Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.

Ülésnapok - 1887-56

g f 86, orsiágos ülés fobrnár 4-én szombaton, 1888. állam beavatkozását mutatja gazdasági téren. Te hát azt mondani, hogy az állam tartózkodik a beavatkozástól, hogy vissza akarna vonulni az elméletnek valami ködös magaslatai';), a honnan közönynyel nézi a vívódó élet bajoskodásait, ezt mondani, azt hiszem, nem lehet. (Helyeslés a jobbóldalon.) A kérdés csak az, hogy a beavatkozás, melyet kívánnak, milyen természetű ? Olyan-e, mely az ügynek használ, avagy olyan, mely annak csak kárára lehet? Gróf Károlyi Sándor t. képviselőtársam három pontban vonta össze következtetéseit: kívánja az állam támogatását az intézetek létrehozásánál, a váltók eseomptálásánál és bizonyos törvényhozási és közigazgatási intézkedéseket kivan a visszaélések ellen. Azt hiszem, hogy ha még hozzáveszszük azt, a mit t. képviselőtársam azonkívül mondott — a mint arra Tisza István t. képviselőtársam tegnapi jeles beszédében rámutatott: — akkor e téren köztünk és közte valami lényeges eltérés csakugyan nincs. Mert igaz, ő követeli ugyan, hogy az állam támogassa az intézetek keletkezését. De, hogy minő legyen ezen támogatás, épen ez a kérdés az, a mi tisztázandó. Abból, a miként az ő beszéde mások részéről interpretáltatott, az a következés volna vonható, hogy a t. képviselő ur azt kívánja, hogy az állam magánál a keletkezésnél közreműködjék. De ez viszont beszédjének egész tenorjával ellenkezik, mert hiszen elismeri és beszédjének alaptétele az, hogy a hol nincs kellő értelmi alap, ott ily intézetek nem fognak keletkezni: tehát nem az állam közreműködése a fődolog, hanem az értelmi alap az, melyre ezen intézeteket fektetni kell. De vájjon, t. ház, semmi az, a mit az állam a maga erkölcsi támogatásával ezen a téren már is tett? Méltóztassanak megnézni törvénykönyveinket; ott van a megyei háztartásról szóló 1883 : XV. törvényczikk, melynek 9. és 13. §-ai oly fogantyút adnak a megyék kezébe, melylyel igen sokat tehetnek e téren. A 9. §-ban egyenesen meg van mondva, hogy egyebek közt közgazdasági czélokra a megye, a nélkül, hogy e tekintetben a kormánytól függne, 37i,-os pótadót vethet ki; sőt a 15. § ban hozzá van téve, hogy a 37°-on felül még 2 7,-ot vethet ki a belügyminister és a pénzügy minister jóváhagyása mellett. Az tehát, hogy még bizonyos anyagi támogatásban is részesíthetik a megyei központok ezen intézeteket, törvényeinkben le van fektetve. Azt pedig, hogy a kormány álljon oda és első sorban ő alapítsa meg ezen intézeteket, azt hiszem, gróf Károlyi Sándor t. képviselőtársam sem kivánja. Hasonló álláspontot foglalt el gróf Dessewffy Aurél t. képviselőtársam is. Igaz, hogy egy esetben ő ugy állította fel a dolgot, hogy azt mondotta: első az ember, ki az intézetet megteremti: de egyszersmind kellenek források, csatornák, melyeken keresztül a pénzt közvetíteni lehet a szövetkezeteknek. Igen, de midőn a t. képviselőtársam oly ügyben beszélt, melynél a személyi felelősségnek nagyobb súlya nehezedik reá; midőn azt mondja, hogy a hitelszövetkezeteket kapcsolatba hozzák a földhitelintézettel: akkor, nézetem szerint, egész helyesen mondotta — és itt szószerint akarom idézni szavait — „nem abban látom én annak nehézségét, hogy a hitelszövetkezetek oly nehezen létesülnek, hogy nem találnának hitelforrásokat, ha egyszer alakultak. Mert hisz mihelyt egyszer megalakultak ezen intézetek, mindenesetre már a dologi hitelnél fogva, melyre igényt tarthatnak, rendelkezésükre fognak állani a szükséges források" ; ott tehát, a hol t. képviselőtársam a felelősség nagyobb súlyával beszélt, ott érzi, hogy ez a közreműködés nem bir azzal a nagy hatálylyal, mint a milyet annak tulajdonítanak és hogy annak csakugyan egyéni alapon kell keletkezni és ha egyszer az az alap megvan, akkor a hitel megszerzése a szövetkezetek részére nem képez oly nehézséget, mint az első tekintetre látszik. (Helyelés a jobboldalon.) A mi gróf Károlyi Sándor t. képviselőtársam egyéb kiv áns ágait illeti, (Halljuk!) például hogy a visszaélésekkel szemben törvényhozási, vagy közigazgatási intézkedések tétessenek az ágensek és szédelgő intézetek ellenében, ez, azt hiszem, valóban oly kérdés, melyben a kormány támogatására bizton lehet számítani. Én azt hiszem, ha e kérdést egész elfogulatlanul fogjuk tárgyalni, a pártbeli különbség nem lesz útjában annak, hogy létesítsünk oly intézkedéseket, melyek a szédelgők elriasztására és megbüntetésére irányulnak és melyek ezen intézeteknek a maguk tisztaságában való megőrzésére szolgálnak. (Tetszés.) Nagyon sajnálom, hogy Gaál Jenő t. képviselőtársam e kérdést oly térre terelte, hol nem érthetek vele teljesen egyet. T. képviselőtársam beszéde, azt hiszem, sokkal erősebb nyomait viseli magán a politikai pártfelfogásnak, mint az egy ilyen tisztán gazdasági kérdés tárgyalásánáj helyes. T. képviselőtársain mindjárt azon kezdi, hogy ugyan mit tett nálunk az állam ezen téren? hogy például Poroszországban ott vannak a „Landschaft"-ok, melyeket kormányi támogatás mellett léptettek életbe. Engedelmet kérek, hiszen a „Landschaf't"-ok talán csak nem a szövetkezeti hitel, hanem a jelzáloghitel életbeléptetésére szolgáltak és a jelzáloghitel érdekében működnek. És hogy a jelzáloghitel érdekében ez a kormány is hozott áldozatokat, azt nem szükséges mondani. Bocsánatot kérek, ha a kormány mulasztását akarj a valaki e téren ecsetelni, akkor nem szabad más