Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.
Ülésnapok - 1887-58
80 58. orsságos Blés február 7-én, kedden 1888. támogatták őt a mai kétséges külviszonyok is, a melyekre való tekintettel a magyar nemzet rokonszenvét biztosítani kívánatosnak látszott. Azonban még ily helyzetben is kénytelenek vagyunk constatálni, hogy az ezért járó korlátolt mértékű elismerés sem az elért eredménynek, hanem esak a kifejtett tevékenységnek, nem a műnek, esak a munkásnak szól s e mellett legfeljebb annyit concedálhatunk, hogy ezzel a ténynyel a nemzet jogos óhajtásai teljesedésének küszöbéhez egy szerény lépéssel közeledtünk. Legyen szabad még a ministeri indokolás azon részére, hol elmondatik, hogy a szállítási kedvezmények megadására a magyar államvasutakon törvényhozási intézkedésének szüksége fenn nem forog, azon észrevételt tennem, hogy ezt a kijelentést ily formában elfogadhatónak nem tartom ; mert ha igaz is az, hogy a szállítással foglalkozó intézetek s igy az államvasutak is bizonyos esetekben szállítási kedvezményeket a rendes forgalom körében engedélyezhetnek, de semmivel sem látszik indokoltnak, hogy ez a kedvezmény a fegyvergyárra eo ipso kiterjeszthető volna, vagyis, hogy ilyetén privilégiumot a közlekedési minister urnak e gyár részére engedélyezni elvben feltétlen joga lenne. Végezetül legyen szabad még tekintettel azon ismert körülményre, hogy a 8 milliméteres Mannlicher fegyverek eddigelé tömegesen kipróbálva nem lettek, kijelentenünk, hogy ezen fegyvereknek használhatóságát illetőleg — a mi egyébként is magától értetődik — a felelősség teljes súlyát a t. honvédelmi minister úrra hárítjuk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A törvényjavaslatot különben általánosságban elfogadjuk. (Elénk helyeslés.) Polónyi Géza: Előttem szólt t. képviselőtársamkifejtette, hogy habár ezen törvényjavaslat távolról sem közelíti meg azon reményeket, a melyeket ezen párt ahhoz fűzött és távolról sem felel meg azon követelményeknek, a melyeket országos szempontból egy fegyvergyártól követelni kell: ezen párt e törvényjavaslatot mégis megszavazza azon okból, mert nem tartja feladatának ezen, bár csekély jelentőségű kezdeményezéssel szemben akadályokat gördíteni a kormány útja elé. Azonban daczára annak, hogy mi e törvényjavaslatot általánosságban elfogadjak, mégis vannak jogosult aggodalmak, a melyeknek kifejezést adni kötelességünk. Ezen aggodalmak a főváros köreiben keletkeztek s nálunk esak visszhangra találtak s igy számíthatunk arra, hogy mint nem pártszinezetű kérdések, itt a törvényhozás termében objectiv bírálat tárgyaivá tétessenek. A törvényjavaslat szövegében ez a társulat, a mely ezen gyárat fel íogja állítani, fegyver- és lőszergyár-részvénytársulatnak van nevezve s igy, ha csak fel nem akarom tételezni, hogy ezen czím „lucus a non lucendo", ezen gyár tényleg lőszereket is fog gyártani. Igaz, hogy maga a törvény* javaslat nem tartalmaz positiv rendelkezést az iránt, hogy hol fog ez a fegyvergyár felállíttatni, azonban az is köztudomású dolog — legalább az, a ki a mindennapi eseményeket figyelemmel kiséri, tudni fogja, hogy a fegyvergyárt a főváros közvetlen közelében lévő soroksá i utón, a soroksári gáton szándékoznak felállítani. Már most t. ház, engem a törvényhozó testület bölcsessége teljesen felment attól, hogy hosszasabban és bővebben fejtegessem azt, hogy alig néhány kilométernyire a fővárostól ily robbanó anyagokkal és a lőszergyártáshoz megkívántató eszközökkel és anyagokkal foglalkozó gyárat felállítani egyáltalában nem lehet. Igaz, hogy ma csak coinprimált lőporról van szó, a melyet ott gyártatni szándékolnak; de az is kétségtelen, hogy talán egyetlen egy kérdésben sincs oly rohamos haladás, mint a fegyver-technica és ezzel kapcsolatosan a pyroteehnica terén s majdnem bizonyosra vehető, hogy rövid idő múlva meghaladott tölténygyártási anyag lesz a pyroxilin, dynamit vagy nitroglycerin, a mely a lőport helyéből ki fogja ssorítaui. De ha a lőpor comprimált lőpor minőségében vétetik, azt hiszem, nem szenved kétséget, hogy ily lőport felhasználó lőporgyár a főváros közvetlen közelében helyesen és észszerűen fel nem állítható, hacsak azon vidék egész fejlődését teljesen elzárni uem akarjuk. Már most köztudomású dolog az, hogy e fegyvergyár ott szándékoltatik felállíttatni, a hol alig néhány ölnyire elvonul a lóvasút, a hol — hozzá teszem — alig néhány ölnyire elvonul a zimonyi vasút is, hol a főváros egyik legfrequeiisebb országútja, a soroksári ut van, a hol különösen azok, a kik a vásárok alkalmával kénytelenek azon utón közlekedni, mindnyájan tudják, hogy legtöbb esetben, a szó szoros értelmében megakad a közlekedés a valóságos kocsitenger miatt. Miután a közlekedési vonalak kiépíttettek, a, főváros délkeleti vidékének e része természetesen impopulatio tekintetében szaporodott és már az építkezés tekintetében is jelentékeny haladást tett. Ha most oda egy lőszergyárt akarunk felállítani, az semmivel sem jelent kevesebbet, mint azt, hogy azon vidéket a fejlődéstől örökre elzárjuk, mert impopulatióra ne méltóztassék számítani ott, a hol mindenki a közelben életveszélynek van kitéve. Mindezen rationális szempontoktól eltekintve, az mondatik, hogy e fegyvergyár felállítása sürgős — s ha figyelembe veszem a levegőben lappangó mindenféle villamos szikrát, magamnak is concedálnom kell, hogy azon fegyvergyár felállítása sürgős lenne — de ha a lőszergyártással combinálva szándékoltatik e fegyvergyár felállitta tui, akkor ez a, körülmény annak felállítását tetemesen hátráltatja; hátráltatja pedig
