Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-47

19S 47. országos ülés január 24-én kedden. 1SSS. benne azon képesség, hogy fátyolt borít nagyon sokra és meg vagyok győződve, hogy ha a történelem nem is, de az élő nemzet, ha sikerül a ministerelnök urnak a pénzügyeket rendezni, mindenesetre kész lesz neki megbocsátani a multat. A kérdés csak az, hogy ezen terv csakugyan olyan-e, mely ezélra vezet? Ennek két pontja egyátalában nagyon jelentéktelen. Az egyik szerintem a megtakarítás és erre nézve kénytelen vagyok a t. ministerelnök urnak egy állítását reám vonatkozólag helyreigazítani. O ugyanis szembe állított engemet Horánszky Nándor t. képviselőtársammal, kiemelvén azon ellentétet, hogy mig ő azt mondja, hogy a megtakarítások nagyon szűken vannak kimérve, addig én azt állítom, hogy ezen megtakarítások sem lesznek jövőre fentarthatók. Engedelmet kérek, itt nagy tévedés van. Én első felszólalásomban különbséget tettem a megtakarítások közt; kiemelvén első sorban azokat, a melyek tényleges és reménylem végleges megtakarítások a különböző tárczák keretén belől és azon megtakarításokat, melyek csak onnan származnak, hogy bizonyos szükséges beruházásokat elhalásztunk. Ezen beruházások elhalasztására mondtam, hogy az sok éven át nem folysatható és hivatkoztam arra, a mit a t, ministerelnök ur exposejában beismert, hogy ennyire szűken szabni a beruházásokat az országban két, három esztendőnél tovább nem lehet a nélkül, hogy az állam létérdekeit ne csorbítsuk. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ebben tökéletesen igaza van a t. ministerelnök urnak. Utóvégre a tett beruházásokkal nincs joga egy kormánynak sem valami nagyon dicsekedni, hiszen ez képezi tulaj donkép az államnak legfőbb feladatát. A nép talán csak nem azért fizet, hogy legyen miből fizetni a ministereket, államtitkárokat és a nagy hivatalnoki ka,rt. Ez mind szükséges, de csak eszköz arra, hagy oly politika követtessék, oly beruházások eszközöltessenek, melyek a nép jólétét előidézzék. (Igaz! ügy van! a szélső balon.) Mondom a megtakarítások nagy összegre nem mennek, a mi számításunk szerint körülbelül 800,000 frtra, de tegyük egy millióra. Ezzel a ministerelnök ur még nem fogja rendezni az államháztartást. 0 maga constatirozta, hogy a beruházások megszorítását sokáig folytatni nem lehet. Hol van tehát a mentő eszme, a melylyel önök annyira dicsekszenek? (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) A mentő eszme az, hogy adót emelnek. Engedelmet kérek, t. ministerelnök ur, bármi egyszerű, de becsületes, tisztakeztí embert vegyünk elő, a kinek azt mondjuk, megszavazunk neki annyi adót, a mennyi szükséges arra, hogy a deficitet elenyésztesse, lesz-e oka annak ezzel dicsekedni ? A t. ministerelnök ur most egyszerre egy ülésszak alatt 27 milliós adóemelést proponál. 12 millió körül van számítva a már megszavazott adóemelés jövedelme és az alkotandó szeszadótörvénytől 15 milliót remél, összesen tehát 27 milliós adóemelésről van szó, de ha ez is meglesz, tegyük, hogy meglesz és hogy megfeleljen a várt jövedelem, még mindig 13 millió szükséges arra, kerek számban szólva, hogy a deficitet elenyésztessük. S talán a t. kormányelnök ur a 27 millión felül még eme 13 millió erejéig is az adót szándékozik emelni? En nem hiszem, hogy az ez idő szerint Magyarországon lehetséges legyen. Valóban jellemző a lefolyt vitára s a t. kormánypártra nézve az, hogy 8 napon át mindig foglalkoztak a pénzügyi rendezés kérdésével és kimagyarázták, mennyire szükséges, hogy ily áldozatokra legyen kész a nemzet, de senkinek sem jutott eszébe egyetlen egy szóval azt is jelezni, hogy talán arról is kellene gondoskodni, hogy ha annyit akarunk venni a néptől, legyen is miből venni, más szóval nem akadt egy sem a kormánypárton, ki az adóképesség kérdésével foglalkozott volna, vagy reá mutatott volna, annak szükségére, hogy necsak uj jövedelmet, hanem uj jövedelmi forrásokat is kerestünk. Nemcsak ezt nem tették, hanem mintegy kigúnyoltak és idealistának nevezett engem, amidőn reámutattam a jövedelmi források teremtésének szükségére. A t. államtitkár ur szép phantasiának nevezte beszédemet, a melyben gyönyörködni lehet, de a mely reális gyakorlati politikának alapját nem képezheti, Jelűnek Arthur t. képviselő ur szép eszmének mondotta, de nem gyakorlati kivihetőségű pénzügyi politikának. De ugyan kérem, hol van hát az eszme, a.melyet önök felvetettek? (Tetszés balfelöl.) Vájjon nem bizonyult-e phantasiának azon politika, a melyet önök eddig követtek ? (Ugy van! bal- és szélső bal felől.) Láng Lajos t. képviselő ur igen jeles és valóban a vitából kimagasló beszédében emlékeztetett engem Olaszország példájára, hogy ime ott 600 millió bevétellel szemben 700 millió kiadás állott és azt kérdezte tőlem, vájjon mit tettek ott és megszorítótták-e a kiadásokat ? Nem, úgymond — meghagyták, a mint voltak, de szaporították a jövedelmet. Tökéletesen igaza van, csak elfeledte hozzátenni, hogy azért, hogy szaporíthassák a jövedelmeket, szaporították a jövedelmi forrásokat. Méltóztassék megnézni azt az Olaszországot, melyet ismer s a melyben azon időben, mikor én ott tartózkodtam, az ipar aligha volt egy lépéssel is előbbre, mint Magyarországon ma, sőt talán még ennyire sem volt. A selyemtenyésztést és némely kisipart kivéve Olaszországnak alig volt saját nemzeti ipara és rövid két évtized alatt hová fejlődött ez az ország? Oda, hogy ma versenyez Németországgal, versenyez a legfinomabb luxusczikkek tekintetében Francziaországgal és nem-