Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-41

41. orseftgos ülés jannár 17-én kedden. ISSS. gg nevezetesen két okból. Egyfelől czélszerűnek tartom nyilvános számadást adni a magam és küldőim magatartásáról a t. kormány által beterjesztett államköltségvetéssel szemben, másfelől pedig szükségesnek tartom egyszersmind kiterjeszkedni — bár csak néhány rövid vonásban — az erdélyi szászokáltalános helyzetére felfogása, és igényeire, mivel úgy tapasztaltam; még pedig eléggé sajnosán, hogy e tekintetben igen téves nézetek uralkodnak a legszélesebb körökben. Minthogy pedig magatartásom a budgettel szemben csakis logikai következménye a mi általános politikai helyzetünknek : azért legyen szabad legelőször ez utóbbiról szólnom, biztosítván a t. házat, hogy igyekezni fogok türelmével nem visszaélni, annál is inkább, mivel oly dolgokatis fogok érinteni, melyek a t. ház egyik vagy másik tagja előtt talán nem egészen ismeretlenek. (Halljuk!) Ha pedig a következőkben túlnyomólag szász kérdésekkel és érdekekkel foglalkozom, ne tessék azt hinni, hogy a magasabb és általános állami érdekek és szempontok figyelmen kivül hagyásával, csupán csak szíík particularis érdekek és szempontok lebegnének előttem. Azt hiszem, hogy szavaimból ennek ép ellenkezője fog kiderülni. (Halljuk!) Ama nagy állami változások, melyek 1848-ban illetőleg 1867-ben Magyarországban és az ettől akkor független Erdélyben bekövetkeztek, ama számtalan rendszer-változása monarchiában 1848. óta, melyek annyiszor megrendítették és zavarba hozták a jogi fogalmakat, szóval azon mélyen ható conclusiók, melyek alatt államéletünk újjászületése végbement: mindez, t, ház, szomorú örökséget hagyott ránk, melyet nemcsak mi szászok, hanem azt hiszem, velünk együtt minden jó hazafi szívből sajnál. Ertem azt a mély elidegenedést két népelem közt, mely nyolczadfél század óta együtt lakja e haza földjét és a mely bármit mondjon a szenvedély, egymásra van utalva. (Helyeslés.) Nem szándékozom ezúttal ezen sajnos tünemény mélyebb okaira kiterjeszkedni; noha szerintem nem lenne háládatlan tárgy egyszer egész leplezetlenül a múltról szólani ; azt hiszem, ha ezt tenném, sokan egész más véleménynyel lennének a szászok politikai magatartása felől, mint eddig voltak. Tény az, t. ház, hogy a magyar korona területén nincs népelem, melynek államunk regeneratiója annyi áldozatába került volna, mint a szászoknak. Hiszen elvesztették mindenekelőtt azon kiváló államjogi állást, melyet évszázadokon át elfoglaltak ; és ők, kik Erdély államjogi rendszerében mint a politikailag j'ogosult és egyenjogú három nemzet egyike, mindig gyakorolták az őket alaptörvényileg megillető befolyást ugy a törvényhozásban, mint a kormányzatban, most odajutottak, hogy például most a 9 magyar ministeriumban egészben véve 2 szász származású hivatalnokuk van és ezek is középszeríí állásban. De nemcsak régi államjogi ! állásukat vesztették el, hanem eltöröltetett egyszersmind ősi municipalis egységök is, melyet a legiégebb időktől fogva és a legsúlyosabb körülmények közt meg tudtak őrizni és melybe fenniaradásuk legbiztosabb alapkövét látták. Valóban, t. ház, ha áttekintjük mindazt, a mit a szászok ezúttal vesztettek s még többet tudnék felemlíteni: nem lehet csudálkozni azon, hogy ők oly komoly és kitartó harczot vívtak intézményeikért, a mennyiben azokat a modern állam igényeivel megegyeztethetőknek tartották. Hanem ez a harcz, t. ház, melynek elvi jogosultságán nekem semmi kétségem nincs — hiszen azon „törvényeken és szerződéseken" alapult melyekről maga az 1868: XLIII. t.-czikk szól — ez a harcz, mondom, de még inkább az azt kisérő mellék körülmények igen sajnos és igen ferde positióba hozták egyfelől a kormányt, másfelől a szászokat. Az utóbbiakat a mennyiben széles e hazában mindenütt az ő politikai maguktartása olyannak állíttatott oda, mely elvi ellentétben áll a magyar állameszmével; a kormányt, a mennyiben viszont a szász népben ép oly megrendíthetlenül meg voltak győződve arról, hogy a magyar kormány a szászok nemzeti létét mégsemmisítni, életerejét ketté vágni törekszik, mivel ezen az utón elérhetőnek tartja a szászoknak minden áron és erőnek erejével keresztül viendő magyarosítását, íme, t. ház, kétkiengesztelhetetlen ellentét, melyek között — ha azok csakugyan léteznek — eornpromissum nem képzelhető. Ebben látom én minden bajnak, egész nyomorúságos állapotunknak legfőbb kútfejét. De valamint merőben alaptalan az első vélemény, tudniillik a szászok álíamellenessége: ugy én más felől, daczára nem egy nyugtalanító tüneménynek, nem osztozom ok aggodalmaiban sem, azért, mivel nézetem szerint lehetetlen, hogy gondolkodó ember, ki az erdélyi viszonyokat bár csak némileg ismeri és ki a legközönségesebb vak chauvinusmus fölé emelkedni képes, egy perczig is reá gondolhatna, hogy a szászokat megmagyarosítsa; annál kevésbbé tehetem ezt fel komoly állaniférfiurói és a kormányról. Hogy vannak emberek, kik a szászok magyarosítását nemcsak tényleg keresztül vihetőnek és szükségesnek tartják, hanem a munkán komo'yan fáradoznak is: ez fájdalom! kétségbevonhatlan tény. Én, t. ház, e tárgygyal röviden akarok végezni (Halljuk!) és csak azt mondooi, hogy azok, a kik igy vélekednek és igy cselekednek, valóban végzetteljes tévedésben élnek. Én a mások magyarosítását bárminő eszközökkel is lehetetlennek tartom. Lehetséges volna ez akkor, ha. a szászokat minden oldalról magyarság venné körül, ha az ő