Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.
Ülésnapok - 1887-91
91. országos Illés április 23-án, hétfőn. 1888. 261 a ház a 3. §-t a bizottság szövegezése szerint változatlanul, szemben a módosításokkal, igen vagy nem ? Ha a bizottság szövegezése nem fogadtatik el, akkor Vidliczkay képviselő ur módosítása tárgytalanná válik. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a törvényjavaslatban másutt is előfordul az „okmány" szó, a melynek megváltoztatását Vidliczkay képviselő ur inódosítványa czélozta; a képviselő ur az illető helyen majd előterjesztheti módosítványát. Azután fogom majd kérdezni a t. háztól, hogy elfogadja-e a Teleszky képviselő ur által javasolt szöveget. Kérdem a t, házat, méltóztatik-e változatlanul fentartani a bizottság által javaslatba hozott szöveget, szemben Teleszky képviselő ur módosítványával, igen vagy nem? (Nem!) A bizottság szövege nem tartatik fenn és igy Vidliczkay képviselő ur módosítványa tárgytalanná vált, E szerint, azt hiszem, kijelenthetem, hogy a 3. §„ Teleszky képviselő ur szövegezésében fogadtatik el. Következik a 4. §. Beöthy Algernon jegyző (olvassa a 4. §-t, mely észrevétel nélkül elfogadtatott; olvassa az 5. §-t). Törs Kálmán jegyző: Teleszky István! Teleszky István államtitkár: T. képviselőház! Az ezen szakaszban a közigazgatási határozattal szemben a törvény rendes útjának igénybevételére megállapított három hónapi határidőt én kissé rövidnek tartom. Igaz, hogy valami hosszú határidő megszabása itt nem szükséges s ennélfogva indítványom nem is nagyon fog eltérni a szakaszban megállapított határidőtől; de mégis, ha figyelembe veszszük azt, hogy a közigazgatási határozattal szemben a törvény rendes utján a jogosultság végleges igazolása eszközlendö a biró előtt; ha figyelembe veszszük, hogy ehhez régi okiratok kikutatása és beszerzése is lesz esetleg szükséges: mégis azt gondolom, hogy erre a három hónap kissé rövid idő és ennek meghosszabbítása, nézetem szerint, annál kevésbé ütközik akadályba, mert már a közigazgatási határozat által meg van állapítva a tényleges állapot, a mely mindaddig, mig a biró nem ítél, fentartatik, mert a törvény rendes utjának igénybevétele csak birtokon kivül engedtetik meg. Ezen rövid indokolással van szerencsém indítványozni, hogy a határidő 6 hónapra terjesztessék ki. Kérem módosítványom elfogadását. (Helyeslés.) Elnök: Fel fog olvastatni a módosítvány. Beöthy Algernon jegyző (olvassa a módosílványt): Az 5. §. harmadik sorában e helyett „3 hónap" tétessék ; ,6 hónap". Elnök: Ha nem kivan senki szólni, a vitát bezárva, felteszem a kérdést. Az első kérdés az lesz, fentartja-e a ház változatlanul az 5. §-t, szemben Teleszky István képviselő ur módosítványával, a bizottság szövegezése szerint, igen, vagy nem? (Nem!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy az nem tartatik fenn és igy Teleszky István módosításával fogadtatik el. Következik a 6. §. Beöthy Algernon jegyző (olvassa a 6. és 7, §-okat és a II. fejeset czímét, melyek észrevétel nélkül elfogadtattak; olvassa a 8. §4). Törs Kálmán jegyző: Hoitsy Pál! Hoitsy Pál: T. képviselőház! (Halljuk!) Én azon szerény módosítást kivánom beadni, hogy az első sorban ezen szót: „rákászni" méltóztassék ídhagyni. A rákokra nézve úgyis van már bizonyos óvintézkedés, a mennyiben a rákokat, ha a 8 centimétert el nem érték, viszsza kell ereszteni; tehát az által gondoskodva van, hogy mértéken felül ne pusztíttassanak. Azon kivül ha valaki rákot akar tenyészteni, arra nézve is van intézkedés, hogy más jogos tulajdonából el ne lehessen vonni. De ha ezt a szót igy benn hagyjuk, akkor oly kicsiségek és zaklatások fognak előfordulni, melyek nem érdemlik meg, hogy ily szigorú intézkedést fenntartsunk. Hiszen méltóztatik tudni, hogy a rákászatot kik szokták űzni és hogy az nem rendesen, üzletszerűen szokott történni, hanem a ki rákot akar enni, az kiküldi agyereket, hogy fogjon rákot. Hogy ennek a gyereknek, aki kimegy és néhány rákot akar fogni, halászjegyet is kelljen váltani és még a községházához kelljen elmenni és 2 frot lefizetni: ez, azt hiszem, oly kicsiség, hogy ez által sem a törvény intézkedéseinek praejudicálva nem lesz. sem semmiféle jogtalanság senkin történni nem fog, ha ezt az egy szót kihagyjuk. Azért alázatos módosítványom az lenne, méltóztassék az első sorban ezen két szót: „vagy rákászni" kihagyni. (Helyeslés.) Törs Kálmán: (olvassa) : Módosítvány. A 8. §. első sorában e szók: „vagy rákászni" kihagyandók. Justh Gyula: T. ház! A 8. §-ban nincs kimondva, hogy melyik hatóság állítja ki a halászjegyeket, hanem csak általánosságban az mondatik, hogy „a hatóság állítja ki". Az előadó úrhoz e tekintetben kérdést intéztem és csak hosszas keresés után állapítottuk meg, hogy a főszolgabíró az illetékes hatóság. Azt hiszem, helyes volna, ha azon szó után „hatóság" legalább odatétetnék: „(60 §)". Ez esetben, a ki ily jegyet akar szerezni, nem lesz kénytelen óra számra keresni a törvényben, hogy tulaj donkép melyik hatóságról van itt szó. Bátor vagyok ennélfogva módosítványomat elfogadásra ajánlani. (Helyeslés.) Törs Kálmán jegyző (olvassa):,, Módosítvány. A 8 §. harmadik sorában ezen szó után „hatóság" zárjel között tétessék 60 §."