt hiszem, a t. háznak soká fejtegetni nem szükséges. Méltóztassanak megfontolni, hogy mindazt a mennyiséget, melyet itthon kellene gyártani, idegen gyárak produeálják; hogy mindazt az adót, a melyet más téren az ottani munkások, az az óriási személyzet, mely 203 gyárban el van foglalva, fizet, a monarchia másik állama kincstárának fizeti. Az az egyébnemü sok gazdasági haszon, a mely egy országra ebből származik, hogy ezer meg ezer családnak kénye-