Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-54

54. országos ülés február 1-én, Síerdán, 1888. 3^7 része Németországba vagy annak irányában vite­tik ki, akkor nem lesz semmi akadály abban, hogy jelenlegi közgazdasági, illetőleg gazdasági politikánkát folytassuk, mely oda irányul, hogy különösen a szemes élet termelését tartsuk fel­adatunknak. Ha ez ellenben nem sikerül, akkor magától értetődő dolog az, hogy termelési irá­nyunknak is meg kell változni és pedig oly érte­lemben, mint azt az elkelési piaczok viszonyai követelni és kívánni fogják. Ily körülmények közt, midőn nemcsak kereskedelmi, hanem egy­szersmind közgazdasági politikánkat is a Német­országgal való kereskedelmi viszony dominálja, azt hiszem, hogy a t. ház talán megengedhetőnek fogja tartani azt, hogy midőn e viszony szabályo­zásáról van szó, e kérdésre nézve néhány szerény észrevételt tegyek, a melyek talán a képviselőház szives figyelmére is méltók lehetnek, (Halljuk! Halljuk!) annyival inkább megengedhetőnek tar­tom pedig azért, mert remélni akarjuk ugyan, hogy e szerződési, illetőleg egyezményi törvény javaslat csak rövid időre fog érvényre jutni, azon­ban mégis megtörténhetik ennek ellenkezője is, t. i. az, hogy meghatározatlan hosszú időre, évek hosszú során át érvényben fog maradni és akkor e javaslat lesz alapja nemcsak most, de jövőre is a Németországgal való összes kereskedelmi po­litikánknak. Ezek után áttérvén magára a törvényjavas­latra, ki kell jelentenem, hogy azt a magam ré­széről elfogadom és azt hiszem, hogy t. elvtársaim is annak elfogadásához hozzá fognak járulni. El­fogadom pedig a törvényjavaslatot azért — ma­gától érthetőleg fentartván elvi álláspontunkat a vámügyben, mely mint a t. ház méltóztatik tudni, az önálló vámterületet veszi alapul — elfogadom azért, mert én azon nézetben vagyok, hogy vala­mint háborús viszonyok közt a párttekinteteknek és pártviszályoknak el kell néniulniok és háttérbe szorulniok, ép ugy azon csendes vámháborúval szemben is, melyben jelenleg tényleg élünk, né­zetem szerint a pártoknak nincs jogában meg­akadályozni, hogy a kormány legjobb belátása szerint teljes mértékben érvényesíthesse az ország érdekét; már pedig annak, hogy ha ezen egyez­ményt visszautasítanék, az volna a következménye, hogy nemcsak elvonatnék a mód a kormánytól, hogy egyáltalában Németországgal való kereske­delmi viszonyainkat rendezze, szabályozza és tarifa-szerződést hozzon létre, hanem ez egyet jelentene a valóságos vámháborúval. Ez okoknál fogva én a szerződéshez hozzájárulok, de meg kell említenem azt, hogy midőn ezt teszem, nem hallgathatom el, miszerint azon előzmények, me­lyek közt az egyezmény létrejött, valamint azon forma, a melyben ezen egyezmény a t. ház előtt fekszik, igen ellentétes magyarázatokra adhat alkalmat a szerint, a mint optiniisticus, vagy pes­simisticus szempontból tekintjük a r javaslatot. Mikor a Németországgal 1881. marizius 23-án kötött kereskedelmi szerződés lejárt, a kormány tárgyalásokat indított meg Németországgal a szer­ződésnek nemcsak meghosszabbítása, hanem ha lehetséges, tarifa-szerződés és kedvező közgazda­sági szerződés létrehozatala végett, E tárgyalások azonban azon időpontig, midőn a szerződés érvé­nye megszűnt, t. i. 1887 deczember végéig nem voltak befejezhetők, ennélfogva a kormány azon előterjesztéssel lépett a t. ház elé, hogy fél évre engedtessék meg a szerződés meghosszabbítása, illetőleg az, hogy ez idő alatt alkudozásokat foly­tatván Németországgal, új egyezséget hozzon létre. Most elénk térj esztették ez egyezséget. Mind­ezekből az derül ki, hogy ez egyezséget a kor­mány nem tünteti fel másnak, mint ideiglenes in­tézménynek, melynek feladata időt engedni a kormánynak arra, hogy a már megkezdett tarifa­szerződési tárgyalások befejeztessenek és hosszabb időre szóló, mindkét fél érdekeinek megfelelő va­lóságos szerződés létesüljön. Ez egyezség mintegy átmeneti intézkedésnek tekintetik jobb szerződé­ses állapotra. Rám is e benyomást tette az első pillanatban és nem tagadom, hogy ha optiniisticus szemmel nézzük az egyezményt, még az a körül­mény is, hogy határozatlan, mondhatnók határ­talan időre szól, előnyösnek látszhatik, még pe­dig azért, mert az állam semmi által sem volna feszélyezve abban, hogy a tárgyalásokat oly módon vigye, mint érdekeinek megfelel és mindig a czélja elérésére legkedvezőbb időt és alkalmat ragadja meg. De a dolognak más oldala is van és nem kell nagy pessimismus ahhoz, hogy annak aggasztó voltát meglássuk. Ugyanis mi biztosít bennünket arról, hogy e határozatlan időre kötött szerződés — nem általunk, hanem szerződő tár­saink, az osztrákok által — nem átmeneti, hanem végleges intézkedésnek lett tervezve; vagy ha nem is lett ilyennek tervezve, mi biztosít arról, hogy a dolgok természetes fejlődése, a vis inertiae, az előre nem látható körülmények alaku­lása azt fogják okozni, hogy ez intézkedés mégis mint végleges állapot fog Magyarország nyakán maradni. Erre nézve nekem komoly aggodalmaim vannak. Bármilyen jóakarattal van eltelve a kor­mány, bármily alapossággal, szakszerűséggel és buzgalommal igyekszik is megkötni Németország­gal a kilátásba helyezett tarifaszerződést: mind­azonáltal attól tartok, hogy ez nem fog sikerülni. Hiszen tudjuk, hogy midőn 1877-ben az osztrák* magyar általános tarifa létrejött és Németország is 1879-ben létre hozta általános tarifáját, min­denki azt hitte, hogy ez csak átmeneti stádium s rövid időn helyet fog engedni új, valóságos tarifa­szerződésnek, oly szerződéses viszonynak, mely a

Next

/
Thumbnails
Contents