Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-50

50. országos ülés janin' István, de más remedium nem mutatkozott: kihirdették a pályázatot és annak, a ki a nemzeti színházat legkevesebbért vállalta el, Bartay Edének átadták bérbe. Ez a korszak, melyre Vadnay képviselőtársam tegnap hivatkozott. Egy magán ember vette a nemzeti műintézeiet kezébe és nem azt tapasztaltuk, hogy az irodalom, a művészi színvonal alá szállt volna; nem, akkor vett igazi lendületet Magyarország színművészete és a drámairodalom. Nagy szakszerűséggel, nagy hévvel egy magánember vállalkozott e feladatra. Nem más főfoglalkozású embereknek mellék foglalkozása volt a nemzeti színház igazgatójáé, hanem az ugy a mint megkívánta, ugy meg is kapta a maga egész emberét. Történt, hogy a még nem rég szinte dobra került műintézet az első esztendőben 96 ezer forint bevételt mutatott fel, a második esztendőben már 129 ezer forintot. Fellendült a dráma, támadtak új magyar műfajok, a nemzeti irodalomnak valóban eddig nem is sejtett korszaka következett be ; a kitűnő művészi erők versenyeztek a magyar darabok előadásában és felkarolták az ezelőtt meglehetősen háttérben álló irányt, a classicai irányt, eultiválták Shakespeare darabjait és külföldi tekintélyekre lehet hivatkozni, a kik elismerték, hogy a ki Shakespearet igazán magához méltóan tolmácsolva akarja látni: az jöjjön el a magyar nemzeti színházba, ott meg fogja találni. Sajnos, hogy a magyar nemzeti színház bérlőjének nem voltak oly szerencsés sugalmazol financiális téren, mint voltak a művészeti és irodalmi téren. A bérlő beruházta e missiójába vagyonát és vagyontalanul vonult ki a nemzeti színházból. Hogy meglehessen menteni a színházat, újra Ráday Gedeon grófot választották meg a színházi bizottmány igazgatójául. A készletek el voltak fogyasztva, a tartalék raktár ki volt merítve, ezeket természetesen fel kellett frissíteni, a mi eok pénzbe került. Ráday finaneialiter meglehetősen rendbe hozta az intézetet és vezette azt egészen 1848-ig, midőn Erdélyi János lett a dráma igazgatója, a kinek igazgatása alatt bekövetkezett az a korszak, midőn a nemzeti színház falain kivül i lefolyt sokkal nagyobb tragoedia, elhallgattatta a tragoediát és comoediákat a színház falain belül. Az ostromállapot után Simonsies János vette át a nemzeti színház igazgatását; ő is több jó akarattal, mint szakértelemmel járt el, de a nemzeti szinháznak rendesen abban keresendő szerencséje, hogy ezek az úgyszólván külső képviseletre odaállított férfiak nem értvén a színház vezetéséhez, nem igyekeztek annak ügyeibe magukat mélyebben ingerálni s azért nem lehet mondani, hogy az ötvenes években a dráma s általában a színirodalom valami szomorú korszakot élt volna. Sőt tapasztaltunk oly jelenséget, mely mindenesetre örvendetes. Mielőtt a nemzeti színház megalapít- | • 27-én, pénteken. 1888. 2g9 tátott, két áramlat uralkodott. Az egyiknek élén Széchényi István gróf állott, ki a Dunapartou az ország által felajánlott telken kivánt nagyszerű templomot állítani a múzsáknak s a kerepesi-utit ellenezte s később is csak ideiglenesnek tekintette. A magyar aristocratia inkább tartott Széchenyivel s 1848 előtt szemben a nemzeti színházzal meglehetősen közönyös volt. Most az ötvenes években, midőn a közéleti tevékenység a politikai és minden más térről leszorult, össze kezdett tömörülni a nemzet a mindnyájunkat érő csapás alatt; a művészetnemzeti hatásának megbecsülése feltámadott a magyar aristocratia kebelében. Gróf Károlyi György állott élére annak a mozgalomnak, mely a magyar aristocratia körében feladatává tette, hogy a magyar nemzeti színház anyagilag biztosittassék és az anyagi gondokkal való küzdés alól egyszer és mindenkorra felmentessék. Nem kevesebb, mint másfél millió volt az alájegyzett összeg, melylyel a magyar aristocratia e czélhoz járult. De akkor a kormányrendszer Isten tudja, mit gyanítván a kezdemény mögött, a magyar aristocratia ezen megmozdulása elé mindenféle nehézséget gördített. Daczára annak azonban 300 ezer forint mégis összejött e czélra és „Gróf Károlyi György alapítvány" név alatt kezeltetik ma is. Ez alapítvány szerint ennek az összegnek 7* része lett volna fordítható a nemzeti színház folyó kiadásainak fedezésére;, V

3 része pedig az alaptőkéhez volt csatolandó, egész addig, míg annyira nő az összeg, hogy a Dunaparton a régen tervezett műintézetet fel fogják belőle állíthatni, így jutott a nemzeti színház az 50-es évektől fogva az eddigi 16 ezer forint helyett grói Károlyi alapítványnyal együtt, 26 ezer forint évi subventióhoz. Ebből az összegből tartotta fenn a* operát és a drámát hosszú évekig. A provisorium idejére kiterjeszkedni nem akarok, csak Radnóthíáy intendanturájáról óhajtanék néhány szót szólni; nem hogy művészi szempontból méltányoljam, hanem hogy rámutassak azon időre, melytől a nemzeti színház új időszaka kezdődik. Akkor vette gondjai alá az országgyűlés a nemzeti színházat nagyobb arányokban és akkor sikerült ő Felsége figyelmét felhívni ez intézetre oly mértékben, hogy most már a nemzeti színház subventiója 91 ezer frttal szerepel. Ennek a nemzeti szinháznak viszontagsággal teljes múltjából mégis lehetne tanulságot levonni, még pedig olyanokat, melyeket a jövőre nézve talán hasznosíthatunk. Látni való az, hogy e nemzeti szinháznak, melybe az opera is beletartozott, legszomorúbb időszakai voltak azok, midőn ahhoz nem értő férfiak álltak élén. Bartay idejében az úgynevezett házi kezelés divatozott, melynek szintén meg vannak a maga hátrányai. De ekkor a nemzeti színház kitűnő tagjai, régi