Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.

Ülésnapok - 1887-94

94. országos ülés április 27-én, pénteken. 1888. 307 mint hadapród és mint alantas tiszt, 10 évig, mint százados. Innen kerültem később a honvédséghez s mondhatom, hogy egész szolgálati időm alatt sem •én, sem honfitársaim, noha magyarságunkat bátran és nyíltan hangoztattuk, soha semmi tekintetben üldöztetve vagy háttérbe szoríttatva nem lettünk, sőt ellenkezőleg azt tapasztaltam, hogy a hadapródoknak akkor nem lévén rangjuk, a magyar ifjak, ha félig-meddig megfeleltek, ha a németnyelvet tökéletesen nem is beszélték, a tiszti előléptetésnél előnyben részesültek, mert minden magyar ezrednél azon voltak, hogy minél több magyar tisztet kapjanak. (Mozgás a szélső baloldalon.) Ez, kérem, igy volt, tessék elhinni. Hazudni nem szoktam. Hogy húsz év alatt akként változtak volna a körülmények, hogy a közös hadsereg most az üldözés tanyája lenne, azt el nem hihetem. Én ismerek tartalékos tiszteket, kik a német nyelvet vajmi rosszul beszélik és a vizsgákat mégis letették és ismerek olyanokat, kik a német nyelvet tökéletesen tudják és a vizsgán megbuktak. Én ennek az okát másban keresem. A gyűlölség magva, mely ezen intézmény ellen sok helyütt elhintetik, csírázik azok szivében, kik mint egyéves önkéntesek, a hadseregbe mennek. Ezek a szolgálat nehézségeit gecatiuának, ellenök intézett üldözésnek tartják, kedvüket elvesztik, nem iparkodnak, a vizsga napja közeledik, ők nem teszik le, megbuknak és kötelesek legfeljebb, mint altisztek szolgálni. Legyenek meggyőződve, hogy én is ugy szeretem hazámat, mint önök, hogy én is ugy, mint önök, azon nagy eszmének hódolok: az önálló magyar hadsereg eszméjének. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én is ugy, mint önök, némi tekintetben ehauvinista lévén, azon meggyőződésben vagyok, hogy ezen eszme diadalt fog aratni és ha nem is mi, de utódaink nemzetünk sorsáért magyar vezényszóval, magyar zászlók alatt fognak küzdeni. De ahhoz, hogy magyar hadsereg legyen, kell, hogy ezen magyar haza fennálljon és hogy ezen magyar haza fennállhasson, szükséges, hogy a védelmére elkerülhet lenül szükséges eszközöket megnyerje. Ezen nézpontból kiindulva a törvényjavaslatot, melyet elkerülhetlenül szükségesnek tartok, melynek sorai közt semmi olyast nem olvasok ki, a mit mások kiolvasni méltóztatnak, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom (Helyeslés a jobboldalon.) Tóth Ernöí T. ház! Nem mulaszthatom el, hogy ezen fontos törvényjavaslathoz én is, habár röviden, hozzászóljak. Beszédemben nem fogok kiterjeszkedni a javaslat közjogi, pénzügyi és a népesedést illető hatására és hátrányaira, erről előttem szólt hivatottabb képviselőtársaim már elég bőven nyilatkozni méltóztattak. Tehát ezen oldalról a eriticát mellőzve, a javaslat indokolásában előretolt katonai szempontból leszekbátor egyet-mást elmondani. Hogy ezt tehessem, kénytelen vagyok az indokolásra reflectálni, egyrészről azért, mert azt hiszem, hogy az indokolásban a katonai kormányzat legnyomósabb érvei domborodnak ki, másrészt azért, mert a t. minister ur és ezen oldal közt az indokolás minőségére nézve vita keletkezett. Legelső indoka a törvényjavaslatnak az volna, hogy rendkívüli körülmények közt a békelétszám fentartása meg van nehezítve és lehetetlenné van téve. Azzal azonban a javaslat indokolása adós maradt, hogy melyek ezek a lehetetlenítő körülmények.. Ily körülmények közt, természetes, hogy jogosultsággal említette Bolgár képviselőtársam, hogy a javaslat indokolása, nem mondom, hogy silány, de bizony nagyon hézagos és hiányos. Történik ugyan hivatkozás ezen indok kapcsán a nagyon szorosan megszabott ujonczjutalékra, történik hivatkozás a hadköteles ifjúság fejletlenségére. Ezen indok elégséges lehet azok capacitálására, kik a dologgal nem igen törődnek, de nem birhat hatással azokra, kik védrendszerünket ismerik, kik különösen a tegnapi napon a t. minister ur szóbeli indokolását is hallották és kik tudják, hogy a közös hadsereg legelső sorban veszi ki csorbítatlan hadjutalékát a legalkalmasabb ifjúságból. Készségesen elismerem, hogy katonai szempontból igen előnyös, ha a hadsereg békelétszáma minél inkább megközelíti a hadi létszámot, de azért nem látom be szükségét annak, hogy ily jogot, mely ezen javaslat által contempláltatik, a hadügyi kormányzat rendelkezésére bocsássunk. Hogy ezen indok, tudniillik a békelétszám fentartásának indoka nem komoly és őszinte, arról meggyőződhetünk a t. minister ur előadásából, ki maga bevallotta és beismerte, hogy az állandóan szabadságoltak is rendelkezésre állanak, továbbá beismerte, hogy különösen a gyalogságnál, mit tapasztalásból ép ugy tudok, még a két éven át szolgáltakat ishazabocsátják, a nélkül, hogy ezzel kénytelenek volnának. Itt kénytelen vagyok a közös hadsereg reputatióját védelmembe fogni, mert az igen t. minister ur és az igen t. előadó ur igen szigorú eriticát mondtak tegnapi beszédeikben a közös hadsereg felett. Ugyanis el akarták velünk hitetni azt, hogy a mai békelétszám még arra sem elegendő, hogy vele a. legprimitívebb gyakorlatok tartathassanak, tehát el akarták velünk hitetni azt is, hogy a közös hadsereg feladata magaslatára nem emelkedve, évekig eltűrte, hogy a katonai kiképezésnek elsőrendű szükségletei, a czélhoz vezeiő gyakorlatok hiányozzanak, tóvá bbá az igen t. minister ur maga világosított fel bennünket arról, hogy a közös hadsereg tudatára nem ébredve a silány létszámnak, hazabocsátja a két éven át szolgáltakat is, holott a törvény rendelkezése szerint azokat bentarthatná. Hogy az általuk constatált és beismert tények mennyire illenek össze a javaslatnak a békelét39*