Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.

Ülésnapok - 1887-62

252 **5. országos ülés febn igazságügyi ministerium költségvetése részletes tárgyalásának folytatása, még pedig minthogy a vita be van zárva, következnek a zárszavak. Először is az előadó ur kivan szólani. Busbach Péter előadó: T.ház! (Halljuk!) A tegnapi vita folyamán felmerült imitt-amott egyegy kérdés, melyekre refleetálni a magam álláspontjából folyólag kötelességemnek tartom. Egyebek közt felemlítette Polónyi t. képviselő ur, hogy erről a helyről várt egy általános igazságügyi programmot, a mely természet szerint felölelje az egész igazságügy minden ágát s különösen annak szervezetét s az eljárás munkaprograinmját. Én azt gondolom, hogy az előadó a pénzügyi bizottságot képviseli és mint olyan, előterjeszti az igazságyiigyi kormányzat azon programmját, melyre basirozva van maga a költségvetés. Azon programmot és azon teendőket, melyek az indokolásban foglaltatnak s melyeknek alapján ezen költségvetés a pénzügyi bizottság által elfogadtatott, volt szerencsém röviden vázolni; én nem terjeszkedhetem ki sem a hitbizományi kérdésekre, melyek nincsenek napirenden, sem az örökjogra — mely kapcsolatosan fog tárgyaltatni a hitbizományi kérdéssel vagy megfordítva — sem a statárium s más hasonló érdekes, de nem napirenden lévő kérdésekre. Veszter képviselő ur felemlítette, vonatkozással a hátralékokra, hogy azok nem.múló természetűek s ezt kapcsolatba hozta a kisegítő bíráknak kinevezési tervével. Hát teljesen igaz, a hátralékok egyelőre nem múló természetűek; azok vissza fognak térni addig, inig egy új rendszer fog adoptáltatni az igazságszolgáltatás terén a törvényhozás által, mely mostani eljárásunk hiányait pótolja, az eljárást magát egyszerűsíti és igy rövidíti. Azonban a kisegítő birák alkalmazása szintén csak ideiglenes természetű lesz addig, mig egy új perjog életbe nem lép s ezen perjog alapján valószínűleg — legalább reméljük — a hátralékok fel fognak dolgoztatni rendszeresen a nélkül, hogy kisegítő bírákra szükség lenne. És e kérdéssel kapcsolatosan rá kell térnem azon élénken vitatott kérdésre: szóbeliség-e vagy írásbeliség? Azt hiszem, hogy a kérdés felett: melyik gyakorlatibb, melyik inkább megfelelő viszonyainknak, ma még igen eltérők a vélemények magokban a szakkörökben is. Tegnap hallottunk két igen érdekes nyilatkozatot, egyiket Hodossy Imre képviselő úrtól, másikat Telegzky István államtitkár és képviselő úrtól. Én részemről kijelentem, hogy Teleszky István képviselő ur nyilatkozata igen súlyos, állásánál fogva, de súlyos különösen mint szakemberé. 0 sehol, egy szóval sem mondotta azt, hogy nem barátja a szóbeliségnek, csak azt jegyezte meg, r 15-éu, sserdán. 1888. hogy egyelőre a sommás ügyeknél kívánná — hozzá tevén, hogy egyéni nézete szerint — életbeléptéim a szóbeliséget s hivatkozott a külföldi példákra, melyek szerint ott, a hol a szóbeliség életbe van léptetve, még mindig fordulnak elő nagy számmal hátralékok. Én kijelentem, hogy magam is a szóbeliségnek és közvetlenségnek vagyok barátja a perjogi rendszerek közül. Azon országokban, hol az már életbelépett és a hátralékok mégis lényegesen emelkednek, ott speciális okok fordulnak elő, például a birák számának elégtelensége, mert hiszen a decentralisatio mellett is múlhatatlanul szükséges, hogy a személyzet az emelkedő viszonyoknak és élénkülő forgalomnak megfelelő legyen. Az elsőbiróságok a világon mindenütt az élet alakulásai forrásánál állanak. Nekik hivatásuk első sorban mindazokat az intézkedéseket megtenni, a melyek a jog terén mutatkozó legkisebb zavart is elhárítják. Az ő feladatuk nem terjed pusztán az ítélet hozatalára, mert az elsőbiróságok hivatása minden mellékes viszonyba belenyúlni, a hol ezt az ügyfelek igénybe veszik. Szóval, az egyes országok által megállapított elvek és rendszerek folyománya az, hogyan mikép győzik és milyen létszámmal elintézni a bíróságok az ügyeket. Nem nagy a különbség a németországi felsőbíróságok s a magyar felsőbíróságok száma között, tekintettel arra, hogy Németországban 40 millió a lélekszám, nálunk pedig 12—13; millió és tekintettel arra, hogy Francziaországban 36 millió, tehát háromszorta annyi a lélekszám, mint nálunk. Ha ezen tényezőket és számokat arányba állítjuk a magunkéival, azt látjuk, hogy azon létszám, mely ma az Írásbeli eljárásnál nálunk működik, megfelel azon létszámnak, a mely a külföldön a szóbeliségnél alkalmaztatik. Ha tehát restantiák fordulnak elő, azon kérdés merül fel, hogy milyen természetűek? hosszabb vagy rövidebb időköztíek-e ? mert hogy minden év végével minden ügy feldolgozva legyen, ez teljes lehetetlenség, én is láttam az egyik fővárosi törvényszéknél restantiákat, de ezek olyanok voltak, a melyek 3—4 hónap óta beadott ügyekre vonatkoztak s igy äz év végéig fel nem dolgoztathattak. Ezeket a körülményeket tehát] ismerni és mérlegelni kell, ha a restantiák jelentőségéről akarunk beszélni. Nálunk kétségtelen, hogy a hátralékok tetemes mértékben növekednek és ez — mint tegnap is említtetett — összefüggésben van az elsőbiróságok munkakörének fokozásával. Minél inkább fokoztatik az elsőbiróságok tevékenysége, annál nagyobb mértékben fog a hátralékok száma emelkedni; mert egy ember a felsőbíróságoknál is csak egy ember munkáját képes végezni. Ha nem elég azon erő, a mely jelenleg rendelkezésre áll, meglehet, hogy ennek oka nem is magában azon bíróság tagjaiban fekszik, sőt én merem mon-