Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.

Ülésnapok - 1887-93

-% DS. országos illés ílprü's 2tí-án, csütürtökön. 18SS. 281 gondolnak, kik eddig a többi védkötelesekhez hasonlítva, tetemes előnyben részesültek, a mennyilen kiképzés végett csak néhány hétre lévén kötelesek bevonulni, ezen nagy előnyt egyedül azon véletlennek köszönhették, hogy magasabb sorszámot húztak. Belátom azt is — bármily terhesek HZ e javaslat intézkedései — hogy lehet szükség az első évfolyambeli tartalék-legénység egy részének behívására — béke idején is — nemcsak azon esapatnemeknél, kiknek póttartalékosaik egyáltalán nincsenek, tehát a szükségesnek ismert magasabb békelétszám emelésénél csakis az első évfolyambeli tartalékosok behívására vannak szükségképen utalva, hanem szükségessé válhatik ily intézkedés a póttartalékosokkal biró csapatnemek egy részénél is. Mindezt, mondom, belátom, csak azt óhajtanám, hogy a behívások sorrendjére nézve tartalmazna a javaslat szabatosan körülirott intézkedést ; minthogy pedig a t. minister ur a bizottságban azon kijelentést tette, hogy a készülő félben levő új védtörvényjavaslatban a póttartalék tetemes felemeltetése czéloztatik, azt hiszem, az általam óhajtott sorrendnek megállapítása sem ütköznék nagy nehézségbe. Azonban, bár meg vannak e részben is positivnézeteim, melyek, röviden szólva, a tartalékosok ok nélküli zaklattatásának minél gondosabb kikerülésére vonatkoznak, úgy ezen kérdésről, vájjon tudniillik a póttartalék, főleg a fölemelt létszámú póttartalék megfelelő contingensének első sorban decretálandó behívásával nem lehetne-e az itt-ott mutatkozó szükségletet ép oly sikeresen fedezni, az első évfolyambeli tartalék behívását pedig csak a már behívott póttartalék elégtelensége esetére halasztani ? Magától értetődik, hogy azon csapatoknál, melyek póttartalékosokkal egyáltalán nem birnak, ezen sorrend alkalmazható nem volna, hanem ezeknél — ha a békelétszám felemelése szükségesnek mutatkoznék — természetesen az első évfolyam tartaléklegénysége volna behívandó. Mondom, úgy ezen, valamint azon további kérdésről, vájjon a javaslat által contemplált czél nem volna-e elérhető ily h tártalan, vagy helyesebben szólva, örök időre szóló kötelezettségek elvállalása nélkül is, nem volna-e a czél elérhető, a nélkül, hogy a hadügyi kormánynak oly discretionarius hatalmat adnánk, mely neki — legalább a theoriában — azon lehetőséget adja kezébe, hogy az egész védtörvényt eddigi alapelveiből kiforgathassa ? Mindezen jól megfontolandó kérdésekre, az általános vita folyamán várható és az ón szerény felszólalásomnál sokkal érdekesebb fejtegetéseknek útját állani nem akarván, ezúttal ki sem terjeszkedem, hanem áttérek most egy, a bizottságban általam már felvetett, de ott nézetem szerint érdemileg nem tisztázott másik fontos kérdésre. Szólani akarok ugyanis, t. ház, a jelen törvényjavaslat által létében fenyegetett, annak változatlan elfogadása esetén pedig KÉPVH NAPLÓ. 1887—92. IV. KÖTET. I alapjából teljesen kiforgatott egy évi önkénytesi intézményről. I Mindannyian ismerjük azon indokokat, melyek a törvényhozást az 1868-iki védtörvény tárgyalásánál ezen intézmény létesítésére bírták. Figyelemmel lapozgatva az említett 1868-iki védtörvény tárgyalásairól vezetett országgyűlési naplót, a törvényjavaslat 21-ik szakaszánál, mely az egy évi önkénytesekről szól, a képviselőház 1868. augusztus 6-án tartott ülésében a jelenlegi igen t. ministerelnök ur ezen 21. §-hoz egy módosítványt nyújtott be, mely szerint az 1 éves önkénytesekaz esztendei szolgálat után ne a tartalékba, hanem a hondvédséghez osztassanak be, ezen módosítványt ekként indokolva: „Nem megyeléggé messze e javaslat azért, mert az évi szolgálat után azokat is, kiket ezen kedvezményben részesít, a tartalékba rendeli soroztatni, tehát oly hadcsapatokba, a melyekben a besorozottnak a legkisebb háborúi eshetőségek között tanulmánya és foglalatossága zavartatik, a mi által pedig, szerintem, a kellő tekintetnek, melylyel az intelligentiának tartozunk, elég nincs téve, tehát óhajtásom az volna, hogy az esztendei szolgálat után az ilyenek ne a tartalékba, hanem a honvédséghez soroztassanak.

£í Ugyanezen beszédében hangsúlyozza az igen t. ministerelnök ur : „Az általános védkötelezettség mellett csak az értelmiségnek nyújtott kedvezmény birhat jogosultsággal, mert annak bizonyos előnyökben részesítése egyfelől az ország érdeke, másfelől az egyenlő teherviselésnek is csak látszólagos megzavarása, de valósággal inkább annak helyreállítása, a mennyiben azt gondolom — úgymond — hogy nem lehet kétségbevonni, hogy foglalkozásának megzavarása arra, a ki tudománya után van hivatva, hogy éljen, vagy aki tudományos pályára készül, sokkal rosszabb hatással van, mint arra, a ki mezei vagy kézi munkával foglalkozik; mert mig ez utóbbi egy, két vagy bárom évi megszakítás után ott kezdheti el, a hol elhagyta, ezt valóban arról, a ki tudományos pä'yára készül, mondani nem lehet." Az értelmiségnek nyújtandó kedvezmény jogosultsága ily illetékes helyrőí lévén annak idején hangoztatva és én e jogosult kedvezményt e javaslat intézkedései által következményeiben veszélyeztetve látván, azon kérdést bátorkodtam a bizottságban az igen t. honvédelmi ministerhez intézni, vájjon kitejednek-e e javaslat intézkedései a tartalékba áthelyezett és tiszti vizsgát nem tett volt egy évi önkénytepekre is? A t. minister ur erre azt volt szíves felelni, hogy a ki tanult és tiszti vizsgát tett, arra e javaslat intéz kedései nem vonatkoznak,kik pedig nem tanultak, tehát vizsgát sem tettek, azok csak h dd szol gáljanak esetleg mint tartalékosok is. Azon további észrevételemre, hogy nálunk a tiszti vizsga le nem tehetésének legfőbb oka nem az illetők hanyagságában, hanem a leküzdhetlen nyelvi 36