Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.

Ülésnapok - 1887-62

264 65. országos Illés febrnár Í8-én,sieräán. I88S. szerint az következik, hogy igen helyesen állapította meg az igazságügyminister ur a sorrendet akkor, a midőn megmondotta, hogy igenis akarjuk azt, a mit a t. képviselő ur eomceptiója kíván, hogy igenis akarja az igazságügyminister ur a szóbeliségre fektetett polgári perjogot is, de az általa felhozott indokok, a kérlelhetetlen statistikai adatok mutatják, hogy sokkal e'getőbb szükség van a bűnvádi eljárás szabályozására és ennélfogva első sorban azt fogja a képviselőház elé terjeszteni. Ezekben kívántam az elmondottakra válaszolni. (Helyeslés jobbfelöl.) Irányi Dániel: T. képviselőház \ (Malijuk !) A közhatalmaknak egymástól való elválasztása, különösen pedig a bírói hatalomnak függetlensége az alkotmányos szabadságnak egyik lényeges feltétele. Azért, midőn bíróságainknak bizonyos ügyekben szokásos itéletmondásaival fogok foglalkozni, távol van tőlem a szándék, mintha bíróságainkra akár a törvényhozás, akár pedig az igazságügyi kormány részérő] befolyást gyakoroltatni akarnék. De ha mindamellett szót emelek, teszem azért, hogy a nagy közönségnek véleményét tolmácsoljam, melyben egyébiránt a jogászkörök s a birák egy része is osztozik. (Halljuk .') T. ház! Az újabb kor, némely felvilágosodott, emberi érzelem által lelkesített férfiak úttörő munkáitól indíttatva, szakított a régi időnek azon felfogásával, mintha a bűntettek számának csökkentésére a büntetések rendkívüli szigora lenne döntő befolyással. Inkább azt a nézetet követi ma a közvélemény s a birói illetékes jogászkörök, hogy a büntettek apasztása leginkább azáltal érhető el, ha a felfedezett törvénysértések a megérdemlett büntetést nem kerülik el. De ha a túlságos szigor hiba, a túlságos enyheség sem helyeselhető. T. ház! Ha bíróságaink eljárását, ítélkezését bizonyos nemű bűncselekményekkel szemben figyelemmel kisérjük, azt tapasztaljuk, hogy azok némelykor túlengedékenyen szoktak ítélni. Különösen három neme a törvénysértésnek az, a melyre nézve bennem ez a meggyőződés támadt. Ezek különösen a következők : a vétkes gondatlanságból származó és a csalárd bukások, továbbá a fegyelmi és harmadszor a párbajügyek. Nem ritkán valóban megütközéssel olvassuk, hogy a bíróságok nemcsak vétkes gondatlanságból eredő, hanem igazán csalárd bukás esetében is oly enyhén ítélnek, miszerint a kiszabott büntetés sem az okozott kárral, sem az illető roszlelküségével nem ál] arányban. Ugyanezen tapasztalást teszszük a fegyelmi ügyekben, melyek birák és birói hivatalnokok ellen foly tattatnak ,• sokszor annyi és oly súlyos vétséggel vádoltatnak az illetők, hogy a részrehajlatlan ember azt várja, hogy enyhébb büntetést az elmozdításnál lehetetlen szabni és mégis a bíróság, köztük a legfelsőbb bíróság is feddéssel, rosszalással éri be, legfelebb pénzbüntetést szab az illetőre. Végre a mi a párbajt illeti, azt hiszem, általános nézetet fejezek ki, midőn azt mondom, hogy ámbár már a büntető törvény sem elég szigorú : a mi bíróságaink ezen enyhe törvényt is még túlságos mértékben szelídítik. Igaz, hogy ők sem menekülhetnek a társadalom előítéleteinek hatása alól, mindamellett azt hiszem, hogy a bíróságnak épen a legkevésbbé kellene ezen előítélet nyomását érezni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És nem hagyhatom szó nélkül azt sem, hogy midőn már az ítéletek, melyek a párbaj vétsége miatt szabatnak, túlságosan szelídek, még azokat is fegyelmi úton el szokták engedni vagy legalább leszállítani. Ily módon nem igen remélhető, hogy ezen bűncselekményeket mentől előbb — nem mondom, hogy egészen megszüntetni, mert az csaknem lehetetlen — hanem a lehető legkisebb mértékre leszállítani sikerül. Én tudom, hogy különösen, a mi az utolsó vétséget illeti, a baj nem annyira a bírákban, mint inkább magában a társadalomban rejlik ; de hogy a bíróságok is közrehathatnak bizonyos visszaélések, bizonyos társadalmi bajok orvoslására, azt idegen országok tapasztalása bizonyítja. (Helyeslés a szélső báloldalon.) T. ház ! Ezeket elmondva, legyen szabad még néhány észrevételt tennem azon jelentésekre,melyeket a t. igazságügyminister ur a ház elé terjesztett ; értem azt, a mely az igazságügyi ministerium működéséről szól, valamint azt, melyet a királyi főügyészek a börtönök állapotáról készítettek. Mind a két munka sok és becses "adatot foglal magában és igen értékes felvilágosításokat nyújt. Mindamellett engedje meg a t. minister ur, a mi különösen a közvetlenül ő általa szerkesztett jelentést illeti, én abban egy hiányt találtam, melyre becses figyelmét felhívni kötelességemnek tartom. (Halljuk!) A táblázatokban megtaláljuk kimutatását annak, hogy mekkora volt a bíróságoknál az ügyforgalom, ugy a polgári, mint a büntető ügyeket illetőleg; de a mi a büntetőügyeket illeti, hiányzik annak kimutatása, hogy a büntetendő cselekmények nemek szerint hogyan oszoltak meg. Az előbbi jelentésekben, melyeket a t. minister ur előde terjesztett elénk, ezen kimutatásokat is megtaláltuk, azokban bennfoglaltatott, hány gyilkosság, hány gyújtogatás, hány lopás stb. fordult elő és illetőleg üldöztetett a bíróságok előtt és meg volt mondva egyúttal az is, hogy hány visszaesés történt és hány perújítás fordult elő a lefolyt időszakban. Remélem, hogy a t. minister ur, megfontolva, hogy ennek megismerése nemcsak a törvényhozásra, hanem magára az igazságügyi kormányzatra is szükséges, azért hogy megítélhesse