Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-38

*|J, 38. országos ülés január ll^én, szerdán. 1888, •reá, hogy van oka nbban bízni. (Igazi Ugy van! :a szélső balfelöl.) Nyugalommal fogadta továbbá azért, mert a legbivatalosabb alakban constatálva lett előtte, nevezetesen 1886. szeptember 30-án a kormányelnök által, később akülügyér által, hogy a politika, amelyet keleten, nevezetesen Bulgáriában az összes kormány a monarchiának egyedüli érdekében állónak tart, az, hogy az ott élő népek ígzabadon, saját egyéniségüknek megfelelően, független államokká fejlődhessenek; hogy ott egyetlen idegen hatalomnak ne legyen állandó befolyása, még kevésbbé proteetoratusa. E programmnak megtartásában bizik a nemzet; reméli, hogy ettől a kormány egy hajszálnyit sem fog tágítani, mert mindenki érzi, hogy az ettől való tágítás véghetetlen veszedelmet hozna hazánkra és a monarchiára. Erdekeink vannak engagirozva a bolgár kérdésben, az nekünk nagyfontosságú speciális kérdés és a mely perczben mi megengedjük, hogy Oroszország ott a slavismus zászlaját lobogtassa, el lehetünk készülve rá, hogy előbb-utóbb igyekezni fog azt lobogtatni tebben a monarchiában is és első sorban a mi édes hazánkban. Ennek pedig még közeledését sem •szabad megengednünk. (Élénk helyeslés a szélső balfelöl,) Ezen kérdéssel foglalkozikinterpellatiómmásodik és harmadik pontja. Van még egy nevezetes ok, a melyliől a nemzet megnyugvásra erőt merít és ez a köztudomású hármas szövetség, a melyben most vagyunk. Ez interpellatiómnak utolsó pontját képezi és erre még viszsza kell térnem. (Malijuk!) Mielőtt azonban ezt tenném, fel kell vetnem azt a kérdést is, vájjon történtek-e lépések a külügyi kormány részéről az iránt, hogy Oroszországtól ezen. hadi készülődések okát és czélját megtudjuk? Mert hiszen utóvégre egy állam sem tűrheti nyugodtan, hogy szomszédságában ilyen katonai összpontosítások történjenek. Felmerül továbbá egy másik kérdés is. Én nem kételkedem abban, hogy a mi kormányunk minden lehetőt elkövet, hogy a békét fentartsa. Természetes, hogy a lehetőség határait azon programúiban látom kijelölve, melyet az imént idézni szerencsém volt. Feltéve azonban, hogy ezen békekisérletek, tisztán csak a kormány által vezetve, nem érnek czélt; nem látja-e a kormány most elérkezettnek az időt arra, hogy — mint tette a múltban — ezúttal ismét diplomatiai, nemzetközi tanácskozást kezdeményezzen a bolgár ügynek végleges rendezése czéljából, abban az irányban, melyet jelezni bátor voltam. Ez annál is,

;

inkább szükségesnek látszik,. minthogy tapasztaltuk a múlt delegatiók ülései alatt, hogy még saját .monarchiánkban is vannak bizonyos kérdések., melyekre nézve éltérő magyarázatokkal talá&AZinJk. így például tudjuk, hogy a bolgár feje J delem elismerésére vonatkozólag igen nevezetes eltérés volt a külügyminister ur és gr.Andrássy Gyula közt, a ki pedig meglehetős competens biró e kérdésben, miután tudjuk, hogy a berlini szerződés létrehozásában neki igen előkelő szerep jutott. De sokkal fontosabb és sokkal kényesebb interpellatiómnak utolsó pontja, mely a szövetségre vonatkozik. Meglehet, hogy lesznek, kik e kérdést indiscretnek fogják mondani. A kormányelnök úr talán azt fogja mondani, hogy e kérdésre nyilt parlamentben, különösen egy esetleges háború előestéjén válaszolni nem lehet. Vannak helyzetek, midőn a legnyíltabb nyilatkozatok képezik a legerősebb orvoslást bizonyos bajoknak vagy megelőzésére, vagy később annál könnyebb leküzdésére. Minden nemzet kétfélekép készül egy esetleges háborúra. Az első a hadi készülődés. De miután a fegyverek sorsában feltétlenül senki sem bizhatik meg, következik a második eszköz, a melyről gondoskodik : hű szövetséges, vagy ha lehetséges, hű szövetségesek, hogy annál íöbb chance-a legyen arra nézve, hogy a háborút diadalmasan megállja. A. mi az elsőt illeti, egy perczig sem kételkedem, hogy az illető factorok teljesítették és teljesíteni fogják kötelességöket; gondoskodtak, gondoskodnak és gondoskodni fognak arról, hogy a nemzet és a monarchia meglepetéseknek kitéve ne legyen és ha háborúra kerül a dolog, azt diadalmasan megvívhassa. Ez tehát nem tartozik szorosan reánk. De igenis szorosan reánk tartozik a másik kérdés, a szövetségesek kérdése. Különösen vagyunk ezzel a kérdéssel, t. ház. Hosszú évek óta lépten nyomon, valahányszor külpolitikáról van szó, ugy e házban, mint a delegatióban, a kormány mindegyik tagja, a ki hozzászól, kiemeli, hogy a külpolitika alapja a Németországgal való szövetség, a mely Olaszország legújabb csatlakozása folytán immár hármas szövetséggé nőtte ki magát. Mindenki ezt nevezi külpolitikánk alapjának, a nélkül, hogy erről az alapról nekünk valami sejtelmünk lenne, a nélkül, hogy tudnók, miben áll annak lényege, mikor és meddig számíthatnánk annak gyakorlati értékére. Még komolyabbá teszik ezen kérdést azon nyilatkozatok, melyek erre nézve tudtommal az egyedüliek, a melyeket gr. Kálnoky külügyminister úr ugyancsak 1886ban a delegatióban tett. Engedje meg a t. ház, hogy erre vonatkozólag némelyeket idézzek. (Halljuk !) Azt mondta 1886. szeptemberben a külügyminister úr (olvassa) : „Sok feltevés és kérdés merült fel arra nézve, hogy mennjdre érvényesülne gyakorlatilag a köztünk és Németország közt fennálló barátság s