Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.
Ülésnapok - 1887-90
240 90 * °i*8zágos ülés április 18-án, szerdán. 1888. is tartatnának az árverési csarnokokban. Második kívánságom tehát az, hogy ez intézmény ily mértékben és irányban kiterjesztessék. Mivel azonban a törvényjavaslattól ez alakban is hasznos eredményeket várok és mivel az nem zárja ki az említettem irányban való kiterjesztést, a javaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Körösi Sándor: T. ház! {Halljuk ! Halljuk !) Azon kellemes helyzetben vagyok jelenleg, hogy a t. ház ellenzéke részéről történt felszólalással csaknem teljesen egyértelemben vagyok. (Élénk helyeslés szélső balfelől. Felkiáltások: Éljen]) Ez igazolj'a azt, hogy ott. hol általános emberi érzetről van szó, nem lehet pártkülönbség. (Igazi Ugy van] szélső bal felől), hanem csak a.czél mikénti elérésének módjaira nézve térhetünk el egymástól. (Helyeslés a szélső balfelöl.) Emberi természetünkben rejlik az, hogy gyakran a multat a jelen rovására dicsőítjük; leginkább pedig azok, kik az életpálya végén vannak, szokták azt állítani, hogy mégis csak jobb volt az a régi világ, a régi viiágban mégis csak boldogabb volt az ember, mint a maiban. Pedig, t. ház, ha végig tekintünk azon nagyszámú állami és társadalmi intézményeken, melyeket az újabb idő és nagy részben a jelen alkotott és állított fel, nem dicsőíthetjük a multat a jelen rovására; mert jelenleg kezet fogva gondoskodik a szegényekről az állam, község és a társadalom. A tehetetlen kis gyermekekről, kiket szüleik ott hagytak, gondoskodva van a lelenczházak által; a még felneveletlen állapotban levő gyermekekről gondoskodnak az árva- és szeretet házak; tehát sok humánus intézmény állíttatott fel részben az állam, részben a társadalom által. Van azonban társadalmunk tagjainak egy része, kikről sem a múlt, sem a jelen idő még kellőleg nem gondoskodott. Értem azon szerencsétlen tagjait a társadalomnak, kik vagy szükségből, vagy leggyakrabban kényszerűségből vagyonaiktól kénytelenek megválni. Ezek valóban szerencsétlen tagjai a társadalomnak és megérdemelnék, hogy a társadalom maga segítse ezen társadalmi bajnak orvoslását. Azt mondhatná valaki, hiszen a mi törvényhozásunk is gondoskodott már róluk, a kihágási törvény 128- §-ában két hónapi elzárással és 300 írtig terjedhető pénzbirsággal büntetvén azokat, kik az árveréseknél összebeszélve azok eredményét meghiúsítani törekszenek. Én azonban erre azt felelem, hogy ki az, ki ezeket feljelentse? És vájjon a legtöbb esetben azt az összebeszélést, mely a társadalom ezen ismert pióczái közt valósággal sokszor történik meg, (Igaz! Ugy van\ szélső balfelől), minden esetben be lehet-e bizonyítani ? Bizonyára nem lehet. Kell tehát más módokról gondoskodni, melyekkel az árveréseknél előfordulni szokott visszaélések, ha nem szüntethetnek is meg, de legalább ritkábbakká tétessenek. Más országokban, nevezetesen Francziaországban, ott van a ^Hótel des ventes", ott van több nyilvános intézet, melynek épen az a czélja, hogy az árverések nyíltan történjenek és az árveréseknél azon ezél, hogy minél több vevő jöjjön össze és az árverezendő dolgok valódi értékükön keljenek el, ezen utón eléretik. Ott van Anglia. Angliában egyletek alakultak, melyeknek az a czéljok, hogy megbízottaik minden árverésen megjelenjenek s ha ezek azt látják, hogy valamely eladandó tárgy becsáron alul akar eladatni, az egylet részére vásárolják meg legalább becsáron. A mi társadalmunkban — fájdalom — még ily mozgalom nem észlelhető; pedig ha valahol, ugy nálunk lenne arra szükség. (Igaz! ügy van t Általános helyeslés.) Hányszor olvassuk a lapokban, hogy értékes ingóságok pár forintért elpocsékoltainak s az eredmény az, hogy az árverési költségeken fölül nem jön be még a tartozás fedezésére szükséges összeg sem; tehát sem az adós ki nem fizettetik, sem pedig a végrehajtást szenvedőnek vagyona nem marad meg. Ezeken a bajokon, ha másként nem. társadalmi egyesülés utján is kellene segíteni, ugy, a mint ezt másutt megtették és teszik jelenleg is. A napirenden levő törvényjavaslatnak is az a czélja, hogy az árveréseken előforduló visszaéléseket, ha lehet, meggátolja. De nézetem szerint ezen czélt csak részben éri el, mert épen az árverések legsúlyosabb bajain nem segít, a menynyiben az úgynevezett kényszerárverések, melyek közigazgatási hatóságok és bíróságok által szoktak elrendeltetni, ki vannak zárva e javaslat keretéből, holott a legnagyobb kényszerűség és szükség épen ezen árveréseknél nyilvánul s a legnagyobb visszaélés épen ezeknél fordul el'ó.(Igasf Ugy van!) Előttem szólott t. képviselőtársam maga elismerte, hogy nehézségekkel kell küzdeni ezen törvényjavaslatnak és hogy az igazságügyi kormány is tapasztalta azt, hogy omne incipium est durum, Hanem ez kezdetnek elég lesz. En e törvényjavaslat intézkedéseit nem tekintem véglegeseknek, csupán első lépésnek arra, hogy ha majd tapasztaltatni fog az életben a felállítandó árúcsarnok jótékony hatása, az általam felhozott többi esetekre is törvény utján ki fog terjesztetni ezen törvényjavaslat jótékonysága. Ezen okok alapján én általánosságban elfogadom a törvényjavaslatot, de fentartom magamnak a jogot, hogy bizonyos részlethez módosítást adhassak be. (Általános helyeslés.) Elnök l Szólni senki sem kívánván, a vitát bezárom. Fabiny Teofil igazságügyminister; T.
