Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.
Ülésnapok - 1887-91
258 91. országos Ülés április 23-án, hétfőn. 1888. tette ki, melyek általában jogi rendelkezéseket nem tartalmaznak. Ez meglehet igaz; denem lehet tagadni, hogy az I. fejezet csupán és igen fontos jogi kérdéseket foglal magában. Ha e jogi kérdések iránt nem az illető bizottság mondott véleményt, vájjon mi, t. ház, nem vagyunk-e nemcsak feljogosítva, hanem kötelezve is, hogy kérjük, méltóztassék e kérdések iránt azon bizottságot meghallgatni, melyet a ház e czélból megválasztott. (Élénk helyeslés balfelöl.) Méltóztassék megfontolni, hogy nincsen semmi ok arra, hogy e törvény ma alkottassék s ne inkább egy pár nappal vagy héttel később. (Helyeslés balfélöl.) Hiszen nincs e javaslatban semmi sürgős ; de ha netalán azt mondaná a minister ur, ne töltsük híjába az időt, hiszen ugy is már sok napot vesztettünk el a nélkül, hogy a, ház valamivel foglalkozott volna, azt gondolom, hogy semmi sem akadályoztatja azt, hegy a többi fejezetekbe belemerjünk, ezt az egy legfontosabb fejezetet azonban azon bizottsághoz küldjük vissza, a mely ennek megfontolására, az a fölött adandó véleményadásra a leghivatottabb. Mert bár legyenek is, a mint hogy, megengedem, vannak a közgazdasági bizottságban is férfiak, kik a törvénytudományban jártasok, de hogy az nem kizárólag és nem kiváltképen az ő szakmájuk, az már a bizottság rendeltetéséből következik. Ennélfogva arra kérem a t. házat, hogy miután egyfelől azon első fejezetben igen fontos jogi kérdések nyernek megoldást és pedig nem csak az anyagi oldalát a törvénynek, hanem az eljárást illetőleg is; miután másfelől semmi ok sem forog fenn, hogy ezen törvényjavaslat megalkotását siettessük, mert mindössze egy pár napi halasztásról van szó: méltóztassék ezen első fejezetet az igazságügyi bizottsághoz utasítani. (Elénk l.elyeslés hal és szélső halfelöl.) Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve, ha tehát szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Gr. Széchényi Pál földmivelési-,ipar-és kereskedelemügyi minister: Engedje meg, t. ház.hogyegypárszóvalmotiváljam még egyszer azt, hogy az igazságügyi bizottsághoz való visszautalás az én felfogásom szerint felesleges. Először is azon fejezetek, melyek jogi kérdéssel foglalkoznak, az igazságügyi ministerium által lettek ennek fogalmazványa szerint a törvényjavaslatba beiktatva. Az igazságügyi ministeriumban tehát a dolog meglatoltatott, a házban mindenkinek jogában áll hozzászólani és meg fog mindenki hallgattatni, másrészt pedig én a tárgyalás megakasztását látom abban, ha ily paecedenst alkotunk. Méltóztassék visszaemlékez id, hogy ugy a vadászati, mint a vizjogi és ipartörvénynél is és nagyon sok más organikus törvénynél, melyeket nekem volt sze- j renesém a t. ház asztalára letenni, szintén fontos jogi kérdések voltak és soha sem volt az az eset, hogy a ház megkövetelte volna, hogy ezen törvényjavaslatok az igazságügyi bizottsághoz utaltassanak. Ha ezt most megkezdjük, jövőre természetesen ez a gyakorlat meg fog maradni és akkor minden törvényjavaslat egyúttal az igazságügyi bizottsághoz fog menni, a mi annyira fogja lassítani a ház tárgyalásait, hogy én ebben előnyt semmikép sem látok. Ennélfogva újra arra kérem a t. házat, hogy méltóztassék a tárgyalásba belemenni és a törvényjavaslatot elfogadni. (Helyeslés jobbfelöl). Emich Gusztáv a közgazdasági bizottság előadója: T. ház! A minister ur nyilatkozata után csakis még azon határozati javaslatra vonatkozólag vagyok bátor szerény megjegyzést tenni, melyet Petrich képviselő ur beadott és mely azt tartalmazza, hogy a törvényjavaslat a napirendről vétessék le és tüzetesebb iutézkedés végett a ministerimnhoz utasittassék vissza. Azt hiszem, ha méltóztatik a t. ház latolni ép azokat, melyeket Eötvös képviselőtársam előadott és melyekben főkép azon kifogást emeli, hogy a törvényjavaslat túlságos zaklatást, detail intézkedéseket foglal magában és másrészt ezt összevetjük azzal, mit Petrich képviselő ur mondott, hogy a javaslat nem elég részletes s ő a kormány sokkal nagyobb ingerentiáját kívánja : ebből tisztán, világosan látszik az, hogy ezen törvényjavaslat, mely a hazai viszonyoknak mindenesetre megfelel, de tekintetbe véve a külföldön tett tapasztalatokat, a helyes közép utat követi. Kérem a t. házat, méltóztassék ezen határozati javaslat mellőzésével a törvényjavaslatot általánosságban elfogadni. Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a szavazás. Az első kérdés az lesz : elfogadja-e a ház Eötvös képviselő ur azon indítványát, mely szerint a halászatról szóló törvényjavaslat első fejezete az igazságügyi bizottsághoz utasittassék véleményadás és jelentéstétel végett? Ha az elfogadtatik, akkor a törvényjavaslat az igazságügyi bizottsághoz fog utasíttatni. Ha azonban nem fogadtatnék el, akkor azon kérdést fogom feltenni, elfogadja-e a ház a törvényjavaslatot a közgazdasági bizottság szövegezése szerint általánosságban a részletes tárgyalás alapjául, igen vagy nem 1 Ha a törvényjavaslat elfogadtatik, akkor Petrich Ferencz képviselő ur határozati javaslata el fog esni. Ha pedig nem fogadtatik el, akkor felteszem a kérdést Petrich Ferencz képviselő ur határozati javaslatára. Kérdem tehát, elfogadja-e a ház Eötvös Károly képviselő ur indítványát, mely szerint a törvényjavaslat első fejezete visszautasittassék az igazságügyi bizottsághoz véleményadás és jelentéstétel végett ? (Igen! Nem!) Kérem azokat, a kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház többsége nem fogadta el az