Képviselőházi napló, 1887. III. kötet • 1888. február 3–február 11.

Ülésnapok - 1887-61

Í70 61. országos ülés február 10-én, pénteken. 1888. kítsa át s azáltal a kivándorlás kényszer helyzetéből kiragadtassék. E czél felé az első lépés volt a székely-udvarhelyi főreáliskola, ez az egyetlen kedvezmény, a miben a vasutak által kikerült székelyföld részesíttetett s ez iskola még ma is mostoha a közoktatási kormánynak, az még ma is ronda bérházakban zselléreskedik. Pedig a székelység minden szegénysége mellett is nem vonakodott a maga áldozatát meghozni. Udvarhely megye a lefolyt 17 év alatt 38,752 forinttal járult e tanintézet költségeihez s azon felül a szükségelt épülethez ingyen telket, nagy mennyiségű épület-anyagot, a Dávid Antal-féle 12,000 forintos alapítványt és ezeken felül 25,000 forintot, összesen tehát mintegy 50,000 forintot ajánlott fel ez iskola épületére. No hát ehhez nagyon keveset kell vala az államnak adni, hogy e nagy hivatása tanintézet alkalmas elhelyezést nyerjen. A eultusminister ur nagy mester abban, hogy a tanintézetek számára díszes csarnokokat tud emelni, még ott is, a hol arra az alap hiányzik. Fölépíti azokat kölcsönpénzen, vagy más alapok felhasználásával is; de nem engedi a múzsákat nyomorogni. Valóban csodálkoznom kell azon, hogy ezen dicsérendő törekvése mellett, ott Székely-Udvarhelyen, a hol tekintélyes összeg állott és áll rendelkezésére, még csak meg sem kísérletté e tanintézet illő elhelyezéséről gondoskodni. A miből nálunk azt a következtetést vonják le az emberek, hogy közoktatási kormányunk erdélyi közegei tervszerííleg bíítötték le a minister ur érdeklődését e tanintézet iránt s hogy azt mindenképen elakarják ejtetni, mert ők azon tanintézet eítemetését, illetőleg más helyre való átcsempészését tűzték ki, nagyon is gyanús feladatokul. És ez nem puszta föltevés, nem puszta gyanítás, mert — fájdalom — a mellett szomorú jelenségek és megdöbbentő tények tanúskodnak. Avagy nem erre mutat-e az, hogy a megye által felajánlott 50,000 forint daczára nem akarnak épületet emelni? Avagy nem erre mutat-e az, hogy az 1875-ben engedélyezett tandíj-kedvez meny megvonásával csekély 171 forint tandíj hátralék miatt egy csomó szegény székely fiút elzavartak ez intézetből, alkalmasint azon czélzattal, hogy azt ily módon néptelenítvén, annak czéltalanságát valószintívé tegyék és annak máshová való áthelyezését ez ürügy alatt átintrigálják. Hogy pedig ily ezélzatok léteznek, azt leginkább abból ítélhetjük meg, hogy e költségvetésben 105,000 forint van előirányozva a brassói reáliskolaépületére és felszerelésére, azon indokolással, hogy a bérházak iskolai czélokra nem alkalmasak, Tehát Székely-Udvarhelyen lehet egészségtelen, ronda, szűk bérházakba zsúfolni a növendékeket, daczára annak, hogy 50,000 forint áll készen az iskola épületére, mig Brassóban — a hol a gazdag város és megye egy fillér ajánlatot sem tett — készek államköltségen építeni sok százezerbe kerülendő fényes csarnokot. Udvarhelyen hiányzik a torna-csarnok, a mire a megye kamatnélküli kölcsönt ajánlott a közoktatási kormánynak, de azt még válaszra sem méltatták, mig Brassóban, a torna-csarnokot készek állami költségen fölemelni. Mindebből mi le tudjuk vonni a következtetést : hogy eultusministerünk félre van vezetve, hogy a székely-udvarhelyi főreáltanodát csak addig akarják tengetni, mig a brassói berendeztettik s akkor a felemelt tandíjak által néptelenített székely-udvarhelyi reáliskola felett meg akarják húzatni a halálharangot. De hát nem eddig van az, tisztelt minister ur, mert az nemcsak méltatlan, hanem a magyar államiság szempontjából megbocsáthatlan bűn lenne; mert Erilélyt, a magyar államnak e jobb karját csakúgy tehetjük erőssé, ha a székelységet fejlődésében nem hátráltatjuk, ha műveltségének fokozása által életképességét izmosítjuk. Erdély gerincz-oszlopát a székelység alkotja, ha ezt sorvadásra kárhoztatják, akkor az egész államtest meg fog görnyedni. Erdélyben a közoktatás vezetésére oly férfiak alkalmaztattak, a kik lehetnek jeles paedagogok, lehetnek tudományosan képzett emberek; de a kiknek gondolkozásuk és érzésük nem magyar, a kik ugy látszik, szeretnék a Thun és Bach-féle hagyományokat és törekvéseket feleleveníteni. Ne kövesse a minister ur azok rossz tanácsát, hanem kövesse magyar szive nemes sugallatát s ne engedje az egyetlen székely reáliskolát elejtetni, mert az oly hiba lenne, a mit később még nagy áldozatok árán se lehetne helyrehozni. Mi erre nemcsak figyelmeztetjük a minister urat, hanem azt 450,000 székely nevében követeljük ; mert a midőn mi a legmostohább viszonyok közt a legnagyobb önmegerőltetéssel és önmegtagadással hordozzuk az állam terheit, méltán megkövetelhetjük, hogy ne legyünk az államnak kitagadott mostoha gyermekei. A székely társadalom 9 középiskolát tart fenn önerején, méltán elvárhatja, hogy az állam legalább ez egyet fentartsa eddig is jótékonyságával túlhalmozottak kedveért ki ne tépje akkor, a midőn az már gyökszálait szétterjeszté ama népecske élettalajába s a mit onnan kirántani nem lehet a nélkül, hogy vérző sebeket ne okozzon. Mi nem ellenezzük Brassó emelkedését, hisz az hivatva van, hogy amaz országrésznek főfő emporiuma legyen, miként volt régen is; de fölemelése ne történjék a mi lesujfásunkkal, a mi romlásunk árán. Ha a minister ur szükségét látja, állítson