Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-46

176 46. országos Rlés január 2i-áu, hétfőn. 1888. monarchiát gyöngíti, hanem közvetve minket is gyöngít. Elismerem, t. ház, hogy nem kívánatos, hogy oly törekvések jussanak felszínre, a melyeknek végső eonsequentiája talán a jelenlegi általános alkotmányos rendszerre is veszélyt hozhat. De bármennyire nem kívánatosnak és bármennyire veszélyesnek tartom is ezt az állapotot, sokkal veszélyesebbnek tartanék még más valamit. Veszélyesebbnek tartanám az oly politikát, a mely ott egyetértést és közös közreműködést teremtene, de oly jelszó alatt, hogy Magyarország követelései ellen a különböző elemek egyesüljenek. A legszerencsétlenebb politika volna az, melyet a monarchia túlsó felével szemben folytathatnánk, ha ü pártoknak oly jelszót adnánk a monarchia túlsó felében, a mely alatt közösen egyesülhetnének az ellenünk való állítólagos védelemben. Eléggé megkeserültük ezt az állapotot a monarchia túlsó felében levő országok részéről az első kiegyezés alkalmával, mely ott azután éveken keresztül fennállott, hogy ily áron ott a pártok együttes működést létesíthettek. Egyébiránt, t. ház, hogy ha Apponyi Albert képviselő ur beszédének többi tételeit és az általa felállított pénzügyi programra egyéb mozzanatait tekintem, szintén azt az állapotot találom, hogy azok az adott viszonyok törvényes alapja el nem fogadásának hibájában leiedzenek és hogy minden követelése és kívánsága a bel- és külügyek terén ezen szellemtől van áthatva, (ügy van! jobbfelöl) Vagy mit mondjunk, t. ház, hogy ha azt látjuk, hogy a költségvetési vitában, midőn az egyensúly helyreállításának kérdését tárgyaljuk, újra, meg újra felvettetnek azon jelszavak, a melyek közül különös fontosságot tulajdonítanak mindig, mert különös örömet nyilvánítanak mindig felemlítésénél, mint például a főispáni és ministeri nyugdíjak eltörlése kérdésénél s látjuk azt, a mi a törvényhozás által eldöntött kérdés s a mely az illető törvényhozást követő választások által szintén talán eldöntött kérdésnek tekinthető, látjuk ezt újra felvettetni ugyanazon oldalról, a mely mikor az administratio általános államosításának követelését állítja fel, evvel természetesen azután nemcsak a főispáni, hanem minden hivatal nyugdíjképességét kénytelen elfogadni (ügy van! jobb felöl) és látjuk a ministeri nyugdíj hány forgatását mindig azon oldalról, a mely a plutocratiát szokta, mint állandó veszedelmet felállítani. Ugyan, t. ház, ha a democratia talaján állunk, — mint állott a t. képviselő ur — nem mondom, hogy ez az egyedüli megítélési alap, hanem az, a melyre ő hivatkozott — s ha a plutocratiát vissza akarjuk utasítani, akkor, hogy beszélhessünk arról, hogy a ministeri nyugdíj igazolatlan és azon pillanatban, a melyben az ősök érdemeit, a születési aristocratia jogos érzelmeit emlegetjük, azon pillatban, a melyben a történeti traditióra hivatkozunk, hogy szólhassunk a ministeri nyugdíj ellen akkor, mikor tudjuk, hogy a jelenlegi magyarországi •— nem akarom mondani — plutoeratia., hanem születési arsitocratia is, épen a haza szolgálatában teljesített érdemeknek köszöni adományleveleit s vagyonának mindenesetre nagy részét. (Ügy van! jobbfelöl.) A democratia természetesen azon van, hogy nem vagyonnal és nem adománylevelekkel lássa el azokat, a kik az állam ügyeinek szolgáltak, de hogy azok, a kik az egyiket helyesnek tartják a múltban, a másikat, tudnillik azt, hogy az állam szolgálatában teljesített munka kellő díját megtalálhassa, megint igazságtalannak mondják, azt sem logicusnak, sem következetesnek, sem democraticusnak, sem aristocraticusnak nem mondhatja senki. (Helyeslés jobbfelöl.) És, t. ház, azon számos eszme, melyről a t képviselő ur azt mondotta, hogy ő azokat nem akarta törvényhozás elé hozni, hanem a társadalmi érintkezés és vitatkozás terén akarta tisztázni, mielőtt azok e házban felmerülnek, de melyek nagy része indítvány vagy törvényjavaslat alakjában e ház előtt már megfordult, melyek egy része a gazdasági politika terén — nem az én hozzájárulásommal — el is fogadtatott, egy része talán még meg is fog valósittatni, más része visszautasittatott, nem egyszer, nem kétszer és remélem, visszautasittatni fog állandóan annak daczára, hogy állandóan és különféle szinek alatt és alakokban követeltetik. Ez egész gazdasági politika vájjon nem lett-e eldöntve a törvényhozás intézkedései, törvényhozás szavazatai és ha ugy tetszik, a választás alá bocsátott kérdések alternatívái által ? Vájjon ott is a tényleges, adott viszonyok alapjára állott-e a t. túloldal, midőn az ez oldalról felhozott politikával szembe saját programmját állítja? Vájjon mindazon nagy ígéretek és kilátások, melyekkel ismételve és ismételve találkozunk a társadalom átalakításáról, a kis hitel biztosításáról s a többiről és mindazon jelszavakkal, melyeket ez ő általa liberálisnak nevezett, vagy a liberalizmussal való kapcsolatában a megtagadott nemzetgazdasági rendszernek a t. képviselő ur tulajdonít. Vájjon azokról nem vitatkoztunk, nem határoztunk e számtalanszor? Vájjon e tekintetben az adott törvényes viszonyok talaján áll-e azon tervével, mely végre is a létező törvényes viszonyok között kel], hogy megoldja az egyensúly kérdését? Nem pénzügyi tekintetek tehát azok — erre akarok concludálni — hiába állítják, melyekkel a költségvetés visszautasítását indokolják — hanem politikai tekintetek (ügy van! jobb felöl) és azok, a kik e politikai tekinteteket, melyeket önök az egyensúly fölé, mert az egyensúlyon innen, mint előzményeket állítanak fel az egyensúly megteremtésére : azok. kik e politikai okoskodásokat