Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.
Ülésnapok - 1887-49
348 49 országot öléi január 21-áo, csütörtökön. 1SSS. iskolaszékek által, ott van a közegészségügy administrálása a közegészségügyi bizottság által, azután a város pénzügyei, annak rendezése, szépítése és más érdekei és érdekkörei mind az önkormányzati <erők és tényezők által végeztetnek, nem az egész egy által és egyesek által, hanem munkamegosztás mellett, kiki a maga ressortjában szolgál a közérdeknek, szolgál a közügynek. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ilyen helyes munkamegosztás mellett, melyre az állana közig izgatásban is vannak példák, igy a közgazdasági előadóknak, az igazgató tanácsosoknak a népnevelés terén való alkalmazása: az önkormányzati erők czélszerü felhasználása eredményezheti véleményem szerint azt, hogy a szorosan vett közigazgatási ügyek egy része teljesen az önkormányzati erők vállaira lesz letehető és annak más részében a rendszeresen alkalmazott tisztviselők mellett azon önkormányzati elemek, mint cooperativ, segédkező tényezők sikerrel lesznek felhasználhatók. (Helyeslés a bal- és szélső 1 baloldalon.) T. képviselőház! Már is hosszúra nyúlt beszédemet (Halljuk! Halljuk!) befejezem néhány megjegyzéssel. (Halljuk!) Ezek a megjegyzések arra vonatkoznak, hogy ha az administratio szervezete nem jó, azt milyen alapokra kellene lefektetni? Az én véleményem szerint vannak feladatok, a melyek megoldása mindenféle szervezet mellett szükséges; de végre mégis eldöntendő az a kérdés is, hogy az administratio szervezete ilyen vagy amolyan alapra fektettessék-e? (Ugy van! a szélső baloldalon.) És engem ennél a kérdésnél nem köt .egy régi intézmény iránt való elfogultság és rokonszenv. Én minden tiszteletem és rokonszenvem mellett is fel tudnék egy intézményt áldozni hazám érdekeinek, hazám jövőjének. (Tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Még ennél a kérdésnél azt is kell mondanom, hogy párttekintet sem köt, (Helyeslés) nem köt pedig azért, mert azon magasabb czéiokért hazám souverain jogainak visszaküzdéseért, én elvtársaimmal együtt tudnék egy elvi harczot folytatni a nélkül, hogy talán egy szorosan belügyi kérdésben magamat a párttekintet által kötöttnek érzeném. (Helyeslés.) Tehát sem egy, sem más tekintet által nemkötve, határozott meggyőződésemmel és csakis ezzel vallom, hogy a közigazgatás jósága véleményem szerint, de nemcsak a jó közigazgatás biztosítása, hanem egyúttal az állam consolidálásának és a szabadság állandó uralmának biztosítása, csakis erős önkormányzati alapokon történhetik meg. Egy olyan önkormányzat alapján, melynek előzményei vannak, mint minden administrativ szervezetnek. Előzménye az, hogy az administratióban az anyagi és alaki jogrend megteremtessék, hogy a közigazgatási jogsérelmek birói orvoslása törvényesen biztosíttassák; előzménye az, hogy az administrativ hivatalnokok anyagi helyzete országos törvény által szabályoztassék; előzménye, hogy a közigazgatási területek helyesen rendeztessenek és os/tassanak be és előzménye yégre az, hogy az államérdekek keresztülvitelét biztosító feltételek pontosan Írassanak körül. És mikor ezen előzmények megvannak, részemről bátran állíthatom, hogy az államigazgatás egészét az önkormányzati testre rá leltet bizni, hogy végezze az azon munkát, a melyet az államélet érdekében végezni szükséges és pedig végezze az általa szabadon választott, független és anyagi helyzetében biztosított hivatalnoki karral. Bátran merem rábizni az állami közigazgatás egészét az ilyen önkormányzati testre, a mely helyes munkamegosztás mellett az önkormányzati erőket is mind nagyobb és nagyobb mérvben használja fel az állami igazgatás végezésénél, a mely munka végezése tekintetében a törvényes felügyeleti és törvényes rendelkezési jog nemcsak az állam kormányát illeti meg, de megilleti az önkormányzati testet is. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Es, t. ház, egy olyan önkormányzati szervezet kiterjedt hatáskörrel önjogúan és önmaga végezné saját helyhatósági ügyeit. Egy olyan önkormányzati szervezet egyedül tenné nélkülözhetővé a kormány kegyétől és parancsától függő nagy hivatalos apparátust, a mely hivatalos apparátus bénítólag hat az alkotmányosságra és szabadságra; egy olyan önkormányzati szervezet mellett, a melynek politikai jogköre válságos időkre való tekintettel, épségben fentartatik s a mely a hazának szabad és független polgárokat nevel. És mit visz- be, t. képviselőház, az önkormányzat a közigazgatási életbe? Beviszi a szabad gondolkodást és eltávolítja onnan abureaucratiát; és mit visz ki onnan? Kiviszi a törvénytiszteletet, a hazafias kötelesség teljesítésének szükségérzetét. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És ha azt mondanák a túloldalon, hogy iine a mai önkormányzatban ez mind megvan: akkor kénytelen volnék ezt megtagadni és kijelenteni, hogy ma az önkormányzat teljesen discreditálva van. Egy olyan kép ez, melyet gyermekkorunkból mindnyájan ismerünk, melyből csak egyetlen eg^y vonással bár, de teljesen torzkép van csinálva. És azt is hiába mondják nekünk, a kik ezen elvnek hivei vagyunk, hogy az önkormányzat egy merev, csupán negatióra alkalmas intézmény ; mert az egy simulékony, az élethez teljesen alkalmazkodó szervezet, Elismerem, hogy követelhet az élet tőle concessiókat, követelheti azt, hogy nyújtson törvényes biztosítékot az állam érdekében végzendő munka teljesítésénél; követelheti azt, hogy saját területén az államigazgatás jó keresztülviteleért felelősséget vállalván, ott, hol a helyi önkormányI zat gyengébb, állítson maga végrehajtó közegeket