Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-49

250 49. országos ülés január 28-án, csülörfSkiiii, 18S8. Bocsánatot kérek, t, ház, ha mindjárt első felszólalásom alkalmával egy szomorú themával kezdem. Ismeretes tény, hogy Magyarországon általában nagy a halandóság; nagyobb mint Európa nyugati államaiban. Meggyőződhetünk e sajnos tényről, ha egy pillantást vetünk hazánk népesedési statistikájára, melyből kitűnik, hogy nálunk 100 lakosra évenként 3"6 haláleset jut, míg Németországban 2'7, Franeziaországban még kevesebb, csak 2-2 ember hal meg 100 lakosból évenként. Ha összehasonlítjuk e 'számokat, meggyőződünk arról, hogy mennyivel kedvezőbb közegészségügyi viszonyok uralkodnak az itt említett országokban mint nálunk. A minek rövid értelme, hogy az emberek ott átlag magasabb kort érnek el, mint nálunk. Ezt tudva, nem csodálkozhatunk azon, hogy miért szaporodik nálunk a lakosság oly lassú menetben annak daczára, hogy a házasságok és születések arányszáma elég kedvezőnek, sőt határozottan magasnak mondható. Nálunk 98 lakosra esik egy házasság s minden házasságra 4'14 születés. E tekintetben majdnem első helyen állunk, csupán Oroszország múl némileg felül bennünket születéseinek arányszámait illetőleg, de a mi kedvező számjainkat paralysálja a túlságos nagy halálozás. De még elszomorítóbbá válik a kép, ha tovább kutatva megtudjuk azt, hogy nálunk az évenkint elhaltaknak több mint fele, majdnem 52%-a 5 éven aluli gyermek. Tekintettel azon körülményre, hogy a születési arányszám nálunk a legmagasabb, tulajdonkép a mi országunk lakosságának kellene a leggyorsabban szaporodni és kétségtelenül szaporodnék, ha megtudnók menteni azon gyermekek ezreit, kik ma hanyagságnak, lelkiismeretlenségnek vagy szegénységnek esnek áldozatul. A természeti viszonyok meg volnának adva, csupán az állami intézkedés hiányzik a legfényesebb eredmény biztosítására. A mi társadalmi utón ez időszerint az elhagyatott gyermekek érdekében nálunk történik, az humanisticus tekintetből kétségkívül a legnagyobb elismerésre méltó, de baj nagyságához képes elégtelen. Az e ezélra alakult jótékony egyletek megközelítőleg sem ren delkeznek oly anyagi eszközök felett, melyekkel számba vehető sikert elérni lehetne. E téren kellő eredménynyel csakis maga az állam teljesítheti a mentő szerepét és ha teljesítené, évenként több ezer honpolgárt nevelhetne a magyar nemzetnek azon elhagyott gyermekekből, kiknek rövid földi léte ez időszerint csak arra való, hogy a statistika számait növelje, (ügy van!) mert e sajnálatra méltó lények rossz táplálás, hiányos ápolás, szóval egészségtelen viszonyok következtében csakhamar elpusztulnak, sőt lehet mondani, sok esetben szádékosan elpusztíttatnak. De ne méltóztassék a t. ház, azt hinni, hogy nálunk csak azon gyermekek pusztulnak el tömegesen, kiket a társadalom mostoháinak szokás nevezni, nem sokkal jobb sorsuk van a törvényes, de szegényes viszonyok közt élő gyermekeknek sem. Pedig e korán elpusztuló kisdedekből gondosabb ápolás mellett egészséges, munkaképes, termelő és fogyasztó, tehát adót is fizető, erőteljes, tehát ha kell, harczképes honpolgárokat lehetne nevelni és ennélfogva az állam nem pusztán a humanismus oltárára rakná le az áldozatot, mely e ezélra szükséges, miután ezen áldozat más alakban ismét megtérülne. Nemcsak a humanismus, de magyar nemzetiségi és nemzetgazdasági szempontból is felette sajnos ezen állapot, melyen csak ugy segíthetünk, ha az állam évenkint nagyobb összeget fordítana az elhagyott gyermekek megmentésére és e ezélra helyes alapokon nyugvó gyermekmenedékliázat állítana fel, mely nemcsak ellenőrizné a gyermekápolást általában a lakosság alsóbb rétegeinéi, hanem rendszeres és a szükséghez mért anyagi támogatásban is részesítené a szegény anyákat — mert az anyai szeretetet nem pótolhatja semmi — mindazon esetekben, midőn az anya testileg és erkölcsileg igen, de anyagilag nem képes a gyermek ápolásáról gondoskodni és a mely véglegesen gondoskodnék a gyermekekről mindazon esetekben, midőn az anya elhal, beteg vagy erkölcsi kifogás alá esik. Volt szó már nálunk is országos gyermekmenház felállításáról. Az illetékes körök foglalkoztak e kérdéssel, sőt létezik egy szépen kidolgozott javaslat is; de a gyakorlati kivitel megakadt a költség nagysága és a fedezet hiánya miatt. Az állam, fájdalom, nem volt abban a helyzetben, hogy teljesítse humanismus és a közegészségügy e követelményét. Kérem a t. kormányt, vegye fel ismét az elejtett fonalat és miután elismerem, hogy egy ily nagy, állandó, sőt a dolog természeténél fogva fokozódó kiadás a költségvetés jelenlegi keretében helyt nem foglalhat, rendkívüli eszközök igénybe vételével és alkalmazásával teremtse meg e magasztos eszmét, melynek megvalósítása több positiv jót hozna az emberek ezreire, mint a legdiadalmasabb hadjárat. Ama feladatok közt, t. ház, melyeknek megoldására állam és társadalom együttesen vannak hivatva korunkban, kétségtelenül előtérben állanak az úgynevezett socialls kérdések. Ilyen nagy horderejű kérdés, mely az állam érdekeit közvetlenül érinti, az, melyet felvetni bátorkodtam és azt I hiszem, ha valami a világon, ugy ez indokolja