Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.

Ülésnapok - 1887-55

20 66 . országos ülés február 3-án, pénteken. 1888. használhasson, mint a kereskedő ? három hónapi, negyedévi lejáratút? vájjon a mi gazdasági álla­potaink olyanok-e — mert most gazdákról és iparo­sokról szólok — hogy az ilyen lejáratot megbírják ? És mi ennek következménye ? Az, hogy mástól vesznek pénzt. A gondolkodó földmivelő és kis­birtokos inkább vesz a szomszéd paraszttól köl­esönt nagyobb percentre, mint a takarékpénztár­ból, mert ha baja van, szomszédjának értésére adja és ez vár, mig javulnak viszonyai. A hitel­intézeteknél és takarékpénztáraknál ellenben fizetnie kell akkor is, ha a termésből semmi sem jött be. Talán nem szólaltam volna fel, ha én is nem működtem volna közre a földhitelintézet alapítá­sánál gr. Dessewffy Aurél t. képviselőtársam atyjával és másokkal együtt. (Éljenzés.JTZzutöhhiak el fogják ismerni, hogy a czél az volt, hogy az intézet ugy adjon pénzt kölcsön, hogy a kölcsönt vevőnek esetleges nem fizetése esetében mint vég­módot a kölcsönvevőnek birtokát zálogba vegye. Ez a statútumokban is benne volt, a mit én a múltkor is mondtam, Később kiterjesztetett a földhitelintézet ezen feladata a többi bankokra is, de csak permissive, hogy minden banknak joga van magát kifizetni vagy adósának jószágát átvenni vagy kezelni. De a kezelés nagy fáradsággal jár, sokkal egyszerűbb az adóst megexequálni. Ennek következménye az, hogy a birtok kezelési jogát egyelőre egy bank sem vette igénybe. Erre akartam emlékeztetni t. képviselőtársamat, hogy annak idején ez volt a czél és a kiindulási pont. Hogy azonban ezen országos intézet csaló­dott és jóakarattal sem tudott és ma sem volna képes keresztül vinni ezen említett birtok kezelést, annak oka nem magában AZ intézetben van, mely megpróbálta azt, hogy megyénként állított fel bizottságokat, hogy azoknak segítségével tudja meg a birtokok pontosabb értékét. De a bizottsági tagok ebben vajmi kevéssé segítettek. Már pedig ha egy zongorának nincs ressonance-bodenja, azon játszani nem lehet. Ezen intézet sem boldogulhat, ha nem istápoltatik az általa megyénként felállí­tott bizottságok által. Én tehát nem akarom vádolni a hitelintézetet, hanem akarom, hogy tegyen kí­sérletet, mielőtt más hitelintézetek próbálnák ezt meg, mert felfogásom szerint, a mint Tisza István képviselő ur is mondta, a ministeriumnak nincsen pénze, de hatalmában sincs, hogy a mostani bud­getet kitágítsa. Az sem helyes, hogy a megyéktől kérjünk 5% kamat jótállást, hanem igenis helyes. mint minden eljárásunkban az, hogy a létező inté­zeteket használjuk fel. Ennek pedig, azt hiszem, az a módja, hogy ugy itt a házban, mint az újság útján beszéljük meg a dolgot s ha a kormányban meg van a szándék, a mint látjuk is, hogy ez intézetek egyik vagy másik fajtáját életbe léptesse, úgy ennek bizonyosan meg lesz az áldása. Hogy ez lehetséges, bizonyíthatom azzal, hogy épen Bajor­országban 14,000 ily testet vett át kisebb és na­gyobb birtokokban, melyeket az odavaló földhitel­intézet maga kezel. Hiszen látjuk, hogy annak idejében ha valaki tékozló volt, hogy segítettünk rajta. Grondnokot rendeltünk számára és a gond­nok többnyire maga vezette annak ügyeit. S ma is minden osztatlan birtokba a törvény által gondnok neveztetik ki. Ha ez megyei bizottságok által eszközöltetik az az ok, hogy a saját kezelés pénzbe kerül, nem fog engem capacitálni soha. Ezt a dolgot ne Recht-Habereinek tartsuk, hanem vegyük komolyan és dolgozzunk e kérdésnek összhangztos megoldására. A földhitelintézeteknek nagy előnyük van. Méltóztassanak körül nézni. A földhitelintézet institutumait egész Európában mindenütt párt­fogolják és működését elősegítik. A mi a földhitelintézeteket illeti, hiszen a földhitelintézettől mindig kaptunk pénzt akkor is, most is, hanem arra kell törekedni, hogy a köl­csönnyújtás módja megkönnyittessék. Ezen meg­könnyítést pedig szövetkezetek útján lehet elérni. A takarékpénztárt, illetőleg a mit Tisza István t. képviselő urnak is méltóztatott előhozni és rövi­den méltányolni, csak röviden fogok szólani. Nekem a takarékpénztárak előtt nagy respectu­som van. Nem szólok itt a fővárosban létező első hazai takarékpénztárról, a melyről tudom, hogy nagyjtalaj tartaléktőkéről gondoskodik, hogy ha ne­talán fizetni kell, ezen kötelezettségének e tartalék­tőkéből eleget tehessen, de értem a vidéki takarék­pénztárakat. Sok helyen ugyan miből fogják azok fedezni kötelezettségeiket,ha például politikai zava­rok ütnek ki, hogyan fogják a felmondott betéteket azonnal fizethetni; hány embernek a vagyona lesz eképen veszendő? Erre nézve különben csak egy velem történt esetet mondok el. Én egyszer egy nagy, igen nagy hazafival utaztam, ki egy vidéki takarékpénztárnak elnöke volt. Kérdeztem tőle, hova megy? A mire azt mondta, hogy a szomszéd városba megyek. Kérdem miért? Azért, hogy takarékpénztárt állítsunk. Hát nem elég az az egy, mondám, mely már ott létezik. Nem, feleié, mert ott már kizsákmányoltuk a vidéket. (Derültség.) Nekem tehát a takarékpénztárak előtt respectu­som van. Ezt voltam bátor megjegyezni és felkérni a kormányt, mint múltkor is említettem, hogy más országban is ily intézkedések létesítéséről a kor­mány tudomást szokott szerezni. (Helyeslés a jobb­oldalon.) Arany László: T. ház! (Halljuk!Halljuk.') Nem volt szándékom a földmívelés-, ipar- és keres­kedelmi ministenum költségvetéséhez hozzászólani,

Next

/
Thumbnails
Contents