Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-41

u 4!. ei-fciägos tl«f> január 17-én, kedd«n. 1487, hogy a kormány mindent megteend annak enyhítésére. Nagy haladás az őszinteség terén, hisz eddig a minister ur maga, udvari hegedősei és poétái dieséneket zengtek a nemzet vagyonosodásáról s virágzó állapotáról. Az általános elszegényedést a fő- és más városokban észlelhető építkezésekkel s a házbérjövedelem emelkedésével igyekezik ezáfolni. Fővárosunk, igaz, fejlődik, de ez nem egészséges fejlődés, mert az ország többi részének rovására történik. Aztán az építkezési fényűzés legtöbb esetben a hanyatlás legbiztosabb eriterionja. Byzanc is akkor építkezett legfényesebben, a midőn a törökök döngették kapuit, Napóleon is Sedánt előzőleg emelte Boulevardjait. (Halljuk! Halljuk!) Itt egy káros járványnyal állunk szemben ; a kormány építkezési szenvedélye elragadt a fővárosra és a főváros példája a vidékre; a miként a kormány palotáit kölcsönből, ugy a főváros lakházait, a megyék fényes székházaikat, a városok díszlaktanyáikat mind törlesztési kölcsönökből építtetik, a miként a kormány, ugy ezek is adósságot adósságra halmoznak. (Ugy van! a szélső baloldalon). Ennek pedig, félek, nagyon gyászos következményei lesznek, mert például a városok, mint Kassa, Miskolcz, Kecskemét, Kolozsvár, Szeged s csaknem minden más városa hazánknak százezreket, milliókat kölcsönöznek laktanyák építésére azon feltevésben, hogy azt a jövedelemből 50 év alatt törlesztendik; de nem gondolnak arra, hogy az állandó hadsergek eltörlése ma már csak idő kérdése, hogy a népek — ha mind tönkre nem akarnak menni — együttesen fogják megtörni a militarismus túltengését. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Akkor aztán mi lesz e roppant törlesztési kölesönökkel, a midőn egy szép napon a jövedelem — a mire az egész törlesztés fektettetett — ki fog maradni? Iszonyatos még csak rágondolni ezen gazda nélküli számítás következményeire, a mely különben is elszegényedett polgári osztályunk teljes tönkretételét vonandhatja maga után. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Azt monda a ministere]nök ur, hojzy a deficit ma nem nagyobb, mint 1875-ben volt. Igaz, de hisz deficitnek egyáltalában nem szabadna lennie, hisz azt a ministerelnök ur adóemelés nélkül Ígérte elenyésztetni, az adókat emelte mintegy 75 millióval, eltékozolt roppant mennyiségű állambirtokot s a deficit még is permanens. Ha a minister ur szavának embere tudna lenni s adókat nem emelt volna, vagyont nem harácsolt volna el: akkor ma a deficit nem az 1875-iki, hanem több lenne 100 milliónál. (Ugy van! a szélső baloldalon!) Mindezt ő a keleti bonyodalmaknak akasztja a nyakába; de hisz a keleti bonyodalmak a mi pénzügyeinket egyáltalában nem érintették, még v4á«tmi tekintetben sem, hisz keleti határaink biztosítására és az oda vezető vasutakra egy árva fillért sem adtak ki. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Hanem hát ott van Bosnia elfoglalása, mely mellett hogy állást foglal — úgymond — boldognak érzi magát. No hát én nem irigylem (Derültség a szélső baloldalon) s azt hiszem, hogy e hazában senki sem irigyli e boldogságát s abból nem is kivan osztályrészt. (Ugy van! a szélső baloldalon.) De hogy a minister ur egyéni elégültsége nincs összhangban az ország érdekeivel, azt leginkább az mutatja, hogy pénzügyi calamitásunk egyik factoraként e foglalást kénytelen — minden boldogsága mellett is — feltűntetni. (Tetszés a szélső baloldalon.) Ezek nehezítek meg pénzügyeink rendezését — úgymond — de később ez sikerült a renteátváltoztatás által, a miből két millió haszon háromolt az országra. Mondhatom, szép haszon mi adósságban nyer kifejezést. Bárcsak soha se ismertük volna meg ezt a rentét. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Egyetlen hibáját töredelmesen bevallja a kormányelnök ur, azt, hogy a mindenfelől jövő nyomásnak engedve, túlment a beruházásokban. (Halljuk ! Halljuk !) De hát hol vannak az oly fennen hangoztatott túlmenő beruházások? Avagy az ország népe azért fizeti azokat a roppant adókat, hogy abból beruházásokra ne jusson ? 340 millió évi bevételből egy kissé többnek kell vala jutni beruházásokra évi 14 millió forintnál; már pedig ennyi esik egy évre, ha a beruházások r

czímén kimutatott 173 milliót 12 évre felosztjuk. Ámde e 173 milliónyi beruházással, vagyis aetivával szemben áll 480 millió államadósság, 70 millió elpazarolt állambirtok és e 12 éven át behajtott 500 milliónyi több adó, tehát egymilliárdnyi pas8iva.(77gt/f;aw/« szélső baloldalon.) Ily módon a beruházásokban való túllépésről beszélni nem lehet, sőt ellenkezőleg, nem hiszem, hogy létezzék állam — még a kezdetleges Montenegrót sem véve ki — a mely a bevételeihez arányítva oly keveset fordított volna beruházásokra, mint épen hazánk ez utóbbi 12 év alatt. Hazánk pénzügyi calamitását nem a beruházásokban való túllépés, hanem az idézte elő s teszi permanenssé, hogy mi ez időszerűit négy állami háztartás költségeit vagyunk kénytelenek fedezni, ha a hadsereg költségeit, udvartartást, külképviselet kiadásait és az osztrákokért csinált s tőlük átvállalt államadósságok kamatait egybefoglaljuk, mi évente az osztrák háztartáshoz több, mint 200 millióval járulunk. A horvát háztartásnak csak közigazgatásához minden évben 4 millió ráfizetéssel. Bosnia háztartásához — a megszálló sergek, építkezések és vasutak költségeit is oda véve — a mint hogy oda kell vennünk, évente legalább is 15—20 millióval járulunk s igen természetes, hogy a 4-ik, vagyis saját állami háztartásunkra alig marad valami sannak elodázhatlan szűk-