Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.

Ülésnapok - 1887-57

5457. országos ülés febrmár 6-án, hétfőn. 1888. még deerescendo segélyt kap az államtól? Vájjon szabad volna-e ily közhasznú ezélokat elejteni egy csomó czég ijedezése miatt és Steinaeker Ödön képviselő urnak a tényeket tisztán nem látó szép szeméért, a hogy a magyar szójárás mondja. Egy szive szerinti nagy és tudós ország maradandó nevíí nemzetgazdájára figyelmeztetem, a régi jó Liszt Frigyesre, ki egy világhírűvé vált tyúk képében példázta azt a nemzetgazdasági fonák észjárást, mely a perez hasznáért nem törődik a jövővel. Az a tyúk ez, mely a mig él, arauy tojásokkal gazdagítja az embereket s melyet csak az elvakait falánkság ölhet le, hogy a húsából egyszer jól lakjon. Hogyan képzelheti a képviselő ur, hogy a pécsi és soproni borkereskedő urak étvágyáért egy ily hasznos tyúkot maga fog elnyelni a törvényhozás. (Derültség és helyeslés,) Nem teszi meg s a kérvények értékét nem fogja többre becsülni, mint a mennyit valójában érnek. A mi kívánni valónk van, az, hogy az állami kedvezmények fejében teljes legyen a kormányzati ellenőrzés a mintapincze közhasznú működése végett. Nem titkolhatom el azonban egy aggodalmamul,, mely mindig meglep, mikor vinczellérképző intézetek, mintapincze, borászati tanítók, vesszőtelepek tételei kerülnek szóba, elgondolom, hogy mindez üdvös, hasznos, sőt szükséges kiadás, de csak akkor lehet állandóan gyümölcsöző, ha az e tételekkel előmozdított működésük alapját: a bortermelést s annak jövőjét magunknak biztosítani birjuk. Mert ez idő szerint, t. ház, bortermelésünk egész jövőjét fenyegeti a vész. A phylloxera terjedését és pusztításait meggátolni képesek nem vagyunk s időkérdés csupán, hogy a vész elterjed ama területekre is, melyek eddigelé még szerencsésen mentek maradtak. De a szőlőbirtokosok jóléte, az államkincstár haszna s egész területek földnépének kereseti érdekeik követelik, hogy a bortermelés folytatását lehetővé tegyük. Arra kell hatnunk, hogy a másféle termékekre nem alkalmas helyeket ellenálló fajokkal ültessék be, ott pedig, ahol lehetséges, saját jó fajtáinkat homokos 1apályra helyezzék át, mert okszerű műveléssel ott is lehet jó bort termelni. De ki fog arra annyi költséget és fáradságot fordítani, ki fog az első termésre évekig várni, ha nem remélhet tőle biztos hasznot? Márpedig nem remélhetne, ha a mesterséges bor törvényes jogot kapna a versenyre s adója sem lenne több, mint a sokkal költségesebb előállítású természetes boré. A piaczon — egyenlő teher mellett — mindig az a versenyczikk húz rövidet, a melyik több költségbe kerül. A lófuttatáson igazságosnak találták a handicap általánosítását, vagyis a versenyzők különböző esélyeinek méltányos kiegyenlítését terhek felrakásával. Legrosszabb ecetben a mi borunk is várhatna ilyen handicap-et s várhatná i azt a méltánylatot, melyben egy kivitelileg sokkal kisebb fontosságú árúczikk: a vaj méltán fog részesülni, mert ugy tervezik, hogy művajat szabad lesz ugyan ipari ezélokra gyártani, de élvezeti czikknek nem. Jól van! Mi, a mesterséges bor leghatározottabb ellenzői sem bánjuk, ha egyéb ezélra gyártanak, akár szobasurolásra, akár kocsikerék-mosásra, csak italnak ne legyen szabad árulni. (Derültség.) Nem kívánom és nem is illenék tőlem e nézeteket tüzetesen fejtegetni, mert idő előtti bírálatnak látszanék, lévén a ház elé beadva egy törvényjavaslat a bortermelés és borkereskedés védelméről, mely már átment a bizottsági tár gyalás purgatoriumán, de még messze van tőle az érvényesülés paradicsoma. Ha ez a javaslat napirendre kerül, akkor lesz helyén pontjait bírálni. Most tartózkodnom illik tőle, noha természetesnek találnám, ha a kérdés nagy nehézségei miatt egyelőre le is kerülne a ház szőnyegéről. Én legalább szeretnék gyönge hangommal oda hatni, hogy sokkal erősebb eszközökkel biztosítsuk a bortermelés jövendőjét. Szeretném, ha szakministeriumunk, mely legjobban ismeri e kérdés nehézségeit, tárgyalásokat indítana meg a monarchia másik felének kormányával a törvényes intézkedések egyformasága végett, mert e nélkül a mesterséges bor eltiltásával sem érhetnők el a czélt teljesen. Nekünk, kiket a természet egy nagy csapása az egész bortermelés elpusztításával fenyeget, olyan törvényre van szükségünk, melyben a bortermelés védelme a czímen kivül az intézkedésekben is hatályosan benne legyen. Különben eszünkbe juthatna az elmés hasonlat, melyet Shakspeare ép a borról mondott, eképen „a bor veszedelmes egy vitéz, eleintén felbiztat s aztán leüt a lábadról". Mivel pedig a mi bortermelésünk az ismeretes csapás miatt évről-évre gyöngébb lábon áll, bizony-bizony egyetlen egy meg nem latolt intézkedés leütheti a lábáról. Szóval gyökeres védelemre van szükség, hogy a mintapinczére, borászati tanítókra, vesszőtelepre s Tinczellérképző intézetekre megszavazandó költségeknek a jövőben is kellő gyümölcsözését láthassuk. Ez a nézetem. Különben a gazdasági ágak segítségének tételeit melegen pártolom és készörömest megszavazom. (Helyeslés jobbfelöl.) Perczel Miklós: T- ház! Én egyáltalában semmi ellenszenvvel nem viseltetem a mintapincze iránt, sőt minden oly mozzanatot, mely boraink kivitelét elősegíti s annak piaczot szerez, melegen üdvözlöm. Épen ezért, habár én nyújtottam be a pécsi borkereskedőknek kérvényét ha igazságosnak nem tartanám, bizony nem volnék szószólójuk. De én a mintapinczét, úgy a mint most fennáll, olyan intézménynek tartom, mely sem az í elméletnek, sem a gyakorlatnak meg nem felel,