Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-42

30 42. országos Illés Január 18-án, gz«rdftn. 18SS. a t. ministerelnök urnak nem hittünk tepnap, nem hiszünk ma és nem fogunk hinni soha. (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) Én bizom és hiszem, hogy önök közül is fognak akadni három év múlva sokan, kik, midőn a plust minussá változni látják, a kik midőn látni fogják azt, hogy sem anyagi, sem erkölcsi haladást az álszabadelvűség teremteni nem tud és nem is akar, ha látják azt, hogy a plusraj törekvés abból áll, hogy iskolai subventiók megszüntettetnek — habár egy minister sem érdemli ugy meg, mint a közoktatásügyi minister ur, ki lelke teljes erejéből jót tesz — de a kormánypárti subventionált lapok rendesen kapják a pénzbeli segélyt; ha látni fogják azt, hogy a sasok egyszer vörös egyfejtíen, hihetőleg a jövőben fekete kétfejűen sürübb és sürú'ebben fognak leereszkedni a szabadéivtíség sziklájára, búesut fognak venni attól a párttól s azzal a régi alföldi nótával búcsúznak, mely igy szól : „Tisza mellé szállotta sas, engem tovább ne csalogass." (Élénk derültség és zajos helyeslés a szélső' baloldalon.) De hiszen, t. ház, mennyi hivatkozás van a beruházásokra, mennyi a haladásra. Igaz, t. ház, az elmúlt tizenkét évben nagyon sokat ruháztak be, de ne feledjék, hogy ezért mennyit vetkőztettek ki. (Hosszantartó derültség és helyeslés a szélső baloldalon.) A haladásra ne hivatkozzanak, mert tizenöt év alatt Európa valamennyi nemzete haladt és ha egyedül mi nem haladtunk volna, nem érdemelhetnők azt sem meg, hogy létjogunkat az a haladó Európa elismerje. Ne tessék tehát ezt a haladást a kormány érdemének sorolni fel, ez csak az évek számának természetes kifolyása. A különbség köztünk s a többi nemzetek közt csak az, hogy a mi haladásunk aránylag sokkal drágább, mint azoké. Nem tagadom, hogy vasútépítések, nagyszerű, milliókba kerülő paloták haladásra mutatnak, de itt eszembe jut, t. ház, egy felirat, melyet egy fényesen épült herezegi kastély homlokzatán olvastam. Ismerem ennyi: „Bauen ist eine schöne Lust, Doch wass es kostet ist mir bewusst". Ezt írhatnák fel önök is az új országház és 600,000 frt túlkiadással épült paloták homlokzatára s melléje, díszszobornak tegyenek jobbról egy koldust, bal ról egy adóvégrehajtót s irják ezek alá: építette nem a szabadelvű, de a szabad elvenni párt. T. képviselőház! Mi, kiknek szerencsénk van e párton ülni, határozott programmot vallunk, egy oly programmot, a melynek létesítése isten és ember, történelem és jog szerint Magyarországot megilleti, ezért küzdeni kötelességünk, nevezzék el önök bár ezt ma izgatásnak és ha Magyarország önállóságának és függetlenségének hangoztatása izgatás, ugy mi bátran valljuk be, mert jönni fog, mert jönni kell egy jobb kornak, midőn az ország e csak pénzen és boron csinált álmából felébredve, törvényes úton vívja ki önállóságát. S legyenek meggyőződve, hogy e pártban lesz mindig annyi politikai erkölcs, hogy azon elveket, melyeket itt ma hirdet, átviszi magával a túloldalra is, mert programúi ját nem egyéni, de az ország hatalma képezi. (Zajos helyeslés a szélső balodálon.) Addig, t. ház, ha chablonszerfí is — a ministerelnök szavainak elve — folyton oda kiálltjuk a censeo Carthaginemet snem bizva sem erkölcsi, sem anyagi politikájában a jelen kormánynak, de bizva a nemzet jövőjében: ezt a költségvetést, a mely a költségeknek csak olyan vetése, a mely után a nemzet sohasem arathat, mert minden esztendőben elmossa a Tisza, el nem fogadjuk. (Élénk helyeslés és éljenzés szélső balfelöl.) Törs Kálmán jegyző: Lipthay Károly! Lipthay Károly: T. képviselőház! (Halljuk!) Minthogy engem nem egyéni hiúságom hozott ide, ami egyébiránt alig lett volna megengedhető, hanem a körülmények hazafias parancsszava állított e helyre hazám és nemzetem szolgálatára, azért képviselői minőségemből kifolyólag kötelességemnek tartom a törvényhozás eme nagyfontosságú kérdésének, a költségvetésnek tárgyalásánál szót emelni, nem annyira az államtudományok magas regióiban szerzett, mint inkább a közélet hosszú mezején összeböngészett aprólékos ismerő' teimre alapított tiszta meggyőződésem kifejezésére, (Halljuk!) legfőbb törvénynek, vezércsillagoamak tartva azt, hogy „salus rei publicae suprema lex esto" vagyis a közjólét mindenek előtt! Tudom, t. képviselőház, hogy az előttem elhangzott fényes szónoklatok után az én gyenge szavam el fog halványulni, de emelem azt kötelességérzetből és azon reményben, hogy a t. képviselőház méltányossági érzete hazafias legjobb akaratomnak veendi azt. Hogy a költségvetés érdeméhez szólhassak, elengedhetlen kötelességemnek tartom először mérlegelni a nemzet erejét. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És ha ezt teszem, akár közjogi, akár államgazdászati, akár pénzügyi szempontból birálom is az ország állapotát, egyaránt elszomorítónak találom azt. (Ugy van ! a szélső baloldaloti.) Közjogi viszonyainkról, minthogy azok ez oldalról már számtalanszor megvitattattak, ezúttal csak annyiban kívánok megemlékezni, a mennyiben indokolnom kell azon hitemet, mint beadandó szavazatom alapját, hogy országunknak úgy anyagi, mint erkölcsi bajait legtöbb részben a közjogi alapon feneklő kormány-rendszerünk kifolyásai. (Igaz! Ugy van! szélső bálfelöl.) Ugyanis hogyan gyarapodhatnék vagyonilag egy nemzet, a melynek a kereskedelmi mérlege, a kormány kimutatásai szerint is átlag évi 45—50, sőt volt egy év, midőn 90 millió forint passivával záródott le. Pedig e passivát jóval többre is vehetni, mert bevitelünk